Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. április 13 (134. szám) - A munka törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény, a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény, a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény, a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 1997. évi LXVII. tör... - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - KRISTYÁNNÉ AKNAI ERZSÉBET, az emberi jogi kisebbségi és vallásügyi bizottság előadója, a napirendi pont előadója:
2154 nők nyugdíjkorhatára akkor még, amikor ezt megállapította, 55 év volt. 55 éves korukban, egyoldalú munkáltatói döntéssel a közalkalmazotti jogviszony megszüntethető. A helyzet azóta megváltozott két vonatkozásban is. A parlament a nők és a férfiak nyugdíj korhatárát egyformán 62 éves korra emelte. A nyugdíjkorhatár az érintett nők számára születési évenként egyegy évvel emelkedik, és az 1947ben született nők 62 évesen mehetnek nyugdíjba. A másik megállapítás: a munka törvénykönyve módosítása átvette a köz szféra korábbi szabályozását, mindenkire érvényes lett, hogy a nyugdíjkorhatár elérésekor indoklás nélkül meg lehet szüntetni a munkaviszonyt, vagy a munkaviszonnyal azonos tekintet alá eső egyéb jogviszonyt. Az alkotmányos visszásság tehát él, sőt átmenet i időre, 2007ig érinti a nőket, és szélesebb körben érvényesül, mint korábban. A bizottság feladata, hogy meg kívánja akadályozni, hogy egy kedvezményezett helyzetet, a lépcsőzetes nyugdíjba vonulás lehetőségét a már jogviszonyban... - a más jogviszonyban az érintettek számára kedvezőtlen helyzetet lehessen értékelni. Példával is szeretném alátámasztani. Egy 1942ben született nőnek akkor is el kell menni nyugdíjba, ha nem akar, és a munkáltatója úgy gondolja. Az önálló indítvány ezt a visszásságot oldja meg. Az érintett korosztályok választhatják természetesen a nyugdíjba vonulást, valószínű, ez lesz a többség. Aki viszont tovább akar dolgozni, az 62 éves koráig csak különösen indokolt esetben bocsátható el. A törvény címe is hosszú, hiszen ez abból követ kezik, hogy a munka törvénykönyve változásával a közszféra egyéb, munkajogra vonatkozó szabályait is meg kell változtatni. Néhány megjegyzést szeretnék tenni a javasolt szabályozással kapcsolatban. Azok a nők, akik nyugdíjaztattá k magukat, de tovább dolgoznak, azonos elbírálás alá esnek a 62. életévüket betöltött munkavállalókkal. Akinek megállapították a nyugdíját, annak a munkaviszonya, egyéb jogviszonya indoklás nélkül megszüntethető lesz. Itt is van azonban egy kivétel, amire szeretném felhívni a figyelmet. A rokkantnyugdíjasokra ez nem vonatkozik, ha ők tovább dolgoznak. Társadalmi érdek, hogy a rokkantnyugdíjas megmaradt munkaerejét tovább hasznosítsa. Ha egy nőt 62 éves kora előtt elbocsátanak, végkielégítésre jogosult akkor is, ha egyébként elérte a nyugdíjra jogosító kedvezményes joghatárt. Ez a kártérítés azért, mert elveszítette a lehetőséget, hogy 62 éves koráig dolgozhasson. Tudjuk jól, hogy a végkielégítés annak a munkavállalónak nem jár, aki a 62. életévét betöltötte, és az öregségi nyugdíjhoz szükséges szolgálati időt megszerezte, majd saját döntése alapján a 62. életévének betöltése előtt valamely, számára biztosított nyugellátást igénybe veszi. Amennyiben a munkavállaló még nem érte el a 62. életévét, és annak ellen ére, hogy valamely nyugellátásra jogosulttá válik, a nyugellátás megállapítását arra tekintettel, hogy életpályáját folytatni kívánja, nem kéri, munkaviszonyának felmondással történő megszüntetése esetén végkielégítésre lesz jogosult. Magasabb mértékű végk ielégítésre a munkavállaló a 62. életév betöltése és az öregségi nyugdíjhoz szükséges szolgálati idő megszerzése előtti öt évben jogosult. A munkajogi védelem az átmeneti időszakra meghosszabbodik. Tudjuk jól, hogy a nyugdíjkorhatár előtti öt évben úgyneve zett védett korban részesülnek a dolgozók, ha az irányadó kedvezményes korhatártól visszaszámítva öt évig a nőt csak kivételesen indokolt esetben lehet elbocsátani. Most ez a védelem 62 éves korig tart, tehát meghosszabbodik ez a védelmi időszak. Tisztessé ges szabály ez, senkit nem hoz hátrányos helyzetbe. A javaslatot megtárgyalták a társadalmi partnerek, a munkajogi bizottság, az Országos Munkaügyi Tanács is, a munkavállalók és a kormány is támogatták. A munkaadók elutasították, nem értettek vele egyet. A törvényjavaslat kidolgozása során segítséget kaptunk a Szociális és Családügyi Minisztériumtól. Köszönetet szeretnék mondani ezért a kodifikációs munkáért. Külön is szeretném
