Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. február 8 (117. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF):
149 televízióban, de semmiféle átalakítás nem történt, folyamatosan öm lött ki a pénz ebből a szervezetből (Bauer Tamás: A kormánynak ebbe nincs beleszólása!) , miközben az ön által is említett kereskedelmi televízióknál messze nem érte el még az ezer főt sem az alkalmazottak száma. Ekkora különbség nem volt indokolt. Természe tesen lehetne azt is mondani, bár nem feltételezem, hogy a csonka kuratórium az önök számára kifejezetten kedvező. Ön azzal vádol bennünket, a képviselőtársaimmal együttesen, hogy az Alkotmánybíróságnak csak azokat a passzusait vesszük figyelembe, amelyek számunkra, a többség számára kedvezőek. (Bauer Tamás: Bizony, bizony!) (9.10) Tisztelt Képviselő Asszony! Önök még azt sem veszik figyelembe, ami önöknek kedvező, azokat az alkotmánybírósági döntéseket sem. Egyfelől (Csige József: Világíts rá!) az Alkotmá nybíróság döntését kérdőjelezik meg, amely teljesen világosan a 22/1999es alkotmánybírósági határozatban kimondja azt, hogy nincsenek törvényességi problémák a közszolgálati televízió kuratóriumában, törvényes a kuratórium megalakulása. (Bauer Tamás: Nem ezt mondja!) A másik, hogy a Fővárosi Bíróság - önök megpróbáltak egyébként minden helyen eljárni - egyébként bejegyezte jogerős határozatával a kuratórium elnökségét, bejegyezte a kuratórium képviselőjét. Mint azt ön bizonyára tudja, a Fővárosi Bíróság vé gzése ellen 15 napon belül egyébként az ügyészség fellebbezhetett volna, és nem tette. Felügyeleti jogkörében erre neki lett volna lehetősége, nem tette, ezért vált jogerőssé maga a határozat. Aki pedig a legfőbb ügyész úr levelét próbálja meg belekeverni a politikába, nagyon sajnálom, hogy ilyen helyzetbe hozzák a legfőbb ügyész urat, hiszen sem a Háznak, sem a házelnöknek nincs és nem áll módjában értelmezni a legfőbb ügyész úr levelét. Egyetlenegy dolgot tehet mint az Országgyűlés elnöke, illetve maga az Országgyűlés, hogy az Alkotmánybíróság határozatára figyelemmel önöket folyamatosan hétről hétre, hónapról hónapra felszólítsa és felkérje arra, hogy tegyék meg, legyenek szívesek a jelölésüket. Sajnos, mint ahogy megint arról adott hírt a sajtó, önök ism ételten nem tudnak egyébként megegyezni, ismételten eltérő álláspontjuk van, mert önök nem akarnak kompromisszumot, mert lehet, hogy az az érdekük, hogy fenntartsák annak a látszatát, hogy itt folyamatosan valamiféle törvénysértés van, és elfeledkeznek azo król az időkről, amikor az önök kormányának az első idejében, Fodor Gábor minisztersége alatt az első adandó alkalommal tucatjait távolították el kifejezetten politikai szempontból a magyar közszolgálati televízióból. (Közbeszólások a Fidesz soraiból: Így van!) És elfeledkeznek arról is, egyébként ajánlom figyelmükbe a statisztikát, ami persze önöket nem győzi meg sosem, de azért talán érdemes lenne elgondolkodni és odafigyelni, hogy az önök kormányának döntéseivel szemben hány alkotmánybírósági beadványt n yújtottak be, hányat utasított el (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) , hányat tartott indokoltnak az Alkotmánybíróság, és hányat ennek a többségnek az idejében. Azt hiszem, van min elgondolkodniuk önöknek, tisztelt képviselő asszon y. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Ugyancsak napirend előtti felszólalásra jelentkezett Csáky András frakcióvezetőhelyettes, úr a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjából: "Vészhelyzet" címm el. Frakcióvezetőhelyettes urat illeti a szó. DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF) : Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Megalakulása óta az egészségügyi kormányzat reformelképzeléseinek középpontjában a sürgősségi betegellátás és az esé lyegyenlőség megteremtésének igénye szerepel. Nem véletlenül, hisz hazánkban az elkerülhető halálesetek száma feltűnően magas, és a megfelelő színvonalú egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés tekintetében is különbségek mutatkoznak az egyes országrészek k özött. Az Országos Mentőszolgálat az országban több helyen szerepet vállal az alapellátás részét képező ügyeleti ellátásban is. Ez utóbbi tevékenység