Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. február 8 (117. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. PUSZTAI ERZSÉBET egészségügyi minisztériumi államtitkár:
150 bővítése hatékonyabbá tehetné a betegellátást, és csökkenthetné a hozzáférhetőség területén tapasztalható egyenetlenségeket is. Az utóbbi hetekben a média működési zavarokról tudósított, sőt felvetették a sztrájk lehetőségét is, bár akik ismerik az Országos Mentőszolgálatnál dolgozó kollégákat, azok tudták, hogy ez komolyan sohasem merült fel. A múlt év folyam án, amikor a kormányzat a közszféra létszámának fűnyíróelvszerű 3 százalékos csökkenését írta elő, a Magyar Demokrata Fórum jelezte, hogy ez az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat és a mentőszolgálat esetében működési zavarokhoz vezethet. A kö ltségvetés idei évi keretszámai újabb jelentős létszámcsökkenést írnak elő a mentőszolgálat számára, új mentőállomások és esetkocsiszolgálatok rendszerbe állításának ígérete mellett. Ezt a karcsúsítást már csak a kivonuló állományi létszám terhére lehet v égrehajtani, ami a feladatellátást rontja és szöges ellentétben áll a sürgősségi betegellátás meghirdetett és megkezdett fejlesztési koncepciójával. A létszámcsökkentés a betegszállító kapacitást kurtítja, amely alulfinanszírozottsága miatt amúgy is diszfu nkcionális. A lakosság szemében a mentés és a betegszállítás nem különül el határozottan, s a betegszállítás zavarait évente kétmillió beteg tapasztalhatja közvetlenül, akik nem értik, hogy a jelentős fejlesztések ellenére miért nem javul, hanem inkább rom lik a színvonal. Képviselőtársaim közül bizonyára már többen kaptak olyan levelet, melyben a betegek a szakrendelésre történő szállítás vagy a hazaszállítás elhúzódása miatt panaszkodtak. Az sem szokatlan, hogy a kórházi ellátás időtartama növekszik meg a szállítási kapacitás szűkössége miatt. Tisztelt Országgyűlés! A speciális viszonyok miatt Budapesten még súlyosabb a helyzet, mint az ország egyéb területein. A speciális viszony alatt most elsősorban azt értem, hogy itt kevésbé kiszolgáltatott a munkaváll aló, mint vidéken, könnyebben talál magának kevésbé megterhelő és jobban fizető állást. A döntően alacsony bér miatt számos orvosi, mentőtiszti álláshely van betöltetlenül, és ezért a kívánatosnál kevesebb olyan mentőkocsi teljesít szolgálatot, melynek fed élzetén orvos vagy mentőtiszt foglal helyet a kivonuláskor. A túlórával kompenzálást részben a bérkeret, részben a munkajogi szabályok korlátozzák. A fluktuáció a minőséget is hátrányosan érinti, hisz a megfelelő szintű mentés mint önálló orvostudományi ág , az elméleti felkészültségen kívül több év alatt megszerezhető tapasztalatot is igényel. Így van ez az orvoslás más területein is, itt azonban a mentés közben nincs lehetőség konzultációra, segítségkérésre, azonnal kell dönteni, és tét maga az emberi élet . Az orvostudomány fejlődésének köszönhetően új vizsgáló módszerek kerültek bevezetésre, és hála istennek, hazánkban is elérhetőek a legmodernebb diagnosztikus eszközök, melyek azonban további terheket róttak a mentőkre. Az utóbbi időben jelentősen megnöve kedett az orvos, illetve mentőtiszt felügyeletét szükségessé tevő vizsgálatra és az onnan történő visszaszállítások iránti igény. Mindezek miatt a szállítókocsik személyzete folyamatosan a kocsin van, de így sem képesek a nagy mennyiségű feladat elvégzésér e. Egyes szállítási feladatok elkerülhetetlenül áttevődnek a rohamkocsikra, ami így a sürgős feladatok ellátását veszélyezteti, illetve késlelteti. A szolgálatirányítás is 1520 százalékos létszámhiánnyal küzd, miközben számtalan reklamációval és fenyegeté ssel szembesül. Tisztelt Ház! A problémák felsorolásával nem kívánok riadalmat kelteni, csupán felhívni a figyelmet a meglévő feszültségekre, amelyek kormányzati intézkedéseket igényelek. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm, képviselő úr. A kormány nevében megadom a szót Pusztai Erzsébet egészségügyi minisztériumi politikai államtitkár asszonynak. Államtitkár asszony! DR. PUSZTAI ERZSÉBET egészségügyi minisztériumi államtitkár : Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Évek óta ismertek már a mentőszolgálat problémái, a dolgozók alacsony bérezése, a kivonuló állomány munkahelyi pótlékának problémái, a