Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. március 22 (128. szám) - Az ülésnap megnyitása - "Reform vagy retorika" című politikai vita - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - KELLER LÁSZLÓ (MSZP):
1352 állam. Mire ez a kórházakba ér, nem lesz belőle semmi. Miért? Például azért, mert a finanszírozási díjtételek 1999ről 2000re nem változtak semm it. És ki lesz a felelős helyben? Ki fog magyarázkodni? A kórház vezetői meg az önkormányzati vezetők. Tisztelt Ház! Az ország bármely részén végezzenek is közvéleménykutatást, az emberek a három legfontosabb dolog közé sorolják az egészségügyet. Az egész ségügy tehát közügy, országosan is, helyben is. Jó lenne, ha egyszer el tudnánk jutni oda, hogy ne arról vitatkozzunk, mi is tartozik bele, hogyan is kell kiszámítani a GDP 4,5 százalékát, amit mi, magyarok az egészségügyre fordítunk, hanem azon, hogy hogy an lehet a GDP 78 százalékát az egészségügyre költeni, miként azt az európai uniós országokban teszik. Az önkormányzatok ebben lennének érdekeltek. Ezért méltánytalan, ha az egészségügy problémáiért belőlük akarunk bűnbakot csinálni. Köszönöm szépen. (Tap s az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Az írásban előre jelentkezett képviselők sorrendjében hozzászólásra következik Keller László képviselő úr, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából; őt kö veti majd Toller László képviselő úr. Képviselő úr! (13.20) KELLER LÁSZLÓ (MSZP) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Ha az elmúlt tíz év egészségpolitikáját értékeljük, akkor azt gondolom, hogy két szóval írható le, és ez a talpon marad ás és a változás, ahogy arra már Kökény képviselőtársam is utalt. 1998 márciusában volt egy nagy jelentőségű fórum, megítélésem szerint, ahol ezzel a két szóval kíséreltük meg leírni az egészségügypolitika legfőbb célkitűzéseit. Azt gondolom, hogy 199498ban a hangsúly - figyelemmel a gazdasági körülményekre is - a talpon maradáson lehetett. A változás érdekében is tettünk lépéseket, ezek azonban nagyon korlátozottak lehettek. Megfogalmaztuk a változás elveit és azokat a korlátokat, amelyeket a változtatá snál figyelembe kell venni mindenkinek, aki arra szánja magát. Őszintén meg kell mondani, hogy konkrét cselekvési programban mértékben nem jutottunk előre. A kormányváltást követően, azt gondolom, joggal remélhettük, hogy az értelmes változtatás kimunkálás a meg fog történni. Azért tehettük ezt joggal 1998ban, mert tulajdonképpen a harmadik olyan gazdasági évet tudhattuk magunk mögött, amikor az egyensúly és a növekedés állapota jellemezte a gazdaságot. Sajnos meg kell állapítanunk, hogy a reményünk eddig n em vált valóra, és a miniszter úr expozéját hallgatva vajmi kevés reményünk lehet arra, hogy azok az értelmes változtatások be fognak következni, amelyeket mindkét oldal szükségesnek tart. Miért kell egyáltalán változtatni? Ezt is egyformán fogalmazzuk meg , az az érzésem, hiszen ez a cél nem lehet más, mint egy egészséges társadalom kialakítása, egy jól működő egészségügyi ellátórendszer kialakítása és egy hatékony egészségbiztosítási rendszer megteremtése; vagyis az, hogy összehangoltan működjön minden, a megelőzéstől egészen a rokkantrendszeren keresztül. Azt is világosan kell látnunk, hogy nagyon komoly teherrel a vállunkon kell változtatni. Többen szóltak erről a mai vitában. Világszerte jellemző az egészségügyben a költségrobbanás, jelentős az elmaradás az infrastruktúrában. Nagyon sokan említették az elfogadhatatlan jövedelmi viszonyokat az egészségügy területén, és azt is, hogy az egészségügy finanszírozása hosszú évek óta alatta marad az igényeknek. Nos, ahhoz, hogy értelmesen változtassunk, megegyezé sre kell jutni. És azt gondolom, a legkardinálisabb kérdés az, hogy miben kell megegyezésre jutni, és a vitában ma ezt is nagyon sokan említették. Én úgy gondolom, hogy megegyezésre kell jutni a mértékekben: az öngondoskodás mértékében, az állami szerepvál lalás mértékében, a méltányos betegellátás tartalma mértékében, a
