Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. március 21 (127. szám) - Kiss Andor (MIÉP) - a külügyminiszterhez - "Fenyeget-e Bős privatizációjának lehetősége?" címmel - KISS ANDOR (MIÉP): - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - NÉMETH ZSOLT külügyminisztériumi államtitkár:
1217 Megértem, államtitkár ú r. Tisztelt Országgyűlés! Kiss Andor, a MIÉP képviselője, kérdést kíván feltenni a külügyminiszternek, "Fenyegete Bős privatizációjának lehetősége?" címmel. A képviselő urat illeti a szó. KISS ANDOR (MIÉP) : Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Közel két hónappal ezelőtt nyújtottam be ezt a kérdést, és teljesen véletlen, hogy Schuster úr parlamenti felszólalása előtt néhány perccel hangzik el, abszolút a véletlen műve. (16.50) Akkortájt, amikor a kérdésemet benyújtottam, a sajtóban több cikket lehetett olvasni arról, hogy a szlovák kormány fontolóra veszi nagy népi jelképük, a bősi erőmű eladását. A mű megteremtőjeként emlegetett Julius Binder úr tiltakozását is láthattuk akkortájt a televízióban. A szlovák kormány ilyen irányú lépé sei súlyos károkat okozhatnak Magyarországnak. Emlékeztetni szeretném a tisztelt Házat, hogy a jelenlegi magyar álláspont szerint a kétoldalú tárgyalásokon a magyar fél az "energiáért vizet" elvet követi, azaz a Szigetköz megóvásához szükséges vízmennyiség biztosításáért kész lemondani a bősi erőműben termelt, Magyarországot megillető energiáról. Ha azonban a szlovákok el akarják adni az erőművet, nekik, illetve a vevőnek az az érdeke, hogy a lehető legtöbb energiát tudja megtermelni, vagyis egyáltalán nem érdekük nagyobb mennyiségű víz Magyarország részére történő átadása. Ez a helyzet ismét a vízmegosztási patthelyzethez vezethet, amely tovább veszélyeztetheti a Szigetköz élővilágát, valamint ivóvízkészletét. Kérdezem ez alapján az államtitkár urat: valóba n felmerülte a bősi erőmű eladásának a lehetősége? Ezt megtehetie Szlovákia Magyarország beleegyezése nélkül? Ha ez valóban felmerült, akkor tiltakozotte a magyar kormány Szlovákia ilyen irányú elképzelései miatt? Várom megtisztelő válaszát (Taps a MIÉP padsoraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen. A képviselő úr kérdésére Németh Zsolt külügyminisztériumi politikai államtitkár úr válaszol. Államtitkár úr! NÉMETH ZSOLT külügyminisztériumi államtitkár : Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisz telt Képviselő Úr! Mindenekelőtt azzal kell kezdenem, hogy az ön kérdése csupán szlovák sajtóértesülésen alapul, és e tekintetben szeretném jelezni, hogy a Dunai Kormánybiztosi Hivatal tájékoztatása alapján a két ország egységes gyakorlatot követ. A sajtóh írekre a másik fél nem reagál. Ennek ellenére a jogi helyzettel kapcsolatban arról szeretném önt tájékoztatni, hogy a '77es szerződés alapján a bősi erőmű közös tulajdon. Ahhoz, hogy Szlovákia eladhassa, akár a ráeső részt is, a szerződés módosítására vol na szükség, ami azonban Magyarország beleegyezése nélkül értelemszerűen nem lehetséges. Az is megjegyzendő, kétségesnek tűnik, hogy el lehete adni az erőművet akkor, amikor az objektum peres eljárás tárgyát képezi. Minden bizonnyal tudja a Ház, hogy a '98ban bekövetkezett kormányváltást követően felfüggesztette a két fél a nemzetközi bíróság előtt folyó eljárást. Ennek a kifutását egyelőre nem lehet megjósolni. Magyarország Szlovákiával folyó tárgyalásai zajlanak. Amennyiben az üzemeltető vállalatot kíván ná a szlovák fél eladni, ezzel kapcsolatban is hadd jelezzem, a szerződés azt tartalmazza, hogy a művek üzemeltetésével nemzeti üzemeltető szervezetek vannak megbízva, tehát Magyarország vitathatná még ennek az esetleges privatizációnak a jogszerűségét is. Ilyen értelemben nem látjuk szükségét annak, hogy hivatalos diplomáciai lépéseket tegyünk. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)