Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. március 21 (127. szám) - Kovács Kálmán (SZDSZ) - a pénzügyminiszterhez - "Kik tudják igénybe venni a kormány új lakástámogatási hiteleit?" címmel - ELNÖK (dr. Szili Katalin):
1204 drogkérdést. Az egyik éppen az, ami a diszkóbalesetek és a tragédiák megelőzését szolgálj a. Lezsák képviselőtársamnak az a javaslata, hogy a gépjárművezetői alkalmasság megállapításához kötelező drogszűrést alkalmazzunk, egy fontos, de nem egyedüli lehetőség. Annál is inkább, mert ha a kiindulópont elriasztó is, a jelenlegi szabályozás 40 év alatt tízévente, 40 és 60 év között ötévente és 60 év felett évente írja elő a vizsgálatot. Azt gondolom, hogy a drogdikció 60 év fölött elég ritka. Nyilván a nem hivatásszerű gépjárművezetőknél az alkalmasság felülvizsgálata önmagában nem lehet eszköz. A hatályos jogi szabályozás egyébként lehetővé teszi bármely orvosnak, így az alkalmasságot megállapítónak is, hogy gyanú esetén a szűrést elvégezze. Az engedély megszerzése előtti lehetőséget mérlegeli a tárca és az igazságügyi orvos szakértőktől ez ügyben véleményt kér. Egyébként egy Pécsett legutóbb lezajlott szakmai konferencián a nemzetközi tapasztalatokat bemutatták, és baleset esetén a helyszínen a drogfogyasztás gyanúját rendőri intézkedés előzi meg, ezt követheti csak az orvosi drogteszt. Egyébként e z nemcsak szervezési és szabályozási kérdés, hanem anyagi kérdés is. A jelenleg érvényben lévő vizelettesztek ára 1000 forint, a nyálteszt 5000 forint, de egyik sem alkalmas arra, hogy az LSDt kimutassa. Ahhoz, hogy teljes értékű módszert birtokoljunk, kö zel 10 ezer forintos vizsgálati díjat kellene befizetni. Nincsen olyan egyszerű módszer, mint amilyen van az alkoholos befolyásoltság vagy az alkoholabúzus megállapítására. Azt gondolom, ha az Országos Orvosszakértői Intézet, illetve az illetékes szakmai o rszágos intézet - ez az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet - kidolgozza a szakmai ajánlását, akkor a kérdést a minisztérium megtárgyalja, és megfelelő intézkedéseket hozunk. Kérem válaszom elfogadását. (Taps a kormánypártok soraiban.) (16.00) EL NÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, miniszter úr. Megkérdezem Lezsák Sándor képviselő urat, hogy elfogadjae a miniszteri választ. LEZSÁK SÁNDOR (MDF) : Tisztelt Miniszter Úr! Soksok országban a hadseregben a drogfogyasztás elleni küzdelem egyik eszk öze a drogszűrés, bizonyára jól tudja. Nálunk is be akarják vezetni, hogy sorozáskor a fiatalokat drogszűrő vizsgálatokon fogják majd megvizsgálni. Hallottam már azt a véleményt, hogy megnyaljuk a bélyeget, s nem leszünk katonák. Azt gondolom, hogy nagyon veszélyes folyamat indulhat el e gondolat mentén. Éppen ezért javaslom azt újólag, hogy fontolja meg a tárca az első jogosítvány megszerzésekor legalább a drogszűrés bevezetését, hiszen ennek elriasztó hatása talán segíthet abban, hogy minél kevesebb fiata l kóstolja meg azt a bizonyos pirulát, azt a cigarettát vagy éppen bélyeget. A fogadókészség miatt elfogadom a választ. Köszönöm. (Taps az MDF soraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Tehát a képviselő úr elfogadta a mi niszter úr válaszát. Kovács Kálmán (SZDSZ) - a pénzügyminiszterhez - "Kik tudják igénybe venni a kormány új lakástámogatási hiteleit?" címmel ELNÖK (dr. Szili Katalin) :