Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. március 21 (127. szám) - Kovács Kálmán (SZDSZ) - a pénzügyminiszterhez - "Kik tudják igénybe venni a kormány új lakástámogatási hiteleit?" címmel - KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár:
1205 Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtá rsaim! Kovács Kálmán, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselője, interpellációt nyújtott be a pénzügyminiszterhez, "Kik tudják igénybe venni a kormány új lakástámogatási hiteleit?" címmel. Kovács Kálmán képviselő úré a szó. KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ) : Elnö k Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Hat héttel ezelőtt ugyanebben a témában intéztem Járai miniszter úrhoz kérdést. Akkor is elmondtam, nagyon örülök annak, hogy idén februárban életbe lépett az új lakástámogatási rendszerről szóló kormányren delet. De vajon elérie a célját a rendelet? Vajon valóban javítjae a fiatalok lakáshoz jutásának esélyét, illetve hozzájárule ahhoz, hogy több lakás épüljön idén és jövőre? Az elmúlt hetekben számos telefonos megkeresés és a sajtóban megjelenő híradás a rról tanúskodik, hogy a kormányrendelet beharangozását követő felfokozott várakozások sajnos nem váltották be a hozzá fűzött reményeket. Pedig óriási a várakozás országszerte, családok tízezrei remélték és remélik talán ma is, hogy megoldódik a lakásgondju k, de legtöbbjüknek egyelőre csak a csalódás jut. Kiderült a kormány lakástámogatási rendszeréről, hogy csak a kiemelkedően magas keresettel, jó anyagi pozícióval rendelkezőknek van esélyük arra, hogy hitelt kapjanak, ráadásul ők is csak új lakás építése e setén. A kormány hiába hangoztatja, hogy tíz hitelért folyamodóból átlagosan kettőhárom megkapja a kölcsönt, ezzel ugyanis valótlan képet fest. Hiszen a tények azt mutatják, hogy a pénzintézetek tömegével utasítják vissza a kérelmezőket, és ez csak azért nem jelentkezik a kormány statisztikájában, mert a legtöbb fiatal el sem jut a kérvény benyújtásáig. Már az elején, az egyeztetésnél kiderül, hogy a jövedelme nem elég ahhoz, hogy kaphasson ilyen hitelt. Államtitkár Úr! A miniszter úr hat héttel ezelőtt a kérdésemre, amikor az építési engedélyek január 1jei korlátozását kértem feloldani - ez egyébként azóta megtörtént, bár a miniszter úr akkor elzárkózott tőle , azt mondta, végre sikerült egy olyan rendszert kialakítani, amely széles rétegek számára is le galább elérhetővé teszi a gondolatot, hogy lakáshoz jussanak. Tudjae államtitkár úr, hogy a rendelet szerint már 2,5 millió forintnyi kölcsön felvételéhez több mint 100 ezer forint havi nettó keresettel kell rendelkezni családi pótlék nélkül? Hogy a 8 mil lió forintos hitel felvételéhez mintegy 300 ezer forint nettó jövedelmet kell igazolni?! A Pénzügyminisztérium valóban úgy tudja, hogy a lakásgondokkal küszködő családok széles rétege ma Magyarországon havi nettó 200300 ezer forintot visz haza? Mit gondol , vajon hány százaléka tud a 35 év alatti fiataloknak a kormány által kialakított hitel lehetőségével élni? Mindezek alapján a következő kérdéseket szeretném feltenni a miniszter úrnak. Az újabb adatok ismeretében is fenntartjae a hat héttel ezelőtti állá spontját a minisztérium, amely szerint a kormánynak sikerült egy olyan rendszert kialakítania (Az elnök csengője megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) , amely széles rétegek számára lehetővé teszi a gondolatot, hogy lakáshoz jussanak? Szándékozike a kormány könnyíteni a hitelnyújtás kondícióin? Köszönöm szépen. Várom válaszát. ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen. Kérem a tisztelt képviselőtársaimat, hogy az időhatárokat, amelyeket a Házszabály előír, tartsuk be! Megadom a szót Varga Mihály p olitikai államtitkár úrnak a Pénzügyminisztérium részéről. VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Elöljáróban csak egy megjegyzést szeretnék tenni, hogy nem először fordul elő , hogy a képviselő úr nem azt a pontos szöveget mondja el, amit benyújtott, de hát ezt már lassan megszokjuk (Kuncze Gábor: A kérdésnek kell annak lenni!) , és arra válaszolunk, amit ön itt hirtelen rögtönöz.