Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. március 21 (127. szám) - Dr. Gidai Erzsébet (MIÉP) - az egészségügyi miniszterhez - "Ki védi meg a magyar gyógyszerészeket az álprivatizáció során megjelent külföldi monopoltőke ellen?" címmel - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. GIDAI ERZSÉBET (MIÉP):
1200 sértettől várja el a bűnüldöző hatóság, hogy bizonyítsa, a vállalkozó már eleve nem akarta kifizetni a vállalkozói díjat. Úgy gondolom, ezt egyetlenegy gazda, egyetlenegy kistermelő sem tudja i gazolni (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) - befejezem a mondatot, elnöknő , ezért az egyetlen megoldás az lehet, hogy a nagy számokból következtetve induljon meg a büntetőeljárás. Ez a két lehetséges megoldás van, én úgy go ndolom, indítványozom is a kormányomnak, hogy mindkettőt tegye meg, és így védje meg a gazdákat. Köszönöm a megértő türelmét. (Taps az FKGP padsoraiból.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen. Megkérem Búsi Lajos képviselő urat, hogy a képviselő urak nevében nyilatkozzon, elfogadjae a miniszter úr válaszát. Öné a szó, képviselő úr. BÚSI LAJOS (Fidesz) : Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Miniszter Úr! A Solami Rt. ingatlanokkal, termelőeszközökkel már nem rendelkezik, rendelkezik viszont 500 munkavállaló val még ma is. A pénz könyörtelenségéről már mindannyian hallottunk. Úgy gondolom, a tisztesség is üzleti erény. Hol találjuk az elemi tisztesség nyomait a cég tulajdonosainak utolsó négy hónapi tevékenységében, és hol van a jogos ellenszolgáltatás a leado tt és eladott sertésekért? Ezt kérdezi Kisújszálláson 327 család, Jászalsószentgyörgyön 147 család, Besenyszögön 113 család, de sorolhatnám Alattyántól Szászberekig a településeinket. JászNagykunSzolnok megyében 44 településen 1409 gazdálkodó 169 millió forint erejéig várja jogos járandóságát. Sajnos, megyénket nemcsak a természeti katasztrófák sújtják, hanem fizetés nélkül távozó feldolgozó és felvásárló cégek is. Két éve ki nem fizetett fűszerpaprika, fél éve ki nem fizetett tej, és most a sertés. (Az e lnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Kérem a miniszter urat, hogy a válaszának második felében elmondottakat következetesen hajtassa végre, és amennyiben módot lát a Szolnok megyei gazdák megsegítésére, úgy kérem, tegye is meg. A vá laszát elfogadom. (Közbekiáltások az MSZP padsoraiból: Bravó! - Taps a Fidesz padsoraiból.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Tehát a képviselő urak elfogadták a miniszter úr válaszát. Dr. Gidai Erzsébet (MIÉP) - az egészségügyi miniszterhez - "Ki védi meg a magyar gyógyszerészeket az álprivatizáció során megjelent külföldi monopoltőke ellen?" címmel ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Tisztelt Országgyűlés! Dr. Gidai Erzsébet, a MIÉP képviselője, interpellációt nyújtott be az egészségügyi miniszterhez: "Ki védi meg a magyar gyógyszerészeket az álprivatizáció során megjelent külföldi monopoltőke ellen?" címmel. A képviselő asszonyt illeti a szó. (Folyamatos zaj.) DR. GIDAI ERZSÉBET (MIÉP) : Köszönöm a szót, elnök asszony. Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! Mint az ismeretes, 1990 és '94 között a korábbi Szociális és Egészségügyi Minisztérium 90/9. számú rendelete alapján mintegy 300 új gyógyszertár került új t ulajdonoshoz. Privatizálták ezeket anélkül, hogy a gyógyszertárak létesítéséről és annak működtetési szabályozásáról a törvény megjelent volna. Ez