Országgyűlési napló - 1999. évi téli rendkívüli ülésszak
2000. február 1 (114. szám) - Az önálló orvosi tevékenységről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz): - ELNÖK (Gyimóthy Géza):
382 ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Két percre szintén megadom a szót Vojnik Mária képviselő asszonynak, MSZP. DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Mánya Kristóf képviselőtársamnak szeretném elmondani, hogy szerintem ez nem úgy van a kamarával, hogy amikor azt mondja, amit én gondolok, akkor jól van, előhúzom a zsebemből mint érvet, egyébként meg nem. Gondolja meg, képviselőtársam, úgy is, mint kamarai tisztségviselő és úgy is, mint aki velem együtt ezt a kamarát kezdetektől csinálja! Rábízunk az Orvosi Kamarára nagyon font os hatósági jogosítványokat - és akkor nem osztjuk meg velük azt az információt, hogy vajon milyen keretek között fogja az általa egyébként céhszerűen képviselt orvosi testület ezt igénybe venni? Én bizony, mondom, komolyan vettem, hogy az információ az eg yeztetések után jött ki a kamarából, és azért gondoltam, hogy ezt komolyan kell venni, hiszen igen sok alkalommal hivatkoztak önök is a kamarával való egyeztetésre. Persze Erkel képviselőtársam is tudja meg Béki képviselőtársam is és mi mindannyian, hogy a mikor kiderült, hogy nem ugyanazt értjük a praxis alatt mint előterjesztő és mint kamara, akkor kiderült, hogy a főtitkár, aki ezt megfogalmazta, rosszul informált. Hát kinek kellene a legjobban informáltnak lenni ebben az abszolút alapkérdésben, mint a Ma gyar Orvosi Kamara főtitkárának, aki a törvény szerint a kamarai testület állásfoglalását képviseli és közvetíti?! Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiból.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm. Két percre megadom a szót Horváth Zsolt képviselő ú rnak, Fidesz. DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Képviselő Asszony! A hosszú felvetéseire, amelyekben a módosító javaslatait indokolta, engedje meg, hogy két gondolatban térjek ki. Van jó néhány olyan a módosító javaslataik között, amel yik nem csinál igazából mást, mint annak a különbségnek, annak a véleménykülönbségnek az írásos formája, hogy mi az, ami a törvényben kerüljön szabályozásra, és mi az, ami a végrehajtási rendeletben. Olvasott is fel bizonyos részeket ebből, ezek gyakorlati lag a végrehajtási rendeletre vonatkoznak, amelyet korábban megismertünk - igaz, azt a végrehajtási rendeletet aktualizálni kell majd, hiszen vannak változások a törvény szövegében, de bizonyos részei változatlanul érvényesek, hiszen nem az egész törvénysz öveg változott meg. Önök mondták, hogy lényegében alig módosult a kormány előterjesztése ahhoz képest, mint amihez a végrehajtási rendelet készült. Nagyon sok olyan volt, amelyben tulajdonképpen a végrehajtási rendelet szövegét gyakorlatilag egy az egyben átemelik, és törvényben szeretnék szabályozni. Mi elmondtuk, hogy véleményünk szerint ez elegendő a végrehajtási rendeletben, ugyanolyan módon fogja egyébként szabályozni, csak nem a törvényben fog szerepelni, hanem a végrehajtási utasításban. Igen fontos dolog, hogy itt ne legyen félreértés - már sokszor mondták, hogy a hallgatókra való tekintettel , ugyanazt akarjuk: ezt a szabályozást az általunk készített végrehajtási rendeletből emelték át sok helyen, csak mi azt mondjuk, hogy ne törvényben legyen sza bályozva, hanem kormányrendeletben, illetve bizonyos esetekben miniszteri rendeletben. Itt azért a tartalmi részt nézve olyan nagy különbség nincs közöttünk. Az volt a kérdés, hogy miért nem tudjuk támogatni a javaslatot, hiszen a javaslat jó. Azért, mert úgy gondoljuk, hogy a végrehajtási rendeletben jó helyen van. Köszönöm szépen. ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Szintén két percre megadom a szót Wiener György képviselő úrnak, MSZP.