Országgyűlési napló - 1999. évi téli rendkívüli ülésszak
2000. január 31 (113. szám) - Az önálló orvosi tevékenységről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - KOVÁCS TIBOR (MSZP):
217 bejelentkezett betegük v agy sem - azért sem tekinthetők háziorvosnak, mert nem vesznek részt - és itt felsorolta a szakértőnk mindazt, ami a lobbioldal sugallata volt. (17.10) Ez nekünk azért fontos, mert hosszú távú és egyértelmű privatizációs koncepció eseté n eme szerzett jog megszüntetése miatt nem kellene aggódni abban az esetben, ha az önálló orvosi tevékenységre vonatkozó jogosultságot a járóbetegszakellátás keretében biztosítani lehet a következő fordulóban. De mindez azért fontos, mert a háziorvosok ré szére azonos jogokat és azonos kötelezettségeket kell biztosítani, ami csupán a háziorvosok egységes jogállása révén valósítható meg. (A jegyzői székben Vidoven Árpádot Németh Zsolt váltja fel.) Tehát nekünk mindegy, hogy a kérdés hogyan oldódik meg, ha ig azolt mindaz, ami az említett dokumentumokban és az előttem felszólalók érveiben szerepelt; akkor a háziorvosok egységes jogállása úgy is megteremthető, hogy ezen jogokkal élhetnek az említettek is. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret le jártát.) Engedje meg, elnök úr, csupán az álláspontunkat szeretném befejezésül elmondani. A MIÉP a szándéka szerint ezt a törvényt megszavazni szeretné, de javasoljuk, hogy az általunk is beadott és más módosító indítványokat is szíveskedjenek a zárószavaz ás előtt alaposan áttanulmányozni. Köszönöm szépen. (Taps a MIÉP padsoraiban és a Kisgazdapárt padsoraiból.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Most az egyes képviselői felszólalások következnek. Felhívom figyelmüket, hog y a korábban bejelentetteknek megfelelően ezek meghaladhatják a tíz percet, hiszen időkeret van, és van olyan frakció, amelyiknek alig áll tíz percnél több a rendelkezésére. Előtte azonban kétperces felszólalások következnek. Először megadom a szót Kovács Tibor képviselő úrnak, MSZP. KOVÁCS TIBOR (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Az elmúlt napokbanhetekben fogadóórákat tartottam választókörzetem különböző településein, és a praxistörvénnyel kapcsolatban több k érdés felmerült, amelyekre én nem tudtam válaszolni, ezért megígértem, hogy megkérdezem, hátha a miniszter úr tud ezekre a kérdésekre válaszolni. Az első ilyen kérdés az volt, hogy piacgazdaságban élünk, s ha egy orvos megvásárolja a praxisjogot és ezért p énzt ad ki, akkor ezt a kiadását miből fogja kitermelni. A fix finanszírozásból, vagy esetleg megállapít, mondjuk, receptírási díjat vagy valami hasonló dolgot, tehát a beteggel fizetteti majd meg? Ez így van a piacgazdaságban: ha egy kocsmáros bérbe vesz egy kocsmát, akkor ő szeretné kitermelni annak a bérleti díját. Itt ez miből fog megtörténni? A falusi körzetekben, ahol amúgy is nehezen találnak az egyes kistelepülésekre orvost, ha ráadásul még meg is kell vennie a praxisjogot egy odakerülő orvosnak, az t ki fogja kifizetni? Az önkormányzat fogja ezt kifizetni? Az önkormányzat ezt nem fizetheti ki! Akkor hat hónapig orvos nélkül lesz a település? Hogyan képes teljesíteni a település az ellátási kötelezettségét? És a harmadik kérdés, amit szintén megkérdez tek tőlem orvosegyetemisták szülei, hogy el tetszetteke menni az egyetemekre és el tetszetteke mondani az egyetemistáknak, hogy tessenek szívesek lenni elkezdeni gyűjteni a pénzt arra, hogy ha majd végeznek, akkor meg tudják vásárolni a jogot arra, hogy munkát végezzenek. A választási kampányban nagy hanggal beszéltek a tandíj megszüntetéséről, most pedig nem beszélnek arról, hogy ha majd végez az orvosegyetemista, miből fogja megvásárolni a praxisát, ahol a későbbiekben dolgozni tud.