Országgyűlési napló - 1999. évi téli rendkívüli ülésszak
2000. január 31 (113. szám) - Az önálló orvosi tevékenységről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - ERKEL TIBOR, a MIÉP képviselőcsoportja részéről:
215 Az önálló orvosi tevékenységről szóló törvényjavaslat fontos lépés a piacgazdaság irányába az egészségügy területén, és szándékában megegyezik a MIÉP egészségügyi programjában megfogalmazott céllal. Az egészségügyi pri vatizáció lényege, hogy a betegellátás tárgyi feltételei magántulajdonba kerüljenek. Erről a fontos kérdésről a T/2095. számú törvényjavaslat meg sem emlékezik. Az okáról a mai bizottsági ülésen az előterjesztő képviselője nyilatkozott. Az ott elhangzott e lőterjesztői magyarázat el kell hogy jusson valamennyi képviselőhöz, természetesen az érintettekhez is, orvosokhoz és betegekhez egyaránt. Tehát mi úgy foglalkozunk a kérdéssel a vezérszónoki beszéd keretében, majd a módosító javaslatok tárgyalása során is , hogy azzal lehetőséget teremtsünk az előterjesztőnek a teljes körű tisztázásra az országos nyilvánosság előtt. Meggyőződésünk, hogy szükséges, hogy megtudja az ország, és megtudja a szakma, hogy erről miért nem eshet szó a törvényben - tehát a magántulaj donba kerülésről. Sajnálatos, hogy a praxisjog és a praxis fogalmának keveredése az egymást nagy gyorsasággal követő törvényjavaslatokban változatlanul fennáll, ugyanazt a hibát halmozott formában tartalmazzák. A sajnos egyre magyartalanabb, nyakatekert fo galmazás nem a szakszerűséget, a megértés hiányát és a gondolkodás logikai hibáját igazolja. A működtetési jog példának okáért az 1. § részletesében nem licenc. A két fogalom között még csak analógia sem áll fenn. A licenc a magyar értelmező szótár szerint "gyártási engedély, szabadalom felhasználási joga". Ennek a szónak és tartalmának semmi köze nincs a praxisjoghoz. Teljes fogalmi zavart árul el a praxisjognak a licenchez való hasonlítása. (17.00) A működtetési vagy praxisjog az orvos diplomáján, előírt gyakorlati idején, szakvizsgáján alapul. A praxisjogot biztosító engedély alapja az a személyes tudás, tapasztalat, amely elidegeníthetetlenül és kizárólag az adott orvosé, s amely az orvossal együtt a sírba száll. Ahogyan a tudás és tapasztalat nem lehet adásvétel tárgya, az ennek alapján elnyert praxisjog is személyre szóló, azaz nem adható el és nem örökölhető. Ha egy háziorvos nyugdíjba megy, a működtetési jogot nem ruházhatja át bárkire, csak olyan orvosra, aki a miniszteri rendelet értelmében az enged élyhez szükséges feltételekkel önmaga is rendelkezik. A MOK engedélyét tehát mindenki saját jogon nyerheti csak el. Ha pedig minden orvos csak saját jogon nyerhet működtetési engedélyt, akkor ő nem ezt veszi meg kollégájától, hanem a praxist, a betegellátá s tárgyi feltételeit: a rendelőt, a felszerelést, a kártyákat. A működtetési jog, amely a részletes indoklás szerint is személyre szóló engedély, sem a háború előtti Magyarországon, sem jelenleg Európa egyetlen országában nem lehet adásvétel tárgya. Megkér dezem, a törvényjavaslat benyújtója szerint melyik országban lehet a praxisjogot eladni. Németországban ha egy fogorvos hároméves gyakorlati időt letöltött, nyithat praxist, s vagy megél belőle vagy nem. Ha nem, akkor bezárja vagy eladja. A fogorvosi és a szakorvosi praxisok számát nem korlátozzák, ezek teljesen a piaci szabályozás alá esnek. Új háziorvosi praxis azonban már évek óta nem nyitható, mármint Németországban, mert a meglévő háziorvosi praxisok száma elegendő. Ha egy háziorvos nyugdíjba megy vagy meghal, ő vagy az örököse eladja a praxist olyan orvosnak, aki praxisjoggal, tehát megfelelő szakmai feltételekkel rendelkezik. A praxist adják el, nem a praxisjogot. Ha Magyarország az Európai Unióhoz akar csatlakozni, akkor nem alkothat az európai jogre nddel és - engedelmet a szóért - a józan ésszel szöges ellentétben álló törvényt. A praxisjog és a praxis úgy viszonyul egymáshoz, véleményünk szerint, mint a patikus és patika. A patikus eladhatja a patikát, de csak olyan személy működtetheti, aki gyógysz erészi diplomával rendelkezik. A patikus gyermeke megörökölheti a patikát, de nem a gyógyszerészi diplomát. Ha azonban az örökös is gyógyszerész, akkor működtetheti a patikáját. A patika értékét a patika helye, az épület nagysága, kvalitásai, felszereltség e és a többi határozzák meg. Ugyanígy a praxisnak mint vagyonnak értéke van, amelyhez meghatározó módon hozzáadódik a praxishoz tartozó ellátási terület betegeinek