Országgyűlési napló - 1999. évi őszi ülésszak
1999. december 6 (105. szám) - A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat újból megnyitott részletes vitája - ELNÖK (Gyimóthy Géza):
7720 A dolog természetéből fakadna, hogy azokról módosító indítványokról, amelyekről még nem tárgyaltunk a Házban, váltsunk szót. Én az első hozzászólásomban fel is vetettem olyan témát, amiről jó lett volna hallani fideszes képviselőtársak véleményt, például arról a költségvetési bizottsági javaslatról, amit fideszes többséggel hoztak meg, hogy miért kell 2 milliárd forintot valamilye n alapítvány székházvásárlására fordítani. Erről egy szót sem szólnak a kormánypárti képviselők, hanem előveszik - az általános és a részletes vitában már megszokott módon - az előre megírt hangulat, eredményhirdetésjelentésüket, és ezeket itt felolvassá k nekünk. Ezt hallhattuk már Somogy megye esetében. Mádi képviselő úr nyitotta meg a sort, mondanivalójának köze nem volt a részletes vitához, a módosító javaslatokhoz, egyszerűen elkezdte mesélni a Fidesz sikertörténetét. Most ennek egy szeletét hallhattu k, a kultúra sikertörténetét, ami, az az érzésem, nem ide való, tisztelt képviselőtársak. Meséljenek arról a közel 600 módosító indítványról, miért ellenzik az ellenzéki képviselők módosító javaslatait! Az lenne a kívánatos, hogy ténylegesen erről vitázzun k, ne pedig ilyen előre megírt PRszövegeket olvassanak be nekünk, mert ez valóban nem jelenti a költségvetési törvényjavaslat vitáját. (Az elnök csenget.) Érdemi vitát szeretnénk most már végre a Fidesz részéről is. Köszönöm szépen, elnök úr. (Szórványos taps az MSZP részéről.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Felszólalásra megadom a szót Bauer Tamás képviselő úrnak, SZDSZ. (Kocsi László helyét a jegyzői székben Kapronczi Mihály foglalja el.)