Országgyűlési napló - 1999. évi őszi ülésszak
1999. december 6 (105. szám) - A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat újból megnyitott részletes vitája - BAUER TAMÁS (SZDSZ):
7721 BAUER TAMÁS (SZDSZ) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Én is érdeklődéssel hallgattam Szalai Annamária képviselő asszonynak az általános vitából a mai napra maradt felszólalását. (Derültség az MSZP soraiban.) Egyetlenegy mondatához szeretnék kapcsolódni, nevezetesen ahhoz, hogy azzal kezdte, vagy legalábbis a fel szólalásának az elején szerepelt az a mondat, hogy önök romokat örököltek. Igaz? Engedje meg, hogy két romról ebből a romhalmazból, amit önök örököltek, ejtsek szót. Az egyik ilyen rom az volt, hogy az előző kormány szabad demokrata vezetésű Művelődési és Közoktatási Minisztériuma megfelelő költségvetési eszközökkel kialakította a királyi korona megfelelő elhelyezését a Magyar Nemzeti Múzeumban. Ezek után mire készülnek önök? Hogy ezt a pénzt, úgy ahogy van, kihajítsák az ablakon, és ezt a pénzt még kétszer költsék el, először az Országgyűlés épületében, majd a királyi várban. Íme az egyik rom, amiről beszélnem kell, bár a költségvetésben erről szó nincsen (Dr. Kovács Zoltán közbeszól.) , majd valahonnan ezt a pénzt elővarázsolják ehhez, és így pazarolják az adófizetők pénzét. A másik romot, amiről néhány szót szólnék, úgy hívják, szó szerint idézve, hogy az 1956os Magyar Forradalom Történetének Dokumentációs és Kutatóintézete Közalapítvány. Ezt a romot, amely világszerte nagy elismerést elért tudományos kuta tásokat végzett hosszú éveken keresztül annak a forradalomnak a történetéről, amelyre önök is szeretnek hivatkozni, önök megpróbálták a tavalyi költségvetéssel a földdel egyenlővé tenni. (17.20) Pusztán magánszemélyek és szervezetek adakozásának és a fővár os támogatásának köszönhető, hogy ez a lépésük nem