Országgyűlési napló - 1999. évi őszi ülésszak
1999. december 6 (105. szám) - A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat újból megnyitott részletes vitája - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - KELLER LÁSZLÓ (MSZP):
7719 Az idei 100 millióval szemben jövőre 200 millió forintot kíván a tárca a közművelő dési hálózat reorganizációjára fordítani. Tehát megduplázzuk ezt a keretet, folytatódik az a folyamat, ami ebben az évben elindult. A költségvetés tervezete 411 millió forintot szán a közgyűjteményi és közművelődési dolgozók juttatási körének bővítésére. E nnek három területe a szakmai képzés és továbbképzés, a dolgozók dokumentumvásárlásainak támogatása, valamint a tudományos pótlék lesz. De nem sorolnám hosszan tovább azokat az eredményeket, amelyeket már eddig is elértünk, illetve a 2000. év költségvetésé ben is tervezünk. Tisztelt Ház! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A kulturális tárca költségvetéséből az előzőekben kiemelt tételek is alátámasztják, hogy a Fidesz vezette kormánynak sikerült elérnie, hogy ne maradványelven részesedjen állami forrásokból a kultú ra. Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból. - Juhász Gábor tapsol.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm. Két percre megadom a szót Keller Tamás... (Derültség.) Mert közben megjelent Bauer Tamás képviselő úr neve is - a ké t legszorgalmasabb képviselő. Keller László képviselő úr, MSZP! KELLER LÁSZLÓ (MSZP) : Köszönöm szépen, elnök úr. Nem bírtam megállni, hogy ne nyomjak kétperces gombot, elnök úr, a mostani hozzászólás után, hiszen egy ú jabb fideszes munkaverseny eredményhirdetéséről hallhattunk, és nem a részletes vitáról szól a fideszes képviselők hozzászólása.