Országgyűlési napló - 1999. évi őszi ülésszak
1999. december 1 (104. szám) - A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX.30.) Ogy. határozat módosításáról szóló országgyűlési határozati javaslat részletes vitája - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - TÓTH ANDRÁS (MSZP)
7571 azt akarja, hogy legyen Házszabály ezen a ponton, akkor ezt nagyon egyszerűen megoldhatja: eljárhat úgy, ahogy a szervezett bűnözésről szóló t örvénynél a kormány már egyszer eljárt, elfogadja a HackKóródiféle módosító javaslatot, majd rögtön megtámadja az Alkotmánybíróságnál, és az Alkotmánybíróság majd eldönti, hogy Salamon képviselő úrnak van igaza vagy nekünk. Ha netán nekünk, akkor van Ház szabály, ha netán önöknek, akkor természetesen a következő menetben mi is el fogjuk fogadni (Az elnök csenget.) az önök álláspontját, és lesz konszenzus, és lesz Házszabály. Köszönöm szépen. ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm. Tóth András képviselő úr, MSZP, kétperces felszólalása következik. (18.20) TÓTH ANDRÁS (MSZP) , országos lista: Köszönöm. Három megjegyzésem van. Az egyik megjegyzésem az, hogy az én olvasatomban az Alkotmánybíróság döntése - továbbra is állítom - a tizenöt főt nem kezdte ki. Annak, hog y megsemmisítette, jogtechnikai oka volt. Az az oka, hogy így tudta biztosítani az Alkotmánybíróság, hogy a parlament alakuló ülésekor a MIÉPfrakció meg tudjon alakulni, hiszen más technika nem volt arra, hogy a MIÉP úgy alakítson frakciót, hogy közben mé g a házszabálymódosítást is el kellett volna végezni. Nem volt technikailag más megoldás. Ezért semmisítette meg a 15. §t, de nem azért, mert a 15 fővel gondja volt, hanem azért, mert így tudta biztosítani, hogy az alakuló ülésen a MIÉP frakcióval tudjon indulni. A második megjegyzésem: a 10 fő ugyanolyan problémát jelent adott esetben a Balczó Zoltán által jelzett kérdéssel kapcsolatban, mint a 15 fő, hiszen emlékszik Balczó Zoltán is,