Országgyűlési napló - 1999. évi őszi ülésszak
1999. október 20 (94. szám) - A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó állami számvevőszéki vélemény általános vitájának folytatása - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (MDF):
3890 kormányzat és a Magyar Országgyűlés számára, hogy az eg ész önhikis rendszert generálisan vizsgáljuk felül, és próbáljuk meg elérni azt az optimális helyzetet, amikor ezek a forráshiányos önkormányzatok nem az év közepén, illetve az év végén kell hogy megtudják: milyen forrásokból, milyen mozgástérrel, milyen l ehetőségekkel kell gazdálkodniuk egy egész esztendőn keresztül. Azt gondolom, hogy mindez a kérdés összefüggésben van az önkormányzati rendszer feladat- és hatáskörének teljes felülvizsgálatával is, és azt gondolom, hogy az ÁSZjelentés ezt is megfogalmazz a, illetve az ÁSZ elnöke, Kovács Árpád úr szintén megfogalmazta ezt a felszólalásában. Nagyon fontos feladat és minél sürgetőbb feladat lesz, hogy az önkormányzatok feladat- és hatáskörét az egész önhikis rendszerrel párhuzamosan teljes mértékben felül tud juk vizsgálni, és természetesen az egész önkormányzati finanszírozási rendszert ehhez az új feladat- és hatáskörhöz kell rendelni. Úgy érezzük, hogy a céltámogatási törvény módosítása - amely részben elfogadható szigorításokat fogalmaz meg - ugyanakkor fel veti azt a kérdést is, hogy vajon képesek leszneke az önkormányzatok ilyen szigorú feltételrendszer között ezeket a tervezett programjaikat, fejlesztéseiket, beruházásaikat megvalósítani. Úgy gondolom, hogy mindezt a kérdést harmonikusan kell megoldani, f eltétlenül szükség van egyfajta szigorításra, ugyanakkor nyilvánvalóan nagyon fontos lenne, hogy az önkormányzatok számára időt adjunk arra, hogy a pályázataikat jó minőségi színvonalon elkészíthessék, rövidítsük a döntési szakaszt, illetve úgy próbáljuk k oncentrálni a döntést, hogy ez minden forrást, minden alapot már egyszeri döntésnél figyelembe tudjon venni. A céltámogatási törvény módosításához módosító javaslatot fogunk beadni, amely az önkormányzatok mozgásterét bővítheti,