Országgyűlési napló - 1999. évi őszi ülésszak
1999. október 20 (94. szám) - A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó állami számvevőszéki vélemény általános vitájának folytatása - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (MDF):
3891 illetve nem egy olyan kénys zerpályát vázol az önkormányzati beruházások elé, hogy azok gyakorlatilag egymásfél év után kerülhetnek megvalósításra. Nagyon fontosnak tartjuk és örömmel üdvözöljük, hogy a tegnapi szavazáson a területfejlesztési törvény módosítása során az MDF módosító indítványát az Országgyűlés elfogadta, és az önkormányzati területfejlesztési kistérségi társulások központi állami támogatására vonatkozóan pozitív döntést hoztunk. A Magyar Demokrata Fórum országgyűlési képviselőcsoportja a központi költségvetés előterj esztéséhez módosító indítványt kíván beadni, hogy a tegnap elfogadott törvény szellemében a jövő évi költségvetésben konkrét számok formájában is megjelenjen a központi állami támogatás a kistérségi társulások irányában. Azt gondolom, hogy ez egy olyan fun damentumot, olyan alapot jelent a kistérségi területfejlesztés munkaszervezeteinek létrehozásában és működtetésében, amelyre vonatkozóan eddig óriási hiányokat szenvedtek ezek a kistérségi társulások, és amelynek következtében nem voltak egyenrangú partner ei ezek az önkormányzatok és ezek a kistérségi társulások a területfejlesztés egész intézményrendszerének. Mindezek figyelembevételével a Magyar Demokrata Fórum országgyűlési képviselőcsoportja a jövő évi költségvetési törvényjavaslat önkormányzati fejezet ét ezen kiigazításokkal, ezen módosító indítványokkal - amelyekre vonatkozóan természetesen kérjük az Országgyűlés, képviselőtársaim támogató szavazatát - a költségvetési javaslatot támogatja. Mindezek után szeretnék röviden rátérni az egyházak 2000. évi k öltségvetési hozzájárulási előirányzataira vonatkozó javaslatra, és annak is alfejezetei vonatkozásában szeretném röviden kifejteni frakciónk álláspontját.