Országgyűlési napló - 1999. évi őszi ülésszak
1999. szeptember 7 (83. szám) - Az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - FONT SÁNDOR, az MDF
338 FONT SÁNDOR , az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ismételten nagy ba jban van az ellenzék a most benyújtott adótörvények kapcsán, mert amikor március táján napvilágot látott egykét tanulmány a jövő évi adókoncepció kapcsán, úgy tervezték, hogy ha ezt beterjeszti a kormány, akkor apró darabokra szedjük szét a reformtervezet et, és bebizonyítjuk, hogy mi vagyunk a magyar nép utolsó lehetséges védelmezői az adóreform szó mögé bújtatott mérhetetlen elvonást indítványozó tervezettel szemben. Nos, az ismert, nem várt események következtében nem az említett változat került benyújtá sra, és az ellenzék teljesen összezavarodott. Felkészültek egy hatalmas ütközetre, és egyszer csak kiderül, hogy az ellenfél nem akar csatázni, mert többre tartja a nyugalmat, a kiszámíthatóságot, mint az esetleg csata árán elfoglalt területeket, nyeresége t. Most már világosan látszik, hogy az ellenzék erre a szerepkörre nem készült fel. Nem talál igazi fogást az adótörvényeken, mert tény, hogy lehet kritikai észrevételeket tenni minden adótervezethez, és ez el is várható, azonban a legtöbb kritikai észrevé telre azonnal ott van egy logikailag teljesen elfogadható válasz, hogy miért is épp így, ebben a formában gondolja az előterjesztő azt a bizonyos eljárást. Ez bizony erősen tompítja az ellenzék kritikai megalapozottságát. Nézzük rögtön a szerkezeti kritiká t! Az ellenzék élesen támadja azt a formát, hogy egy előterjesztésben van beadva az összes adóhoz és járulékhoz kapcsolódó módosítás, s ugyanakkor nem győzik elégszer hangsúlyozni, hogy ki hallott már ilyet, egyszerre 25 törvényt módosítani. Úgy érzem, elé ggé el nem ítélhető módon, de mi a konzervatív hagyomány egyes elemeire is támaszkodhatunk olyankor, amikor merészkedünk visszagondolni néhány évre