Országgyűlési napló - 1999. évi őszi ülésszak
1999. szeptember 7 (83. szám) - Az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - FONT SÁNDOR, az MDF
339 visszamenőleg, amikor is az előző kormány időszakában, a Bokroscsomag beterjesztésekor ugyancsak 24 törvény módosítás egyszeri beterjesztése volt, ráadásul össze nem függő kérdéskörökben. Meglepő módon az ellenzék a jelenlegi gazdasági eredményeket részben nem a mostani kormánynak, hanem teljes egészében a Bokroscsomagnak tulajdonítja. Ettől a rögeszméjétől ann yira nem tudott elszakadni az elmúlt időszakban, hogy az a gyanúm: egy esetleges újabb MSZPSZDSZkormányzás ideje alatt ismét bevezetnének egy hasonló csomagot úgymond az ország rendbetételére, vagy még egy súlyosabb következményekkel járó csomagot, mert az ő logikájuk szerint ez még hatékonyabban fejti ki hatását a magyar gazdaságra. A Bokroscsomag a középosztályt tette tönkre. Ez az osztály nem szíve csücske a jelenlegi ellenzéknek, tehát itt érhető tetten, hogy miért is volt Bokroscsomag, és miért fáj nekik, hogy ez a koalíció a polgárok megerősítésére vállalkozott, és ez esetleg kifejezésre jut a mostani adótervezet kapcsán is. Vegyük az áfatörvény vitáját! Amellett, hogy a legtöbb módosítás az összes adó és járulék kapcsán valóban technikai jellegű, az eddigihez képest mégis van új elem. Az áfa 4 millió forint forgalom utáni visszatérítésének lehetőségét élethalál kérdésnek tüntetik fel. Először is: már többször elhangzott, hogy a mintegy 1 millió vállalkozó közül mindösszesen 400 ezret érint, mert a többiek alanyi vagy tárgyi áfamentesek. Most vizsgáljuk meg a visszaigénylőket! A vállalkozások döntő többségénél folyamatos áfavisszaigénylés nem lehet. Miért? Mert ha egy vállalkozás folyamatosan áfavisszaigénylő, akkor ez azt kell hogy jelentse, hogy több a vásárlásainak az értéke, mint a bevételeié. Az ilyen cég hosszú távon nem tudja fenntartani magát, hiszen veszteséges. Egy normálisan működő cég esetében nyereség kell hogy termelődjön, és ahol nyereség