Országgyűlési napló - 1999. évi őszi ülésszak
1999. szeptember 27 (87. szám) - A Magyar Köztársaság 1998. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó állami számvevőszéki jelentés általános vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. NÉMETH IMRE (MSZP):
1584 létszámleépítés következtében felmentett dolgozók egy része a jogutód intézményekben ismét alkalmazásra került, ennek ellenére a végkielégítést számukra kifizették. Úgy gondolom, itt sokkal körültekintőbben kellett volna ezt az átszervezést meg csinálni. Így most összességében a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium 880 fő éves átlagos állományi létszámmal működik, ami elég meghökkentő szám, ha figyelembe vesszük az európai uniós gyakorlatot, még akkor is, ha tudjuk, hogy Európában az agrárpolitikát Brüsszelben csinálják, és ezt kell lefordítani az adott országoknak. Szeretném a képviselőtársaimat tájékoztatni arról, hogy Dániában 130 fővel dolgozik a földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztérium, és Hollandiában is alig haladja meg a 200 főt. Ezzel szemben úgy gondolom, hogy Magyarországon jelentős tartalékok vannak. Amikor a miniszter úr a költségvetési forráshelyeket keresi, akkor jó lenne, ha a saját háza táján is körülnézne, mert ebből elég jelentős megtakarítást lehetne elérni, amit a termelői támogatásokra át lehetne csoportosítani. Az átszervezés vonatkozásában az Állami Számvevőszék elég lehangoló véleményt mondott a továbbiakban is, ugyanis a személyek átvételével párhuzamosan a szervezeti keretek kialakítása nem történt meg az FVMben, nem volt szabályos az áthelyezett állomány, informatikai eszközök átvételeátadása, a tárgyak átszállítása után nem történt meg azok bevételezése sem. Így nagy valószínűséggel a működési kiadások ilyen hatalmas, 56,8 százalékos arányú növekedés e ennek köszönhető, bár lehet, hogy a korábbi eszközeik felújítására is felhasználták ezt a kínálkozó alkalmat. Hogy pozitív példát is mondjak, szeretnék az Agrárintervenciós Központról is néhány szót szólni. 1998. január 1jétől működik az új intézmény, a melynek a szerepét én rendkívül pozitívan értékelem, mert tisztábbá és áttekinthetőbbé