Országgyűlési napló - 1999. évi őszi ülésszak
1999. szeptember 27 (87. szám) - A Magyar Köztársaság 1998. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó állami számvevőszéki jelentés általános vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. NÉMETH IMRE (MSZP):
1585 vált a támogatás a piacrajutási támogatások tekintetében. Ezek közül is kiemelném az exporttámogatások intézését, ami lényegesen bürokráciamentesebb, és időtakarékosabb lett a termelők számára is. Ez egy EUkompatíbilis intézmény, azt hiszem, az átalakítási példája a további átalakításoknak is jó alapjául szolgál. (20.00) Egyetlen negatívumát lehet felhozni, amelyet a Számvevőszék megemlített, ez pedig az informatikai kap csolatrendszer hiánya. Néhány szót szeretnék szólni a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium sportlétesítményéről is, mert miközben a termelők részére nem sikerült kifizetni a támogatásokat, ami rendkívül komolyan terheli az idei évi költségvetés t is, addig azért csak talált még a minisztérium 63 millió forint pluszforrást a Fradi sportlétesítményeinek a finanszírozására. Tehát az 527 millió forint helyett 590 millió forintot folyósított e célra, ami az összes kiadás 58 százalékát költségvetési tá mogatásként finanszírozza az adott intézményekben. Véleményem szerint ez meglehetősen elgondolkodtató, miközben a termelők jelentős forráshiánnyal küszködnek. Az FMhivatalok tekintetében jelentős létszámbővülés történt. Tudjuk, a földkiadás révén a felada taik is jelentősen változtak, 382 fő helyett 671 fő volt az átlagos állományi létszám. Nem azt rónám fel hiányosságként, hogy e létszámnövekedés megtörtént, mert a feladatok is megnövekedtek, hanem hogy a megyék között, úgy gondolom, rendkívül aránytalanul osztották el ezeket a forrásokat. (Az elnök csengője megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)