Országgyűlési napló - 1999. évi nyári rendkívüli ülésszak
1999. június 21 (80. szám) - Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 1998. évi tevékenységéről szóló beszámoló, valamint az ennek elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája
69 megvalósítható. Ezért a benyújtott módosító javaslat szerint a szociális és családügyi miniszter miniszteri rendeletben szabályozná a polgári szolgá lat teljesítését igazoló adatlap kiállítását, kezelését, nyilvántartását és részletes tartalmát. Fodor Gábor képviselőtársam - aki sajnálatomra nincs most jelen - a törvényjavaslattal szemben ellenérvként említette, hogy nem csökkenti a polgári szolgálat i dőtartamát a módosítás, és álláspontja szerint a törvény ezt túl hosszú időben állapítja meg. A törvényjavaslat a polgári szolgálat időtartamára vonatkozó rendelkezéseket valóban csupán pontosítja. A törvény a polgári szolgálat időtartamát a sor- és tartal ékos katonai szolgálat együttes időtartamában határozza meg. Ez a rendelkezés összhangban van a honvédelmi törvény szabályaival is, ugyanis a honvédelmi törvény 117. §a szerint aki polgári szolgálat teljesítésére kapott engedélyt, még kérelmére sem teljes íthet katonai szolgálatot. Ugyanezen törvény 119. §ának (2) bekezdése pedig előírja, hogy aki polgári szolgálatát letöltötte, teljesítette a hadkötelezettségét. Ezek a rendelkezések támasztják alá a polgári szolgálat időtartamának jelenlegi mértékét, ugya nis a katonai szolgálat időtartama sem egyenlő a sorkatonai szolgálat időtartamával. Mindannyian, akik ezen már életkorunkból adódóan átestünk - én magam is , tudják azt, hogy a tartalékos katonai szolgálat még jelentős többletteherrel hárul az emberre az után is, ha a sorállományú katonai szolgálatát letöltötte. Annak az állampolgárnak, aki hadkötelezettségét polgári szolgálat formájában kívánja teljesíteni, számolnia kell azzal, hogy a hadkötelezettség nem csupán a sorkatonai szolgálat teljesítését jelent i, ezért határozza meg a törvény a polgári szolgálat időtartamát a sor- és a tartalékos katonai szolgálat együttes időtartamában. Azt is figyelembe kell venni, hogy a polgári szolgálatot teljesítő állampolgár jogai és kötelezettségei úgy kerüljenek meghatá rozásra, hogy a polgári szolgálat és a katonai szolgálat összességében azonos mértékű terhet jelentsen a szolgálatot teljesítők számára. Igaz, hogy a polgári szolgálat időtartama hosszabb a ténylegesen letöltendő katonai szolgálat időtartamánál, ezt azonba n ellensúlyozza a polgári szolgálat kötetlenebb, civil jellege. Az előbb említett arányosság következetesebb érvényesülése érdekében megítélésem szerint módosításra szorul a két gyermeket nevelő, polgári szolgálatot teljesítő szolgálatának időtartama is. A jelenlegi szabályozás szerint ugyanis ezt a polgári szolgálatot teljesítőt 6 hónap szolgálat teljesítése után lehet elbocsátani, a katonai szolgálat esetében ez az időtartam 3 hónap, amely a sorkatonai szolgálat időtartamának egyharmada. Célszerű ezért a polgári szolgálatot teljesítő esetében ezt az időtartamot 5 hónapban megállapítani, ugyanis az 5 hónap ez esetben ugyanennek a szolgálatnak az egyharmada. Ennek megvalósítása érdekében is benyújtottam a törvényjavaslathoz egy módosítást. Mindezek értelmébe n kérem a tisztelt Házat, a jelen lévő és a jelen nem lévő képviselőtársaimat, hogy a szavazáskor az igenlő gombot nyomják meg, és támogassák módosító indítványaimat. Köszönöm figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiból.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Megkérdezem Őry Cs aba politikai államtitkár urat, hogy most vagy a későbbiekben kíváne válaszolni. (Dr. Őry Csaba: Majd a szavazás előtt!) A későbbiekben kíván válaszolni, köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát a módosító javaslatok házszabályszerű benyújtása érdekében a keddi ülésnap berekesztésének hatályával lezárom. A részletes vitára bocsátásra holnap délután kerül sor. (18.10) Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 1998. évi tevékenységé ről szóló beszámoló,