Országgyűlési napló - 1999. évi nyári rendkívüli ülésszak
1999. június 22 (81. szám) - A területfejlesztésről és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. BARÁTH ETELE (MSZP):
327 Elmondom, hogy számomra körülbelül mik voltak azok a pontok, amiket mint fogalmakat nagyon gyorsan végi g kéne járni, közös értelmezésben vagy elvetni, vagy elfogadni. Először is jó és helyes dolog, hogy ebben a törvénymódosításban a regionális fejlesztési tanácsot - amit hozzákötünk az ország területét egységesen lehatároló statisztikaitervezési körzethez - megkülönböztetjük, nevezzük térségi tanácsnak; majdnem mindegy, minek hívjuk, de megkülönböztetjük. Ugyanakkor azt gondolom, hogy ez a megkülönböztetés így, ebben a formájában nem konzekvens és nem azt fejezi ki, mint amit Hargitai képviselő úr vagy máso k is mondanak. Ez a tervezésistatisztikai körzet gyakorlatilag fejlesztésinek jelenik meg, a benne működő társaságot is fejlesztési tanácsnak hívjuk, és nekik akarjuk adni ezeket az eszközöket és döntéseket, szemben a térségi tanáccsal, aminél pontosan tu djuk, hogy valóban komoly területfejlesztési programok végrehajtására alkalmas, ahol is sem eszközzel nem rendelkezik, nincs meghatározva a döntési jogosultság, és ugyanaz a megyei, ugyanaz a regionális tanács hozhatja létre, amelyik egyébként is létezik, tehát önmagában véve ez csak porhintés, addicionalitás. Ha ki akarnám tisztázni a kettő közötti funkcionális különbséget, máris óriásit nyernék ebben a törvényben. Ez egy nagyon lényeges folyamat volna. Nagyon lényeges volna megnézni a kistérségi vagy terü letfejlesztési önkormányzati társulások jogi helyzetét, valóban elfogadni azt, hogy legyen egy jogi személyisége. S attól a pillanattól kezdve egy olyan vertikális rendszert lehet kiépíteni, ami nagyon sok antagonisztikusnak tűnő ellentmondást tud kiküszöb ölni. Nevezetesen a kistérségi társulások esetén döntő módon természetesen az önkormányzatokból áll össze, miközben más szereplők is benne vannak. Biztos, hogy a megyei fejlesztési tanácsnál megjelenik az államnak egy képviselete és konkrétan az a gazdaság i szervezet, amit kamarának nevezünk. A regionális tanácsnál már ezen önkormányzati szervezetek, gazdasági szervezetek és az állam jelentős jelenléte jelenik meg. Mi történik az országos területfejlesztési tanács szintjén? Valóban domináns állami szerep is lehetséges. Miért? Azért, mert biztos, hogy az államnak nagyon fontos szerepe van a területfejlesztésben, de biztos, hogy a szubszidiaritást is a maga helyzetében érvényesíteni kell. Magyarul, egy olyan átmeneti rendszert kell felépíteni, amik egymásra ép ülnek; egyrészt kontrollt is jelentenek, másrészt a pénz természetszerű állami elosztásának megfelelő végrehajtási mechanizmusát is ki tudják építeni. Ezek a gondolatok nemcsak erről az oldalról jöttek, hanem egyformán jöttek a másik oldalról is, ezeket ös sze lehet dolgozni és egy egységes rendszerbe lehet illeszteni. Mélyen meg vagyok róla győződve, hogy elképesztő gyorsasággal kéne ebben lépni, mert valóban - hadd mondjam azt a Phareminiszter úrnak - nagyon fontos volna, hogy megteremtsük azt az eszközt, ami a nemzeti fejlesztési programnak és regionális programoknak a gazdája lehet, de hosszú távon a végrehajtásáért felelős, ellenőrizhető gazdája legyen, ami az európai együttműködéseknek megfelel. Ezek a régiók ezzel a lehatárolással teljes mértékben alk almatlanok lesznek! Indirekt módon az összes kormánypárti képviselő elmondta - az MDF és a Fidesz is elmondta , csak nem úgy fogalmaznak, mint mi, hogy alkalmatlan, hanem azt mondják, hogy sajnos időhiány miatt most nem lehetett lefolytatni azt a vitát, a mit az önkormányzatisággal, nem tudom, mivel, ugyanazt fejezi ki. Ez pontosan ugyanazt jelenti, hogy ez a dolog erre alkalmatlan! És amikor a nagyságrendekről, a léptékekről vitatkozunk, tessék elhinni, hogy elképesztő mennyiségű csúsztatás van benne! Azok az európai régiók - amiket nevezünk tartományoknak, régióknak, teljesen mindegy , amelyek megjelennek a NUTS II. rendszerben, jelentősen ütőképesek, átlagában is messze fölötte álló régiók. Elképesztően gyenge, vak vezet világtalant, történelmi, gazdaság i és infrastrukturális összefüggés nélküli régiók ezek. Még programrégióknak - nem tudom, mi ez a fogalom - se alkalmasak! Szeretnék visszatérni az alapfogalmi rendszerre is. Kérem szépen, aki azt képzeli el, hogy egy régiót lehet létrehozni a 8as autópál ya vagy a 6os autóút megépítésére, rendkívüli módon téved! A régió fogalmát alapvetően minimálisan négy kritérium közötti kölcsönhatás - a fogalom lényege , a