Országgyűlési napló - 1999. évi nyári rendkívüli ülésszak
1999. június 22 (81. szám) - Dr. Világosi Gábor (SZDSZ) - dr. Kövér László tárca nélküli miniszterhez - "Mivel bízta meg ön, miniszter úr, Földi László urat?" címmel - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. VILÁGOSI GÁBOR (SZDSZ): - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. KÖVÉR LÁSZLÓ tárca nélküli miniszter:
213 államigazgatási, illetve mellérendeltségen alapuló polgári jogi jogviszony nem létezik. Ezért a pontos kifejezés - ahogy ön is használta - úgy h angzik, hogy én megkértem Földi urat három dologra: találkozzon az illető, magát magánnyomozónak aposztrofáló úrral, vizsgálja meg az úr által átadni szándékozott bizonyítékokat a tekintetben, hogy egyáltalán relevánsaknak tűnneke vagy sem, illetve egyezz en meg ezzel az úrral ezen bizonyítékok átadásáról. Azért használtam a "megegyezés" kifejezést, mert az úr - a sajtóban megjelent állításával részben ellentétesen - egzisztenciális problémáinak megoldását kérte a korábban vele tárgyaló nemzetbiztonsági hiv atali tiszttől, ami azt jelentette, hogy létesítsen vele a Nemzetbiztonsági Hivatal hivatásos állományú szolgálati jogviszonyt. Miután erre semmilyen lehetőség, sem jogi lehetőség nem adódott, sem pedig erkölcsileg nem volt elfogadható a számunkra, ezért i nnentől kezdve a Nemzetbiztonsági Hivatal tisztje - mint ahogy azt az előbb jeleztem egy másik válaszomban - az üggyel nem foglalkozott. Faragó úr alternatívaként megjelölte azt a 1,52 millió forint közötti összeget, ami az ő megítélése szerint várhatóan bekövetkező egzisztenciális nehézségeit lenne hivatott kompenzálni. Állításával ellentétben tehát nem a kormány ajánlotta fel ezt az összeget számára, hanem ő ezt az átadásért cserébe megjelölte. Azért kértem fel Földi urat a segítségre, mert egyfelől embe ri tisztességéről a Nyírfaügy vizsgálata során meggyőződtem, másodsorban szakmai előéleténél fogva alkalmasnak tartottam arra, hogy ezt a kérést teljesítse, harmadrészt pedig nem láttam más lehetőséget annak elkerülésére, hogy ezek a bizonyítékok elenyéss zenek (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) , illetve nem kívántam a nemzetbiztonsági szolgálatokat felhasználni erre, mert akkor önök most azzal interpellálnának meg engem, hogy miért tettem ezt. (Taps a kormánypártok padsoraiba n.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Viszontválasz illeti meg a képviselő urat. DR. VILÁGOSI GÁBOR (SZDSZ) : Miniszter úr, én azt hiszem, nem is az a probléma, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatokat kivonták ebből az akcióból - az én vélemé nyem az, hogy ezt helyesen tették. Szerintem önmagában véve az probléma, hogy egyáltalán ilyen akcióra sor kerülhetett, mert természetesen az ön válasza egy további kérdést fogalmaz meg az emberben: vajon részee, részét képezie a nemzetbiztonságot felügy elő tárca nélküli miniszter feladatkörének, hogy a miniszterelnök szétporladóban lévő szavahihetőségének helyreállítása érdekében kazettát vásároltasson vagy ajándékoztasson adott esetben? Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : A miniszter úré a szó. DR. KÖVÉR LÁSZLÓ tárca nélküli miniszter : Téved, képviselő úr - a valódi kérdés nem ez. A valódi kérdés az, amiről önök szeretnék elterelni a figyelmet, és ezért próbálják azt védekező pozícióba szorítani, akit megtá madtak korábban. A valódi kérdések azok, hogy miért volt önöknek szükségük arra az előző ciklusban, hogy akkori ellenzéki politikusokkal szemben - akik az önök visszaéléseire ebben a Házban fényt derítettek - lejárató szándékkal, magáncégeken keresztül kom promittáló adatokat gyűjtsenek. Ez az első valódi kérdés. (Dr. Világosi Gábor: Ez hogyan bizonyítható?) A második valódi kérdés az, hogy miért nem állták útját annak, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatok vezetői érdekeltségekkel rendelkezzenek olyan cégekbe n, amelyek ilyen tevékenységet folytattak az elmúlt négy esztendőn keresztül, közreműködéssel egyébként a Nemzetbiztonsági Szolgálat hivatásos állománya mellett. (Dr. Kóródi Mária közbeszól.)