Országgyűlési napló - 1999. évi tavaszi ülésszak
1999. március 4 (54. szám) - A területszervezési eljárásról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. BUZA ATTILA (Fidesz):
993 Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Már az általános vita során megfogalmazásra került részünkről, hogy a Magyar Szocialista Párt frakciója támogatja a területszervezési eljárásról szóló törvény komplex szabályozását. Egyetértünk a célkitűzéseivel, de módosító indítványok benyújtásával kívánjuk a jogalkalmazók számára is érthetőbbé, használhatóbbá tenni az előttünk fekvő törvényjavaslatot. Sajnálattal kell megállapítanom, amit már a képviselőtársaim is megfogalmaztak, hogy az önkormányzati és rendészeti bizottságban az általunk benyújtott módosító indítványok többségét sem az előterjesztő, sem pedig a bizottság nem támogatta. Ennek ellenére mégis úgy ítélem meg, hogy van néhány olyan módosító indítvány, melyre itt és most szeretném felhívni a képviselőtársaim figyelmét. Legelőször a törvény alkalmazási körére vonatkozóan két passzusra, nevezetesen a h), illetve az i) bekezdésre vonatkozó módosító indítványunk lényegé re szeretném felhívni a figyelmet. (11.40) Nevezetesen: mind a kettő arra irányult, hogy pontosítsa a törvény szövegét. Az i) pontban úgy szól a törvényjavaslat, hogy a fővárosból való kiválás, önálló önkormányzattá nyilvánítás is a törvény alkalmazási kör ébe tartozik. Én tisztában vagyok azzal, hogy az önkormányzati törvényt a magyar parlament 1990ben alkotta meg, akkor bizonyos fogalmak még nem voltak tisztázottak, nem kristályosodtak ki, és nem mentek át a köztudatba. Viszont közel tíz esztendő telt el, úgyhogy az alkalmazók szempontjából kissé mosolyt fakasztó, hogy a döntéshozó önkormányzattá nyilvánítja a kiváló részt, és nem pedig településsé. Mindannyian tudjuk, hogy a döntéshozó településsé nyilvánítja, majd megalakul az önkormányzat, megválasztják a képviselőket, majd megalakul a képviselőtestület, és elkezdhetik gyakorolni az önkormányzatisághoz tartozó funkcióikat. Ugyanez vonatkozik a h) pontra is, ahol a csatolás helyett a csatlakozás kifejezést lenne szerencsés alkalmazni. Köszönöm, egyelőre e nnyi. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP padsoraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Hozzászólásra megadom a szót Buza Attila Zoltán képviselő úrnak, a Fidesz részéről. DR. BUZA ATTILA (Fidesz) : Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Szeretném j elezni, hogy a részletes vitában a törvényjavaslat 2., 3., 4. és 21. §ához szeretnék hozzászólni. Írásban leadtam a hozzászólási szándékomat, de azért nem az egyes szakaszokhoz, mert a gondolatmenet, amit itt szeretnék önökkel megosztani, kötődik a törvén yjavaslatnak egy 25. §sal történő kiegészítéséhez is, ami bizottsági kapcsolódó módosító indítványként megjelent, és az önkormányzati és rendészeti bizottság az általam már korábban felsorolt módosító indítványokkal együtt már támogatta. Ezek azok a bizon yos inkriminált paragrafusok - pozitív értelemben természetesen , amelyeket Kovács Zoltán képviselőtársammal közösen jegyzünk a FideszMagyar Polgári Párt nevében. Mindenekelőtt szeretném rögzíteni, és visszahivatkozni is egyben az általános vitában a vez érszónoklat során általam elmondottakra, amikor is azt tapasztaltuk, hogy az ellenzéki pártok soraiban egyetértésre talált az a gondolatmenet, miszerint az előttünk fekvő törvényjavaslat egyrészt egy ellenőrizhető joggyakorlatot fog eredményezni ezen a ter ületen, egy időtálló jogi szabályozást tűzött ki maga elé, és remélhetőleg tartalmában ennek megfelel. A harmadik nagyon fontos kritérium, amit szeretnék külön hangsúlyozni, hogy lehetőség szerint az állami tagozódással szemben támasztott stabilitási igény t próbálja kielégíteni ez a törvényjavaslat minden passzusában, amelynek aztán persze több vonulata is van, gondolhatunk itt elsősorban a választási törvényre és a választási rendszerre. Még egy nagyon fontos gondolat, ami az általános vitához képest a mód osító indítványokon keresztül véleményem szerint ennek a törvényjavaslatnak egy nagyon fontos hozadéka lehet;