Országgyűlési napló - 1999. évi tavaszi ülésszak
1999. március 3 (53. szám) - A termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (MDF):
885 időnél az alsó határ legyen megállapítva, a legrövidebb idő, amire földhaszonbérleti szerződés köthető; és a felsőt terveztük mi negyven évre fölemelni, mert a jelenlegi tíz év erre nem alkalmas. •hadd mondjak egy példát! Nál unk a Jászságban még mindig téma az öntözésfejlesztés, amire a minisztérium három éve csinálja a terveket, és most jött el az az idő, hogy föl kéne mérni az igényeket. Tehát most kell elmenni a földhasználókhoz és megkérdezni tőlük, hogy hajlandóake hektá ronként 30 vagy 50 ezer forintot befizetni ebbe, hogy a víz elérhesse ezt a területet, mert egyébként ebből a csatornából nem lesz semmi, mert a központi költségvetési igénye 30 milliárd forint; a teljes bekerülés, tehát a kiszolgáló rendszernek olyan 80 m illiárd körül lesz a vége - no, barátaim, hogyan állunk ehhez? Most a földhasználók jó része azt mondja, hogy mivel nekem csak öt évre - mert az átlag öt év - szól a haszonbérleti szerződésem, ezért én nem fogom ezt a 30 ezer forintot befizetni; kérdezzék meg a tulajdonost! A tulajdonos meg, az öreg Mariska néni, ugye, nyugdíjas, azt mondja: "Mit akarnak tőlem, miért fizessek én 30 ezer forintot?" "Hát Mariska néni, a maga földje értékesebb lesz, ha odajön a víz!" "Hát nincs annyi nyugdíjam egy év alatt, ho gy én ezt be tudnám fizetni!" És ebben a bizonytalan helyzetben előfordulhat, hogy ilyen beruházásokat, ami a föld értékét növelné és hasznos lenne, nem lehetne megtenni. Tehát ehhez sajnos nem nyúl hozzá ez a módosítás, így ehhez nem is lehet majd semmifé le egyéb képviselői módosító indítványt benyújtani, de nem lett volna haszontalan, ha a haszonbérlettel is foglalkozunk mint jogintézménnyel. Egyetlen dolog és aztán befejezem: itt a jegyző hasznosítási kötelezettségellenőrzési rendszere nekem nem nagyon tetszik, mert a jegyzőnek nem az a dolga, hogy ellenőrizze, hogy ki hasznosítja és milyen módon a földet; az a földhivatalnak és az FMhivataloknak a kötelessége, nekik kell ezt megtenni, és ha egy jegyzőre egy ilyen új hatáskört rátestálunk, akkor ő megké rdezi, illetve az önkormányzat: "És ezért mit kapunk?" "Hát semmit, de nektek azért ezt csinálni kell!" "Hát nekünk se apparátusunk, se pénzünk, se szakemberünk ehhez, tehát nem tudjuk megtenni!" Akkor azt mondja: "Építs ki egy riadóláncot, és ha valaki ma jd beköpi neked, hogy itt X. Y. földje elhanyagolt, akkor majd följelented." Hát ezt nem szívesen teszik meg vidéken, főleg egy kisebb településen... Én azt mondom, hogy ez maradjon el, és maradjon a hatályos jelenlegi szabályozás, ami szerint a földhivata l, illetve az FMhivatal a megszokott rendnek megfelelően, a határszemlét figyelembe véve, ezt a földhasznosítási kötelezettséget megfelelően ellenőrizni tudja. Barátaim, én azt hiszem, hogy nagyon fontos ügyről van szó , rettenetesen komoly dolgokról; ez azonban nem kell, hogy odáig vigye a dolgokat - főleg azokat a képviselőket, akik ez iránt az ügy iránt ilyen mértékben érdeklődnek, hogy még jelenlétükkel is megtisztelték az ülést , hogy egymással szemben úgy jelenjen ek meg indulatok, ami a későbbiek vonatkozásában a párbeszédet vagy a konszenzus lehetőségét esetleg szűkítené vagy lehetetlenné tenné. Mert higgyék el - nem tudom, ki mondta ezt a 24. órát, lehet, hogy TuriKovács képviselő úr - valóban ott tartunk, hogy ha nem csinálunk egy átfogó, új földtörvényt, ami független az Európai Uniótól, ami bennünket itt orientálni fog a helyi, a mi saját embereinknek a megélhetése érdekében, akkor problémák lehetnek. Hát idáig azért ne jussunk el! Köszönöm a figyelmüket. (Tap s az SZDSZ, az MSZP és a kormánypártok padsoraiban.) (17.50) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm, képviselő úr. Megadom a szót Medgyasszay László képviselő úrnak, MDF. DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (MDF) : Tisztelt Ház! A termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény módos ításáról szóló T/757. számú törvényjavaslat általános indoklásában többek között a következő mondatokat olvashatjuk: "A földtörvény módosítását ma mindenekelőtt az teszi szükségessé, hogy a földhasználati viszonyok nem áttekinthetők, nincs olyan nyilvántar tás, amely a földhasználatot rögzíti." Majd később: "Másfelől az agrártámogatások igénybevételének feltételét jelentő földhasználat megbízható