Országgyűlési napló - 1999. évi tavaszi ülésszak
1999. március 3 (53. szám) - A termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (MDF):
886 igazolása érdekében szükség van olyan hiteles, hatóság által vezetett nyilvántartásra, amely bármely jogcímen tör ténő földhasználatot regisztrál." Tisztelt Ház! A Magyar Demokrata Fórum országgyűlési képviselőcsoportja az indoklással egyetért. A törvénytervezetről általánosságban megfogalmazható, hogy a termőföldek használatára vonatkozó regisztrálási kötelezettség b evezetése szükségszerű. A kárpótlás és a részaránykiadási feladatok egy bizonyos kényszerpályán született, szakmai szempontból nem túl sikeres szabályozása miatt a földtulajdoni és földhasználati viszonyok kaotikusak, áttekinthetetlenek. Ezzel persze nem mondtam újat. Ugyan a földhivatalok megfeszített munkával a kárpótlás ingatlannyilvántartási átvezetését gyakorlatilag befejezték, és a részaránykiadások átvezetése is befejezés előtt áll, a probléma még korántsem oldódott meg, az ingatlannyilvántartáson kívüli tulajdonjogátruházások mértéke nem ismert, legfeljebb becsülhető. Az ingatlannyilvántartásba tulajdonosként bejegyzett kárpótoltak jelentős része csak névleges tulajdonos, még a kárpótlási jegyét eladta az ellenében megszerezhető földtulajdonra k iterjedő hatállyal, és a szerződő felek a tulajdonjog rendezésében, legalizálásában nem érdekeltek az ismert szankciók és tulajdonszerzési korlátok miatt sem. A részaránykiadások befejező szakaszában viszont várhatóan nagy létszámú, heterogén tulajdonközös ségek is létrejönnek, melyen belül a tényleges földhasználó nem vagy csak nehezen azonosítható a hatósági eljárások során. A tényleges földhasználat nyilvántartásának hiánya miatt minden olyan ügy eldöntése, legyen az közigazgatási - például hasznosítási k ötelezettség ellenőrzése - vagy pedig polgári - például kárigényérvényesítés , amely a használó személyéhez kötődik, nem vagy csak aránytalanul nagy terhek árán lehetséges. Egyesek szerint nem indokolt az ingatlannyilvántartástól elkülönülő önálló nyilv ántartás kialakítása. Ezt a véleményt támasztja alá az is, hogy az 1997. évi CXLI. - ha jól olvasom , az ingatlannyilvántartásról szóló törvény lehetővé teszi a haszonbérleti jog bejegyezhetőségét, továbbá bővíti a bejegyezhetők körét. Ezen álláspont sze rint az ingatlanra vonatkozó minden adat nyilvános kell hogy legyen, így a használatra vonatkozó tény megismerhetősége, nyilvánossága fontos érdeke a gazdasági élet szereplőinek. A másik álláspont szerint indokolt az elkülönült földhasználati nyilvántartás kialakítása, amennyiben annak alapja nem az ingatlan, hanem a használó - család, gazdaság, családi gazdaság, üzem. Tény, hogy ebben az esetben nem beszélhetünk az egységes nyilvántartásról, annak ellenére, hogy a két nyilvántartást egy szervezet vezeti. A Magyar Demokrata Fórum gyakorlati megfontolásokból és a gazdaság működőképességének elősegítése érdekében ez utóbbi, az előterjesztésben is szereplő megoldást, a törvényjavaslatban foglaltakat támogatja. Tisztelt Ház! A törvényjavaslatban foglalt rendelke zések végrehajtása után mindenképpen tisztább képet kapunk a termőföld használati viszonyairól. Ez természetesen nem oldja meg az úgynevezett zsebszerződések és egyéb más problémát teljes mértékben, különös tekintettel nem a nemkívánatos külföldi és más sp ekulatív tőke visszaszorítását a földpiacról. De kedves képviselőtársaim, ezt nem is mondta senki! Nagyon káros volt, hogy a vitát sokan ebbe az irányba vitték és főleg erről beszéltek, holott itt elsősorban és tulajdonképpen a mindenki által elfogadott és minden egyéb indokkal alátámasztott használat regisztrációjáról van szó - elsősorban a földéről - ebben a törvényjavaslatban. Hadd mondjam el így magunk között, hogy olyan komoly politikai vita folyt már itt, hogy nem akarok további politikai vitát gerjes zteni, ezért kihúztam egykét visszaemlékezésemet az 1977. évről - nem kívánom irritálni a mostani ellenzéket... (Dr. Kis Zoltán, Bauer Tamás: 1997!) 1997ről, bocsánat - népszavazás s a többi... (Dr. Kis Zoltán: Mi megtesszük!) Ma már nem fenyeget az a ve szély, de ezt azért el kell hogy mondjam, hogy a kormány és parlamenti többsége bármilyen formában is valamilyen kaput nyitna a külföldiek földtulajdonszerzése előtt. Mégis szükségesnek tartom és tartjuk a hatályos földtörvény olyan irányú módosítását is, amely a termőföldből élőket hozza kedvezményezett helyzetbe a továbbiakban a földpiac területén. Ezért nyújtottam be az elmúlt