Országgyűlési napló - 1999. évi tavaszi ülésszak
1999. február 8 (46. szám) - A Magyar Köztársaságnak az Észak-atlanti Szerződéshez történő csatlakozásáról és a szerződés szövegének kihirdetéséről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - MÉCS IMRE (SZDSZ):
49 Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Urak! Államtitkár Urak! Örülök, hogy megtisztelték az ülésünket. Csak egyet sajnálok, azt, hogy a fegyveres er ők vezető tábornokai nem ülnek a megszokott páholyukban. Remélem, hogy holnap, amikor a sorsdöntő szavazásunkra sor kerül, akkor ezen az ünnepélyes aktuson ők is részesülni fognak, együtt fognak velünk lélegezni és örülni az eredménynek. Az annyira várt és annyi sok remény elé néző múlt század végén, a XX. század irányában a XX. század iszonyatos csalódást okozott: rettenetes háborúk, vérfürdők, sok tízszáz millió ember pusztulását okozta, diktatúrák, ilyen és olyan színű holocaustok, emberirtások, gulágok évszázada volt ez. Ebben a rettenetes évszázadban, amely nekünk, magyaroknak is a rettenet évszázada volt, reménysugárt nyújtott a század közepétől az Emberi Jogok Nyilatkozatának, manifesztumának a megjelenése, pont ötven évvel ezelőtt. Ugyanakkor ezzel párhuzamosan létrejött az a védelmi szövetség, amely biztosította Európa békéjét, Európa általuk ellenőrzött békéjét, hiszen nem volt háború, nem volt fegyveres konfliktus Európában és az északatlanti térségben, megakadályozták atomfegyverek használatát, megakadályozták azt, hogy atomháború törjön ki. Ez óriási dolog! Ezen túlmenően a NATO kialakított egy rendkívül érzékeny és igen hatékony gépezetet, amely egyeztetni tudta nagyon sok állam érdekeit, és messze túl a védelmi és biztonságpolitikai jelentőség én, egyúttal szép csöndesen kovácsává vált az európai egyesülésnek. Gondoljuk csak meg, hogy Verdun után, Oradour után, Versailles után egy asztalhoz tudta ültetni az egymással szembenálló európai nációkat, megteremtette a bizalom légkörét, és ennek követk eztében eljutottunk oda, hogy megvalósulhatott 1924ben a Páneurópai Manifesztumban kimondott álom, CoudenhoveKalergi gróf álma az egységes Európáról. Ebbe az egységesülő Európába, ebbe az északatlanti szövetségbe Magyarország meghívást kapott az elsők k özött, és részt vehettünk. Ahogy 1997. december 16án Brüsszelben hallhattam, amikor a NATOországok külügyminiszterei aláírták a mi meghívásunkat, a csatlakozási felkérésünket, akkor az egyik külügyminiszter azt mondta, hogy igazságtétel ez most Magyarors zág, Lengyelország és Csehország számára: Justify for Hungary, justify for Poland, and the Czech Republic. Ez szívbe markoló volt, és kései igazságtétel, de azt hisszük, hogy tudunk ezzel élni. A NATO tehát sokkal több, mint egy védelmi szervezet, sokkal t öbb, mint egy biztonságpolitikai szervezet. Láttuk, hogy alapot nyújt arra, hogy együtt tudjunk működni, az európai népek. Akkor, amikor a NATOba jutunk - ahogy ezt sokan elmondták előttem , visszajutunk Európába, oda, ahova mindig is tartoztunk, ahonnan elszakítottak minket akaratunk ellenére. A washingtoni szerződés szövege és bevezetése olyan szép, hogy engedjék meg, hogy felolvassam a bevezető részét, hogy elhangozzon, és a jegyzőkönyvben is rögzítsük: "Az ebben a szerződésben részt vevő felek, újból hitet téve az Egyesült Nemzetek Alapokmányának céljai és elvei mellett, és megerősítve abbéli óhajukat, hogy minden néppel és kormánnyal békében éljenek, elhatározva, hogy megőrzik a szabadságot, népeiknek a demokrácia, az egyéni szabadság és a jog uralma elvén alapuló közös örökségét és civilizációját, arra törekedve, hogy az északatlanti térségben előmozdítsák a stabilitást és a jólétet, eltökélve, hogy egyesítik az együttes védelmük, valamint a béke és biztonság fenntartására irányuló erőfeszítéseiket, megegyeztek a jelen északatlanti szerződésben" - abban a szerződésben, amely mellett hitet tett a magyar nép, amely mellett hitet tettünk mi valamennyien, és amelynek a beteljesítése érdekében munkálkodunk. (16.50) Az 5. § - amelyik az egyik legfontosabb szakasza a szerződésnek - jelenti a biztonságunk zálogát. Ezentúl ha valaki megtámadna bennünket, akkor valamennyi NATOtagország - a többi tizennyolc - mind úgy tekintené, mintha őt támadnák meg, és segít a védelmünknek. Ez a mi biztonságunknak az egyetle n és igazi garanciája - semmi más nem tudja ezt garantálni! Ezen a biztonságos talajon sokkal racionálisabban, sokkal átgondoltabban tudjuk véderőnket is megszervezni; szükség van rá, sőt nagyon szigorú és fontos minőségi követelményeknek kell eleget tenni e. Ezt a véderőt úgy kell kialakítanunk, hogy maradéktalanul eleget tegyen a feladatoknak.
