Országgyűlési napló - 1999. évi tavaszi ülésszak
1999. február 11 (49. szám) - A munka törvénykönyvéről szóló 1992. évi XII. törvény, a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény, a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény, az igazságügyi alkalmazottak szolgálati viszonyáról szóló 1997. évi ... - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. SÁLING JÓZSEF (MSZP):
477 "A lelt árhiány az a hiány, aminek az oka, okozója ismeretlen." Kérdezem én: hogy lehet felelősségre vonni bárkit is olyan hiányért, amelynek nem tudjuk az okát és az okozóját? Mindez egy zárt raktárban még elképzelhető, de egy nyílt árusítási boltban sehol a vilá gon. Itt kell foglalkoznom a lopás kérdésével. Azt állítják a munkáltatók - mellesleg ez a foglalkoztatási bizottsági ülésen is elhangzott és itt is , ha lopják az árut, akkor felelősségi szabály is kell. Először is, a munkavállalók általában nem lopnak, ha azonban az áru mégis eltűnik, a kérdés: ki a tettes, vagy ki a felelős, vagy ki lop? A szakma és a rendőrségi információk azt tartják, hogy a hiány oka fele részben legalább a vevőlopás, nem is elsősorban a megélhetési lopás, hanem az üzletszerű bűncsel ekmény. De nézzük az áruhiány másik felének keletkezését; ehhez csak az áru útját kell nyomon követni. Eltűnhet az áru már a gyárban, a szállítónál, az áruátvételnél, de lehet ok a nem szándékos adminisztrációs hiba is. Az árut egyébként a boltvezető veszi át, és csak a legvégén látja, illetve kezeli az alkalmazott. A főszabály persze az, hogy a hiány oka ismeretlen. A kérdés ismét az: ki vonható akkor felelősségre? Ezért állítottam, tisztelt képviselőtársaim, hogy sehol Európában - és higgyék el, ismerem a szakmát - nincs olyan szabály, hogy vétlenség estén felel a bolti dolgozó a bérével olyan áruhiányért, amely árut át sem vett, olyan boltban, ahol szabadon kibe járnak a vevők és a szállítók, és hogy ezt az állam még törvénybe is foglalná, ez végképp elk épzelhetetlen. Felvetődött az is, hogy kauciót kérnek a dolgozóktól. Ez egyszerűen csak törvénytelen, semmi köze a munkajoghoz. A tervezetben számtalan elképesztő szabály is van, ezekkel főként a részletes vitában foglalkozom. (21.30) Csak említéské ppen néhányat: az anyag előhúz a semmiből egy új megállapodási rendet, az úgynevezett leltárfelelősségi megállapodást, aminek aláírása ezentúl alkalmazási feltétel lesz, hiszen nem fognak mindenkivel külön megállapodást kötni. Eszerint a jövőben a keresked elemben csak úgy vesznek fel valakit, ha eleve aláírja a felelősségi megállapodást, ahány bolt, ahány cég, ahány vállalkozó, annyifélét. A szakma nevében előre is köszönjük! A módosítás szerint a jövőben a munkáltató állapítja meg a káló mértékét a korábbi kollektív szerződéses szabállyal szemben. Ez rosszabb, mint ha visszaállítanák a főnök fegyelmi jogát. Ilyen sem fordulhat elő Európában, az európai jogban. De elképesztő a felelősség mértéke is, még a szocializmusban is csak néhány havi mozgóbérrel kelle tt felelni a társadalmi tulajdonban bekövetkezett hiányért. Most pedig több lehet a vétlen felelősség esetén fizetendő összeg, mint a gondatlan károkozás esetén kiszabható kártérítés. A tervezetben rendezetlenek a fogalmak, a számviteli szabályokkal semmil yen harmóniában nincsenek az itt leírtak. Azt a társasjátékot, hogy vannak, akik felelnek, és vannak, akik nem, de az előbbi megengedheti az utóbbinak, hogy dolgozzon, munkaügyes legyen a talpán, ha végrehajtja. Vagy gondolják meg, tisztelt képviselőtársai m, ha elkészül egy leltár, utána naponként jön az áru, hetenként áraznak. Hogyan állapítható meg, hogy a százforintos fogkrém hiányzik vagy a százötven forintos? Végül szintén megemlítem, hogy még egy üzemitanácsválasztást is részletesen szabályoz a munka törvénykönyve; azt a személyt, aki a munkavállalók nevében aláírja a leltárfelelősséget - és itt pénzről van szó , ez a személy kötelezettséget vállal, nem nevesíti a törvénymódosítás. Ő egyszerűen csak meghatalmazott. De ki választja? Választotte, a mu nkáltató embere, boltvezetőe vagy ki ő? Azért ha a kormány rá akarja terhelni az üzleti kockázatot a dolgozókra, legalább ilyen alapvető kérdéseket tisztázni kellett volna. Ilyen jogosítványt a munkáltatók soha nem kaptak Magyarországon, bármilyen furcsa, még az ötvenes években sem. Úgy vélem, az eddig elmondottakból látható, hogy ez a szabályozás egyszerűen képtelenség. Ez a szöveg nemhogy általános vitára nem alkalmas, de az, hogy a parlament elé kerülhetett, a szakma
