Országgyűlési napló - 1999. évi tavaszi ülésszak
1999. február 11 (49. szám) - A Magyar Nemzeti Bank 1997. évi tevékenységéről szóló beszámoló, valamint a beszámoló elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. SURÁNYI GYÖRGY, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, a beszámoló előterjesztője:
406 A külső ellenőrzés a harmadik metszete annak, amin keresztül a jegybanki tevékenys ég áttekinthető. A jegybank külső ellenőrzése is három csatornán keresztül történik; egyrészt a független auditoron keresztül, másrészt a felügyelőbizottságon keresztül, harmadrészt pedig a parlament illetékes bizottságain keresztül. Először néhány szót a független auditorról. Az MNB a Pénzügyminisztériummal egyetértésben 1996ban zártkörű pályázatot írt ki könyvvizsgálói, illetve nemzetközi auditálási feladatok ellátására. A pályázat eredményeként a közgyűlés, tehát a pénzügyminiszter a Price Waterhouse Co operst választotta meg a feladat ellátására öt évi időtartamra. Ezzel a választással az egyik legszigorúbb és legtekintélyesebb könyvvizsgálót bízta meg a Pénzügyminisztérium az MNB auditori feladatainak ellátásával. A második metszete a külső ellenőrzésne k a felügyelőbizottságon keresztül valósul meg. Talán ez a legfontosabb ellenőrzést végző intézmény a jegybank működésében. A felügyelőbizottság 6 tagjából 4et az Országgyűlés választ, míg a pénzügyminiszter 2 tagot delegál. Mivel a pártok és a Pénzügymin isztérium szakembereket delegáltak, ezért biztosított a testület szakszerű és politikamentes működése. A felügyelőbizottság aktív tevékenységet folytatott az elmúlt években, évente 810 teljes ülésén 3040 napirendi pontot vitatott meg. A felügyelőbizottsá g természetesen eleget tett a törvényben foglalt jelentési kötelezettségének, így '98. június 16án elkészítette jelentését a parlamentnek, az Országgyűlés elnökének, a pénzügyminiszter úrnak, illetve az Országgyűlés illetékes bizottságainak. A harmadik me tszete a külső ellenőrzésnek a parlament illetékes bizottságain keresztül történik. A jegybanki monetáris politika és működési tevékenység ellenőrzésének ez a harmadik csatornája, minden évben legalább két alkalommal, a beszámolóban szereplő 1997es évben három nyilvános meghallgatásra, vitára került sor a költségvetési és pénzügyi, valamint a gazdasági bizottságban. Megvitatta és véleményezte a bank beszámolóját a számvevőszéki bizottság is. Összefoglalva megállapítható, hogy ezeken a területeken intézmény eit és eszközeit tekintve kialakult a szigorú és korszerű ellenőrzés gyakorlata. Ez nyilván nem jelenti azt, hogy ne lenne mód a felügyelet, az ellenőrzés további javítására, az eszközök tárának bővítésére, a felügyelőbizottság rendelkezésére álló háttér, illetve eszközök szélesítésére, vagy a parlamenti bizottság és a felügyelőbizottság kapcsolatának szorosabbá tételére a jobb informáltság elősegítése érdekében. A harmadik fő terület, amelyen a jegybank ellenőrzéséről hosszas vita folyt, ez alapvetően a mú lt örökségével kapcsolatos; a múltnak azzal az örökségével, amely olyan tevékenységeket foglal magában, ami teljes mértékben idegen a jegybank jellegétől. A jegybanki tevékenység ellenőrzésének ez a harmadik területe talán az, amely a legtöbb vitát váltja ki. Olyan hagyatékról van szó, amely idegen a jegybank klasszikus tevékenységétől, és amelytől az elmúlt időszakban fokozott tempóban vált meg a Magyar Nemzeti Bank. Két ilyen területet emelnék ki, az egyik az adósságcseréhez, a másik a jegybank kereskedel mi banki érdekeltségeihez kötődik. Az adósságcsere 1997ben lezajlott, míg a maradék négy banki érdekeltség közül '9697ben hármat felszámoltunk, a negyedik ügy, a legnehezebb pedig remélhetően az idén lezárul. Az ellenőrzési rendszert olyan kérdések kapc sán kívánják egyesek átalakítani, amelyeknek a jövőben már egyáltalán nem lesz szerepe a jegybank működésében. Az adósságcsere lezártnak tekinthető, az Állami Számvevőszék megvizsgálta és ellenjegyezte azt. Jogi értelemben az 1996. évi jegybanktörvény hozt a meg a majdnem tökéletes megoldást. A '96os törvény ugyanis megszüntette a költségvetés tartós közvetlen jegybanki finanszírozásának lehetőségét. Többé nincs mód arra az 1970es évektől egészen 1995ig uralkodó szörnyű gyakorlatra, amely során a jegybank lényegében fedezetlen pénzkibocsátásból, vagy pedig tartalmát tekintve külföldi hitelfelvétel fedezete mellett nyújtott hitelt közvetlenül az államnak, illetve a költségvetésnek.
