Országgyűlési napló - 1999. évi tavaszi ülésszak
1999. február 11 (49. szám) - A Magyar Nemzeti Bank 1997. évi tevékenységéről szóló beszámoló, valamint a beszámoló elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. SURÁNYI GYÖRGY, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, a beszámoló előterjesztője:
404 Ba nk iránti bizalmat is. Az infláció kitűzött célja és a tényleges infláció egyre közelebb került egymáshoz. 1997ben az évi átlagos infláció és a kitűzött cél már megegyezett egymással. Az inflációs cél és a tényleges infláció alakulásának közelsége alapvet ő feltétele a jegybanki hitelességnek. Ezt segítette, hogy munkánk mind átláthatóbbá vált. E folyamatot rendszeres statisztikáink bővítésével, szakmai elemzések és publikációk sokaságával gyorsítottuk fel. Az éves beszámoló vaskos kötete is ezt a célt szol gálja. Az elmúlt időszak kétségkívül igazolta azt is, hogy a választott árfolyammechanizmus nem akadályozta a dezinfláció folyamatát, de jelentősen javította a politika hitelességét, kiszámíthatóságát. Sikerült elérni a forint árfolyamának indokolatlan fe lértékelését, miközben a csúszó leértékelési ütem folyamatos csökkenése kétségkívül hűtötte, és egyre hitelesebben hűtötte az inflációs várakozásokat. 1997 az adósságcsere éve is volt. Elöljáróban csak annyit jegyeznék meg, de a továbbiakban erre még vissz atérnék, hogy az ígéreteknek megfelelően ez a technikai változás önmagában egyetlen fillérrel sem növelte az adófizetők terhét. Csupán annyi történt, hogy az a teher, amely eddig részben a Magyar Nemzeti Bank, részben a költségvetés mérlegében elrejtve jel ent meg, most világossá vált. Mivel a jegybank mérlegét eddig is konszolidáltuk, összevontuk az államháztartás többi alrendszerének mérlegével, az új felállásban nem emelkedett sem az államadósság összege, sem pedig az utána fizetett kamat összege. Az éves jelentés részletesen megmagyarázza ezt a folyamatot. Ezek után, a rövid bevezető után egy olyan kérdéskörre térnék át, amely az utóbbi hónapokban került a figyelem előterébe, nevezetesen a Magyar Nemzeti Bank ellenőrzése. A jegybank tevékenységének kontro llja legalább három metszetben vizsgálható. Az első metszet magának a monetáris politikának, a második a jegybank működésigazdálkodási költségeinek az alakulása, a harmadik pedig a múlt nem éppen fényes, de lezáródó hagyatékának az elemzése. Először tehát a monetáris politika ellenőrzéséről szeretnék néhány szót szólni: a monetáris politika az alaptevékenység kontrollja, alapvetően a monetáris politika cél- és eszközrendszerének átláthatóságát, a jegybank tevékenységének a piaci szereplők általi előrelátha tóságát, kiszámíthatóságát, megbízhatóságát jelenti. Ezen a területen - itthon és külföldön - maguk a piac szereplői képviselik azt az erőt, amely a leginkább képes a kontrollfunkciók betöltésére. Ez a fajta ellenőrzés messze a legfontosabb a jegybank tevé kenységének értékelésében, noha ezt nagyon nehéz kézzelfoghatóan megragadni. A jegybank politikájának hitelessége, annak változása nehezen mérhető, kialakulása, megszilárdulása csak egy hosszú folyamat eredménye lehet. Ezt segíti elő, illetve a bizalom kia lakulásának szükséges előfeltétele a jegybanki önállóság, a napi politika befolyásoltságától való védettség. Ezt teszi lehetővé az alkotmány, illetve az MNBről szóló törvény. Ennek megtestesítője a jegybanktanács, amely politikai szempontból és egzisztenc iálisan egyaránt független szakemberek, belső és külső tagok döntésein keresztül határozza meg a jegybank stratégiáját. A jegybanki stratégiát a jegybank igazgatóságának irányításával - amelyben a jegybanktanácshoz hasonlóan a Pénzügyminisztérium képviselő je állandó résztvevő - a jegybank operatív bizottságai végzik. Ilyenek az operatív monetáris bizottság, az eszközforrás bizottság, a bankszakmai bizottság és a kibővített monetáris bizottság. Ha jól értem a jegybanki ellenőrzésről szóló vitákat, az előbb e mlített területeken a külső intézmény általi ellenőrzés szükségessége nem merült fel, ez ugyanis egyértelműen a jegybanki önállóság megkérdőjelezése volna, amit feltétlenül el kellene kerülni. A monetáris politikát persze lehet elemezni és bírálni, néha es etleg dicsérni sem ártana, ez azonban szakértők, kutatók, kormány és ellenzékének a feladata. Ám a monetáris politika minősítését a pénzügyi piacok, a belső és külső pénzügyi egyensúly, alapvetően az infláció aránya és szintje, illetve az inflációs várakoz ások alakulása adják meg.
