Országgyűlési napló - 1999. évi tavaszi ülésszak
1999. február 8 (46. szám) - A Magyar Köztársaságnak az Észak-atlanti Szerződéshez történő csatlakozásáról és a szerződés szövegének kihirdetéséről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. KELEMEN ANDRÁS, az MDF képviselőcsoportja részéről:
39 Nem hallott arról, hogy ez a szerződés hitet tesz a béke, a szabadság és a demokrácia megőrzése mellett, és ezért kívánják a szövetkező államok egyesíteni védelmüket. Nem tud arról, hogy békés eszközökkel kívánják nézeteltéréseiket rendezni, hogy az euroatlanti térség biztonságát és lakóinak jólétét kívánják előmozdítani oly módon is, hogy törekednek a gazdasági ellentétek kikü szöbölésére, és bátorítják gazdasági együttműködésüket. Ez pedig ígéretes dolog egy olyan ország, Magyarország számára, amely nála fejlettebb államok szövetségéhez kíván csatlakozni. A gyarapodáshoz azonban mindenekelőtt biztonság és béke kell. Jól láthatj uk ennek a kijelentésnek az igazát, ha az egykori Jugoszláviára gondolunk, ahol a lakosság jóléte és szabad mozgása irigységünk tárgya volt éveken át, míg mindezt el nem söpörte véres háborúk sora. Ezért kell tudnunk, hogy a szerződés számunkra is legfonto sabb sorai - a 45. §ra gondolok - kimondják: ha bármelyik állam területét, függetlenségét vagy biztonságát veszély fenyegeti, akkor erről közösen tanácskoznak, és ha akárcsak egyiküket is támadás éri, akkor - ha kell - közösen, fegyveres erővel is helyre állítják a békét és biztonságot. Márpedig ki lenne közülünk, aki nem örülne ezeknek az alapelveknek és szándékoknak? Csak hát sokan nehezen hiszik el, hogy az írott szó tényleges kötelezettséget jelent. Demokráciáról, jólétről, békéről és biztonságról besz éltek korábban is, de akkor ezek a szavak egészen mást jelentettek: mindezen fogalmak hiányát, cinikus semmibevételét. Miért higgyük el most, hogy másképpen lesz? Hogy ez a béketörekvés nem békeharcot, ez a szövetség nem alávetettséget jelent? Azért, mert megszűnt a kettős hatalmú világ. Megszűnt ezzel együtt az a helyzet, hogy egy ínségben vergődő világbirodalom gátlástalan terjeszkedése felfalja térségünket, benne hazánkat, miközben a saját szegénységét tovább növeli - egészen a birodalom összeomlásáig - annak háborús költségvetése, amelyben minden pénz a terjeszkedésre, az úgynevezett világforradalomra folyt el minden csatornán, táplálva egyaránt az atomrakétaüzemeket és a dzsungelharc partizánjait. Hiszen éppen ez ellen a mohó terjeszkedés ellen szervez ték meg a fenyegetett országok szövetségüket, félretéve évszázados egymás közti viszályaikat, és éppen ebben a helyzetben született meg a felismerés, hogy a maradék Európa képtelen szembeszegülni a hódítással, és éppen ezért szükség van az Egyesült Államok pénzügyi támogatására - mely a Marshallsegély formájában valósult meg - és katonai jelenlétére is Európa nyugati felén. Így került sor 1949. április 4én Washingtonban az Északatlanti Szerződés megkötésére, akkor két északamerikai és tíz európai ország részéről. Azóta még négy ország csatlakozott, és most velünk együtt három középeurópai állam lépi át a szervezet küszöbét. A Német Szövetségi Köztársaság 1955ben történt csatlakozása volt az a fordulat, amely új fejezetet nyitott a háború utáni hatalmi birkózásban. Erre volt válasz a Szovjetunió részéről, hogy létrehozta csatlósaival a Varsói Szerződést. Ezzel a Szovjetunió és a befolyása alá tartozó keletközépeurópai államok eddig is szorosan együttműködő fegyveres erői katonai szervezetté alakultak á t, alapjaiban eltérő módon a NATOtól. A szovjet hatalmi nézetrendszer szerint a NATO nehézkes, hiszen döntéseit egyetértéssel hozza. Ezzel szemben a varsói szervezetben az egyesült fegyveres erők főparancsnoka döntött, aki egyben tagja volt a Szovjetunió legfelsőbb szintű politikai és állami testületeinek. Ugyanakkor az egyes tagországok teljes katonai állománya bevonódott az egyesült fegyveres erőkbe. Az így kialakult katonai tömbök kétségbeesést keltettek, hiszen az, hogy Ausztria után Magyarország is me gszabaduljon a megszállástól, egyre kevésbé látszott reménybeli helyzetnek. Vitathatatlan tény, hogy 1956 ez ellen a véglegesnek szánt rabságba döntés ellen volt elkeseredett tiltakozás a húszszoros túlerővel szemben, kétségbeesett jelzés a szunnyadó világ nak arról, hogy emberek élnek a vasfüggöny mögött is. Az egyszerű emberek meg is értették világszerte. Csak a nagyhatalmi politika hagyott minket cserben, ahogy Kecskési Tollas Tibor írta az ávó börtönében - idézem : "Nyugat táncol, tán végképp eladott? B ebádogoztak minden ablakot."
