Országgyűlési napló - 1999. évi tavaszi ülésszak
1999. február 8 (46. szám) - A Magyar Köztársaságnak az Észak-atlanti Szerződéshez történő csatlakozásáról és a szerződés szövegének kihirdetéséről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. KELEMEN ANDRÁS, az MDF képviselőcsoportja részéről:
40 A két katonai tömb fegyverkezési versenye végül felemésztette a Szovjetunió anyagi erőforrásait. Az Egyesült Államok fölénye az űrkutatásban, a nagy összegekbe kerülő űrvédelmi kísérletek, a Szovjetunió és a szocialista országo k gazdasági válsága, a növekvő elégedetlenség rádöbbentette a szovjet vezetést a korábbi helyzet tarthatatlanságára. Az első szabadon választott magyar kormány miniszterelnöke, Antall József pedig megint megmutatta, hogy Magyarország méreteinél sokszorta n agyobb szerepet vállal a térség felszabadításában, amikor nagy személyes bátorsággal és rendíthetetlenül követelte a Varsói Szerződés megszüntetését, és hozzájárult ahhoz, hogy ezt el is érjük. Ezzel a NATO egyetlen katonai szövetségként maradt Európában. A NATOn belül és kívül pedig felmerült a kérdés: kelle még NATO? A tagállamok politikusainak többsége úgy döntött, hogy a szövetségre a továbbiakban is szükség van, hiszen a NATO tagállamai és Európa egésze továbbra is fenyegetett helyzetbe kerülhetnek, különösen ha tekintetbe vesszük, hogy manapság a rakétatechnológia hozzáférhetőbbé vált, és a tömegpusztító fegyverek rohamosan terjednek. A hagyományosnak tekinthető katonai fenyegetettség mellett azonban új kihívásokkal is szembe kell néznünk, mint amily en a terrorizmus, a szervezett bűnözés, a társadalmi válságok, a tömeges elvándorlás, a nagyfokú környezeti ártalmak, az információs rendszerek elleni támadások lehetősége. Az átalakulás sodrában pedig egyre újabb, országokon belüli és országok közötti fes zültségek jelentkezhetnek. (16.00) Ilyen körülmények között érthető, hogy sokkal könnyebb és olcsóbb egy 35 éve kifogástalanul működő szervezetet az új helyzetnek megfelelően átalakítani, mint egy új szervezetet megalakítani és működé sbe hozni. Másrészt az Európa biztonsága iránt érzett amerikai elkötelezettség legfontosabb eleme a NATO. Harmadrészt a NATO már bebizonyította, hogy elő tudja segíteni földrészünkön a demokratikus fejlődést és a békés együttmunkálkodást. Az is világosan m egfogalmazódott, hogy a NATO a régi keretek között nem láthatja el az új helyzetben megnövekedett feladatait. Az új helyzethez való alkalmazkodás két, látszólag egymástól független, de valójában szorosan összefonódó változást követel: egyrészt létszámát bő vítenie kell, másrészt új felfogás kidolgozását, szervezeti megújulást követel. És itt kell felelnünk arra a kérdésre, hogy milyen honvédelemmel csatlakozunk a NATOhoz. Olyannale, amelynek az elmúlt tíz évben létszáma harmadára csökkent, de felszereltség e, kiképzettsége nem javult, hanem megrekedt a hetvenesnyolcvanas évek színvonalán? Vizsgáljuk a hadsereg korszerűsítésének bármely területét, egyre azt találjuk, hogy még nagy feladatok várnak megoldásra, ha biztosítani akarjuk országunk biztonságát. A h onvédelmi költségvetés tervezése és átláthatósága nem megoldott. A feladatokra épített költség tervezésének még a csírái sem láthatók. A költségvetésben nem látható egy repülőszázad vagy egy dandár működési költsége. Így nem lehet sem követni, sem elemezni a költségek változását. Itt emlékeztetnék arra, hogy két évvel ezelőtt sok vitát kavart az a kérdés: mennyibe fog kerülni a NATO bővítése? Amerikai szakértők elképesztő összegekkel riogatták a közönséget, mígnem kiderült, hogy nem lesz szükség költségveté sünk honvédelmi kiadásait a semleges országok szintjéhez közelíteni, hanem elégséges a mi alacsony költségvetési szintünket négyöt évig évente egytized százalékkal növelni. A legnehezebb feladatunk mégis a közgondolkodás átalakítása. Az alkotmány és más j ogszabályaink megteremtették a politikai ellenőrzés feltételrendszerét. Ahhoz azonban, hogy ez működjék is, a társadalom és hadsereg viszonyának kell gyökeresen átalakulnia. Amíg a külső és belső elnyomatás éveiből hozott reflexszel a lakosság bizalmatlan saját fegyveres testületei iránt, amíg a rendőrtől fél, a katonát pedig lesajnálja, addig nem lesz bel- és külbiztonságunk! Amíg nem szívesen lépnek ki katonáink egyenruhában az utcára, addig a honvédelem az érdekérvényesítésben is a sor végén fog kullogni . Amíg a besorozás a fiatalságunk állóképességének döbbenetes hiányát tárja fel - gondoljunk csak arra, hogy iskolai rendezvényeken vagy éppen templomban milyen
