Országgyűlési napló - 1999. évi tavaszi ülésszak
1999. június 15 (79. szám) - Kovács Tibor (MSZP) - a közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszterhez - "Az ország legrosszabb állapotú közútja" címmel - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - MANNINGER JENŐ közlekedési, hírközlési és vízügyi minisztériumi államtitkár:
3466 BorsodAbaújZemplén megye összekötő- és bekötőútjainak jelentős részén 1520 éve nem volt jelentősebb felújítás, néhány szakasz mára szinte járhatatlanná vált. (Közbeszólások a Fidesz soraiból: Négy évig mit csináltat ok?) A választási körzetemben található bekötőutak közül több is, de egy biztosan pályázhatna az ország legrosszabb állapotú közútja kétes dicsőségű címére. Ez a KesznyétenTiszaluc közötti 78 kilométeres bekötőút. Ez az út valóban nem meghatározó jelentő ségű a megye és a térség közúti közlekedésében, de a két jelentős lélekszámú település lakói, illetve az ott működő gazdasági társaságok életét mindennap megkeseríti, és szinte már lehetetlenné teszi. Mint ahogyan az államtitkár úr előtt is ismert, a térsé g súlyos foglalkoztatási gondokkal küzd (Dr. Répássy Róbert közbeszól.) , így minden befektetőre, munkahelyre létfontosságú szükség lenne. Sajnos azonban minden befektetni szándékozót azonnal elriaszt az utak ilyen siralmas állapota. A Megyei Közútkezelő Kh t. minden érdeklődésemkor és megkeresésemkor a felújítás elmaradását forráshiányra hivatkozva indokolja, ami valószínűleg igaz. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy 1998ban, a tél elmúltával a legnagyobb lyukakat eltüntették kátyúzással, de ezek életta rtama a fél évet sem éri el. Az út esetében a pályaszélesség meghatározhatatlan, útpadka nincs, ma rosszabb állapotban van, mint valaha. (Folyamatos zaj.) Szakmai körökben arra szoktak hivatkozni, hogy a forgalomsűrűség rendkívül alacsony, ezért nem indoko lt a felújítás. Ez a tipikus 22es csapdája: azért nincs forgalom, mert ilyen az út; felújítás viszont azért nincs évek óta, mert úgymond nincs forgalom. A Kesznyétenben lakók életét még az is keseríti, hogy a Tiszaújváros felé vezető úton van egy, valami csoda folytán önkormányzati tulajdonban maradt híd a Sajó folyó fölött, aminek állapota lassan életveszélyessé válik. Az évek óta forráshiányos település számára a híd felújítása eleve lehetetlen. Néhány napja az államtitkár úr BorsodAbaújZemplén megyei sajtótájékoztatóján szólt ÉszakkeletMagyarország autópálya- és közúthálózatának fejlesztéséről. Sajnos, a bekötőutakról nem esett szó. Mindenképpen szükség lenne egy több évig tartó, kampányszerű burkolatmegerősítési és felújítási programra a mellékutako n is. Ezek nagyságrendje a megyében legalább 2 milliárd forint kellene hogy legyen, amit kizárólag a bekötőutakra fordítanának, mivel az utak állapota (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) a választókö rzetben, a megye számos térségében is hasonló. ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Sajnos, lejárt az interpelláció előadására rendelkezésre álló idő. Reményeim szerint Manninger Jenő politikai államtitkár úr ismeri az ön által feltett kérdéseket. Ezért megadom a sz ót a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium politikai államtitkárának. Államtitkár úr, önt illeti a szó. (Zaj.) MANNINGER JENŐ közlekedési, hírközlési és vízügyi minisztériumi államtitkár : Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Há z! Tisztelt Képviselő Úr! Valóban ismerjük a képviselő úr által feltett kérdést, sőt, ismerjük annak az útnak az állapotát is, amelyre vonatkozóan a kérdését föltette, mint ahogy korábban is már foglalkozott ezzel a kérdéssel. Valóban, az országos közúthál ózat burkolatának minősége, elsősorban az úgynevezett alsóbbrendű utaké, sajnos, több helyen nem felel meg korunk követelményeinek. A közlekedési tárca '97ben kidolgozta a mellékúthálózat felzárkóztatásának programját, azonban az nem volt arra elegendő, h ogy például ez az út felújításra kerüljön. Így a Kesznyéten és Tiszaluc közötti 5,5 kilométer hosszú bekötőút, mint ahogy azt a képviselő úr is említette, egy alacsonyabb szolgáltatási osztályba lett besorolva, ez meghatározza az üzemeltetés és a karbantar tás szolgáltatási szintjét; valóban nem olyan állapotú, ahol megfelelően közlekedni lehetne. Ugyanakkor - úgy, ahogy képviselő úr is említette - igyekeztünk mindent megtenni, legalább a legfontosabb problémák megoldását illetően. A besorolástól függetlenül a kezelő elvégezte a