Országgyűlési napló - 1999. évi tavaszi ülésszak
1999. június 14 (78. szám) - A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának 1998. január 1. és 1998. december 31. közötti tevékenységéről szóló beszámolója, valamint a beszámoló elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP):
3346 Az 1993. évi LXXVII. törvény - tehát ami az etnikai kisebbségekről szól - is kimondja, hogy a kisebbséghez tartozó állampolgárok hel yi képviselők választásáról az 1990. évi LXIV. törvény rendelkezik. Ennek a jogszabálynak is a "kisebbséghez tartozó állampolgárok" az alanya, vagyis pontosan megnevezi, hogy kikről van szó: nemzeti és etnikai kisebbségekről, kisebbségekről, tehát ezek vál aszthatnak vagy hozhatnak létre a maguk számára önkormányzatokat. Ha ők az alanyai egy jogszabálynak, akkor nyilván csak arról lehet szó nyelvtanilag, hogy saját maguk számára hozhatnak létre kisebbségi önkormányzatokat. Ezzel szemben a 70. § azt mondja, h ogy a Magyar Köztársaság területén élő minden nagykorú állampolgárnak joga van ahhoz, hogy országos, helyi önkormányzati és kisebbségi önkormányzati választásokon választó és választható legyen. Itt már, úgy tűnik, hogy ellentmondás van, de nem biztos, leh et, hogy csak látszólagos ez az ellentmondás. Ebben az esetben a választójogról szóló törvény ide vonatkozó szakaszai nem felelnek meg az alkotmánynak; mert ha most nem a kisebbségi önkormányzatokról szóló részt vesszük, hanem a helyi önkormányzatokról szó ló részt, és erre joga van minden állampolgárnak - nevezetesen, hogy választó és választható legyen , akkor ebből eredően, ha csak magát ezt a paragrafust olvassuk, bárki bármelyik önkormányzatnál választhat, és ott választható is. Mint tudjuk, ez egyálta lán nem így van, a választási törvény szerint megvan annak a szabálya, hogy ki lehet egy adott településen választó; ha megszerzi az ajánlócédulákat és a többi, és a többi, tehát számtalan előírása van még ezenkívül, ami kibontja ezt a paragrafust. Valami ilyesmi lehetett volna a 68. §nál is, ha ezt a választójogi törvény megfelelő módon bontotta volna ki. De nem ez történt, és az igazi ellentmondást szerintem ez okozza, vagyis ez okozza azt, hogy létrejöhetnek ezek a képtelen példák, amiket itt hallottunk , és amiket a biztos úr is leírt a beszámolójában, hogy bizonyos kisebbségek, nemzetiségek képviselőiként olyanok lépnek fel, akik egyáltalán nem tartoznak ahhoz a nemzetiséghez, önmaguk által bevallottan is. Hogy ez mennyire fontos kérdés, az érzékelhető a beszámolóból is, amikor arra hivatkozik, vagy azt jelzi a kisebbségi jogok biztosa, hogy az Alkotmánybíróságnál fog indítványt tenni ezen paragrafusok ellentmondásainak a felülvizsgálatára. Sajnos, ezt az indítványt nem tette be a beszámolójába. Azt hisz em, még szebb, még érdekesebb lett volna ez a könyv, ha ez az indítvány is végig olvasható lett volna benne, amit gondolom, később olvashatunk máshol. A 7. fejezet az oktatással foglalkozik, és ugyancsak felvet egy rendkívül furcsa kérdést, ami nincs megfe lelő módon értelmezve, nevezetesen az anyanyelv kérdését. Az anyanyelv használatát az alkotmány is biztosítja a kisebbségek számára, biztosított a nemzeti és etnikai kisebbségekről szóló törvényben az, hogy ha legalább nyolc szülő kéri, hogy a gyermeke az anyanyelvén tanuljon, akkor ezt kötelesek az adott önkormányzatnál megszervezni, és ennek a költségét részben az állam, részben az önkormányzat viseli. Felvetődött már a közoktatási törvény vitája során is, hogy az természetes, hogy az adott nyelvet és iro dalmat az azon a nyelven diplomát szerzett tanár tanítsa, és az is természetes, hogy a szaktárgyakat is szaktanár tanítsa, ám azon volt a probléma, hogy milyen nyelvkészséggel, nyelvvizsgával rendelkezzen. Ha egy anyanyelvi iskolában valaki az anyanyelvén tanít, az sehol nincs leírva, hogy ez elfogadhatatlan lenne. Azért nincs, mert nincs igazán meghatározva, hogy mi tekinthető anyanyelvnek. Ilyen nyilvántartás szintén nincs ma Magyarországon. Ez régen még a személyazonossági igazolványokba is be volt írva; ma ez nincs, ugyanis rendkívül nehéz lenne megválaszolni, mert ha valakinek mind a négy nagyszülője kisebbséghez tartozó, akkor nyugodtan mondhatja az illető, hogy mindkét szülőjének anyanyelve magyar, de ettől még lehet, hogy ő egyáltalán nem beszél ezen a nyelven. Márpedig az alkotmányból kitűnően is a kisebbségek kultúráját, hagyományait ápolni igazán csak anyanyelven lehet, és ennek feltétele, hogy anyanyelven tanuljon az iskolában is. Ha valaki, akinek az anyanyelve nem azonos ennek az illető kisebbsé gnek a nyelvével, de szerzett egy Cvizsgát - itt a Cvizsga van megjelölve , egyáltalán nem biztos, hogy úgy beszéli ezt a nyelvet, mint aki az anyanyelvén beszéli, ám ezt semmilyen módon igazolni nem tudja, kijelentéssel
