Országgyűlési napló - 1999. évi tavaszi ülésszak
1999. június 1 (74. szám) - Dr. Varga István (MDF) - a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez - "Végül is ki lesz, miniszter úr, a Békés Megyei Földhivatal vezetője?" címmel - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. VARGA ISTVÁN (MDF): - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. TORGYÁN JÓZSEF földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter:
2992 hanem az ország összes földhivatalánál kiírtuk a pályáztatásos vezetői rendszert. Úgy gondoltuk, megvizsgáljuk az összes földhivatalt, tekintettel arra, hogy egyes földhivataloknál óriási elmaradás van , és általában is fontos szempont lett volna a szakmai színvonal emelése. Tehát pályázat útján kívántuk felmérni a helyzetet, hogy ki lehetne az adott megye legmegfelelőbb vezetője. Ezt a felmérési rendszert mi egy tesztrendszerre alapoztuk. Egy bizottságo t hoztunk létre, a bizottság meghallgatta a pályázókat, pontozta a pályázókat, és ezt követően hozta meg a döntését. Igen ám, csak nem lehetett minden megyében egységesen, rögtön meghozni a döntést, mert voltak olyan megyék, mint Békés megye, ahol a két, t alpon maradt pályázóval kapcsolatban végül is különböző bejelentések érkeztek, ami miatt fel kellett függeszteni az eljárást, és meg kellett vizsgálni, hogy a bejelentésekből mi fedi a valóságot és mi nem. Tehát egy lelkiismeretes eljárás következtében ker ült megerősítésre a korábbi földhivatali vezető. Nem gondolnám, hogy ez különleges módszer. Én azt hiszem, a jövőben ez a pályázatos rendszer lesz irányadó az egész országban. Köszönöm a kérdést. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Kösz önöm, miniszter úr. Viszontválaszra megadom a szót képviselő úrnak. DR. VARGA ISTVÁN (MDF) : Köszönöm a szót. Tisztelt Miniszter Úr! Egyetlenegy dologban, azt hiszem, közös az álláspontunk; nevezetesen, hogy a földhivatalok helyzete és a Békés megyei földhi vatalok helyzete is siralmas, és valóban méltatlan körülmények között dolgoznak a földhivatali dolgozók, éhbérért végzik azt a sziszifuszi munkát. Úgy gondolom, elsődlegesen talán a munkakörülmények javításán és a földhivatalok korszerűsítésén kellene a tá rcának fáradoznia. Ami a tényeket illeti, miniszter úr, azok makacs dolgok. Én nem félinformációkra hagyatkozva tettem föl a kérdésemet. Úgy tudom, hogy ennek a pályázatnak a győztese nem a földhivatal jelenlegi vezetője lett. Föltételezem, hogy nem azért tetszettek Budapestre hívni őt, és nem ezért esett át a Ctípusú átvilágításon, mert mást óhajtottak megbízni. Egyébként pedig a pályázat nyertesével a jelenlegi földhivatal vezetője közölte, hogy most már ő a győztes, ki is költözött a szobából. Én úgy go ndolom, miniszter úr, hogy kár volt ezért a pályázatért. Köszönöm szépen. ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Viszontválasz illeti meg miniszter urat. DR. TORGYÁN JÓZSEF földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter : Tulajdonképpen elég lett volna annyit válaszolnom ön nek, igen tisztelt képviselő úr, hogy tipikusan az az eset áll fenn, amikor bejelenti a jereváni rádió, hogy gépkocsikat osztogatnak, aztán kiderül, hogy nem osztogatnak, hanem fosztogatnak. Én nem rendeltem fel senkit, nem hirdettem ki semmiféle pályázat végeredményét. Ha az egyik pályázó feljött, mert azt hitte, hogy ő a győztes, talán nem jól súgtak neki. Azt tudnám tanácsolni, hogy ilyen szempontból is meg kellene vizsgálnia az ügyet. Amikor beérkeztek a különböző bejelentések, mindkét pályázóval szembe n, ismétlem, felfüggesztettem az eljárást, megkerestem minden érdekelttel kapcsolatos bejelentőt. Tisztáztam a tényállást, és utána a feddhetetlen jelleműnek tűnő, kitűnő szakember megbízatását meghosszabbítottam. (13.50) Egyébként amikor ön beadta a kérdé sét, akkor már több mint két hete kihirdetésre került ez a pályázati eredmény. Csodálkozom, hogy ön ennyire lemaradt az eseményektől. Köszönöm a kérdését. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)