Országgyűlési napló - 1999. évi tavaszi ülésszak
1999. június 1 (74. szám) - Dr. Varga István (MDF) - a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez - "Végül is ki lesz, miniszter úr, a Békés Megyei Földhivatal vezetője?" címmel - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. VARGA ISTVÁN (MDF): - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. TORGYÁN JÓZSEF földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter:
2991 Köszönöm. Viszontválasz illeti meg az államtitkár urat. DR. FÓNAGY JÁNOS gazdasági minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselő Úr! Tökéletesen egyetértünk azzal, hogy a hazai termékeinket - legyen az mezőgaz dasági vagy más, egyéb termék , a rendelkezésünkre álló és nemzetközileg elfogadott szokványok szerint védenünk kell. Azonban messzemenően figyelembe kell venni, hogy a magyar gazdaság egy nyitott gazdaság, a nemzetgazdaság alapvetően exportfüggő, exporto rientált. Ezért nekünk a nemzetközi játékszabályok betartására, ami a magas szintű exportunkat biztosítja, mindenképpen figyelemmel kell lennünk. Köszönöm szépen. Dr. Varga István (MDF) - a földművelésügyi és vidékfejleszt ési miniszterhez - "Végül is ki lesz, miniszter úr, a Békés Megyei Földhivatal vezetője?" címmel ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm, államtitkár úr. Dr. Varga István, az MDF képviselője, kérdést kíván feltenni a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter ú rnak: "Végül is ki lesz, miniszter úr, a Békés Megyei Földhivatal vezetője?" címmel. Képviselő urat illeti a szó. Tessék! DR. VARGA ISTVÁN (MDF) : Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az elmú lt hetekben nagy vihart kavart a megyei földhivatalok vezetőinek kinevezése, és ez alól Békés megye sem kivétel. A történet akkor kezdődött, amikor a miniszter úr április 19ei hatállyal a Békés Megyei Földhivatal jelenlegi vezetőjének megbízatását visszav onta. Ezt követően pályázat kiírására került sor, s ennek elbírálásakor a Békés Megyei Kárpótlási Hivatal volt vezetője lett a "nyertes". Miniszter úr dr. Göndös Józsefet kikérte a munkáltatójától, és a hozzájárulás április 30án a minisztériumhoz meg is é rkezett. Ugyanezen a napon kinevezési ünnepségre hívták Budapestre Göndös urat, ahol a szükséges formaságok elvégzése után közölték vele, hogy néhány napon belül kinevezését kézhez kapja. A hír hallatára a földhivatal dolgozóinak mintegy harmada aláírásgyű jtést kezdeményezett, és kérték a döntés felülvizsgálatát. Ezzel párhuzamosan országos és helyi lapokban, de rádióban, televízióban is példátlan támadás indult a pályázat nyertese, dr. Göndös József ellen, aki egyébként egyetlen kormánykoalíciós pártnak se m a tagja. A történet csattanójaként a Magyar Távirati Iroda útján - pályázat ide, pályázat oda - miniszter úr közölte, hogy mégis megerősíti a földhivatal jelenlegi vezetőjét tisztségében. Kiss Sándor alakszerű határozatot a kinevezéséről a mai napig nem kapott, mindössze néhány sorban közölte miniszter úr, hogy vezetői megbízatását meghosszabbítja. Ezek után kérdezem a miniszter urat: miért volt szükség egyáltalán pályáztatásra? Miért kellett egy köztiszteletben álló embert meghurcolni? És végül: miért vo lt szükség a földhivatal jelenlegi vezetőjének vesszőfuttatására? Tisztelettel várom válaszát. ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Dr. Torgyán József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter urat illeti a szó. Tessék! DR. TORGYÁN JÓZSEF földművelésügyi és vidékfej lesztési miniszter : Köszönöm a szót, elnök úr. Igen tisztelt Képviselőtársam! Igen tisztelt Ház! Én úgy gondolom, képviselőtársam féligazságokra, hallomásokra alapította a kérdését, és annak tulajdonképpen alig van köze a valósághoz. A tények azt igazolják , hogy február 5én nem a Békés Megyei Földhivatalnál,