Országgyűlési napló - 1999. évi tavaszi ülésszak
1999. február 10 (48. szám) - A temetőkről és a temetkezésről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. KÁVÁSSY SÁNDOR (FKGP):
294 kegyeleti emlékhely, temetési helyek összessége." Bár az ezzel összefüggő szabályozásokkal egyetértü nk, nem hallgathatjuk el azt a benyomásunkat, hogy a szöveget több ponton is finomítani kellene. Külön lehetne rendelkezni például a külföldön lévő emlékhelyekről és az azokkal kapcsolatos teendőkről - lásd Kolozsvár, házsongárdi temető. Pozitív fejleményn ek tartanám, ha a hivatkozott törvényszakasz nyomán felszámolódnának azok az arcpirító körülmények, melyek között nem egy nemzeti és regionális nagyságunk alussza örök álmát. Sajnos az az igazság, hogy egyikmásik kiválóságunk sírja elképesztő állapotban v an: dzsungel, szemét, hulladék borítja sírhelyét. Itt utalnék arra, hogy a 18. § szerint a temetőkben kegyeleti jogok gyakorlása céljából a fenntartó nyilvántartó könyvet és sírboltkönyvet vezet. A nyilvántartó könyvbe és a sírboltkönyvbe az eltemettető és a temetkezési hely felett rendelkező jogosult személy tekinthet be. Ítéletem szerint ez túlontúl szűkkeblű és több szempontból is kifogásolható rendelkezés. Ha senki másnak, de a rokonságnak, valamint a tudományos kutatásnak engedélyezni kellene a betekin tési jogot, de legalábbis a mondottak irányában adatszolgáltatási kötelezettséget előírni. A temetéssel kapcsolatosan a javaslatunk előírja: az elhunyt életében tett rendelkezése hiányában az eltemetés módját és helyét az hatá rozza meg, aki a temetésről gondoskodik vagy arra köteles lenne, de a temetésről más szerv vagy személy úgy gondoskodik, mintha az elhunyt saját halottja volna. Bár érteni véljük, hogy valójában miről is van szó, megítélésünk szerint jogi szövegben nem len ne szabad ilyen zavarosan fogalmazni. Világos jogi megfogalmazások is sok vitára adtak már alkalmat - hát még az ilyenek. Jobb lett volna, ha a bírált bekezdést több mondatra tagolják, hogy értelmesebb szöveg jöjjön ki a kezük alól, mert így csak sejthetjü k a mondandó lényegét, mely értelmezésünk szerint azt jelenti, hogy ha rokonunkat valamely intézmény saját halottjának tekinti, akkor is mi vagyunk jogosultak meghatározni a temetés módját, ha arról hozzátartozónk életében nem rendelkezett. A III. fejezet foglalkozik a temetkezési szolgáltatások témakörével. Akinek vannak ezzel kapcsolatos élményei a közelmúltból, tudhatja, mennyire fájdalmas és idegtépő stációja az életnek a temetés. Ugyanakkor azt is láthatjuk, hogy a szabad versenyt ezen a téren egyre in kább a szabad rablás váltja fel. Az elveszített szülő, testvér, rokon, barát miatt érzett fájdalomtól megviselt emberek számára valóságos tortúra a temetkezésre szakosodott hiénákkal és hullarablókkal való találkozás. Nagyon helyes tehát, hogy a törvényter vezet reklámozási tilalmakkal, a vállalkozók erkölcsi, szakmai, gazdasági alkalmasságára vonatkozó előírásokkal igyekszik helyére tenni a dolgokat, és jó rendet teremteni ezen a területen. A halotthamvasztással kapcsolatos 38. § (3) bekezdése azonban kriti kai észrevételt érdemel. Idézem: "Hamvasztó üzem céljára felhasznált ingatlanon hagyományos sírhelyek, sírboltok nem létesíthetők, kivéve, ha az üzem temető területén létesült." Egyszerűbb és helyesebb lenne, ha a tervezet kategorikusan jelentené ki, hogy hamvasztó üzem területén hagyományos sírbolt, sírhely nem létesíthető, és ilyen létesítmény - tudniillik hamvasztó üzem - temetőbe nem telepíthető. Végezetül szólnom kell arról, hogy megítélésünk szerint a javaslat túl sok esetben hagyatkozik később meghoz andó kormányrendeletekre. Természetes, hogy egyetlen törvény sem rendelkezhet mindenről, de az sem feltétlenül támogatandó, ha túl sok kérdést hagy nyitva és helyez át a kormányrendeletek tartományába. De ha már erről van szó, feltétlenül gondoskodni kelle ne a temetőink védelméről a temetőinket elöntő giccs vonatkozásában. Feltétlenül gondoskodni kellene a temetőkben lévő kulturális értékek - ezt többen is érintették - védelméről. Őszintén remélem, hogy a most tárgyalt törvény kihatásai kedvezőek lesznek, m ert temetőink jelentős része van elhanyagolt, sőt mondhatom, elképesztően rendetlen állapotban, és ez azon túl, hogy rossz fényt vet az országra, az érintett települések lakosságát sem tünteti fel a legjobb színben. Az ősök emlékének elhanyagolása igen ala csony kultúrszint. Szatmári mondás szerint élőnek élő, holtnak holt a barátja; biztos, hogy ebben sok az igazság, és nyilván más az élők világa, és más a halottak birodalma. Mégis úgy gondolom, hogy a halottak dolgairól - legalábbis bizonyos
