Országgyűlési napló - 1999. évi tavaszi ülésszak
1999. május 6 (69. szám) - Az ülésnap megnyitása - A szociális igazgatásról és szociális ellátásról szóló 1993. évi III. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - KOLTAI ILDIKÓ (Fidesz):
2584 ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Hozzászólásra megadom a szót Koltai Ildikónak, a Fidesz képviselő asszonyának. KOLTAI ILDIKÓ (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Engedjék meg, hogy az előttünk fekvő T/1090. számú törvényjavaslat két fontos elemével foglalkozzak, nevezetesen a családsegítő szolgálatokkal és a hajléktalanok problémájával. A családsegítő szolg álat az alapellátások körébe tartozik, mint azt az 1993. évi III. törvény 57. §a kimondja. Feladatai körülírásával és a családsegítők meghatározásával a 64. és a 65. § foglalkozik. Az elmúlt években a megnövekedett feladatok, az egyre jobban kiszélesedő f eladatkörök indokolttá tették, hogy a családsegítők működését újraszabályozzuk. A javaslat elkülöníti egymástól a prevenciót és a krízishelyzet megszüntetése érdekében végzett feladatokat, hiszen minden egyes családban eltérőek lehetnek a szociális problém ák, és másmás megoldásokat kell találni a különböző krízishelyzetek megszüntetésére és kezelésére. Nagyon fontosnak tartjuk a gondozási terv megjelenését, hiszen a pontos dokumentáció nemcsak a családsegítők munkáját könnyíti meg, hanem nagyon fontos doku mentumként szolgál a segítségnyújtáshoz. A javaslat a szociális, valamint a gyermekvédelmi feladatokat ellátó szakemberek esetén is sok más szakmához hasonlóan bevezeti a regisztrációt. Ez a szociális szakemberek továbbképzésének megszervezéséhez nagyon fo ntos, és a szakma továbbfejlődésének egyik eszköze lehet, bár hozzá kell tennem, hogy a magyarországi szakemberképzés európai színvonalú, és nagyon igényes. Reméljük, hogy természetesen nem ezen javaslat kapcsán, de a közeljövőben a szociális területen tev ékenykedők javadalmazása is rendeződik. Tisztelt Ház! Robert Custell teljesen új megvilágításba helyezi a századunk második felében, leginkább a munkanélküliség alakváltozása miatt lecsúszó rétegek problémáját. Szerinte a hatvanas évekre kialakult modern a lkalmazotti társadalom kitermelte azt a réteget, amely már nem is a legalsó réteg lett, hanem a létszám felettiek társadalmon kívül rekedt, kiilleszkedett csoportja. Olyan folyamatról van szó, amelyben nem az egyének süllyednek le, vagy emelkednek fel, han em a társadalom mozog el a fejük felett. Magyarországon ez is - mint oly sok más változás - nem folyamatként bontakozott ki, hanem robbanásszerűen szakadt ránk a rendszerváltáskor. Hazánkban 1989 tele óta próbálkoznak állami és civil szervezetek Budapesten és vidéken is intézményes megoldásokat keresni a hajléktalanság gondjára. Ezt a munkát még jelenleg is nehezíti az, hogy a hajléktalanok száma, a hajléktalanság jellege, stádiuma a mai napig nem tisztázott, nincsenek megközelítően megbízható és pontos ada tok sem. Először is a legfontosabb talán azt tisztázni, hogy kiket tekintünk hajléktalanoknak. Az ENSZ 1987es "hajléktalanok éve" akciója során hajléktalanoknak tekintették mindazokat, akik pincében, utcán, aluljáróban, elhagyott házban laknak, akik termé szeti katasztrófa vagy emberi katasztrófa miatt válnak hajléktalanná, és azokat is, akik nem tudnak megfelelő ivóvízhez és tisztálkodási lehetőséghez hozzájutni, akiknek a személyes biztonsága és a lakásbérlete veszélyben forog, és akik szegénységük okán, slumokban, bádogvárosokban élnek. Az 1993. évi III. szociális törvény definíciója szerint az a hajléktalan, aki bejelentett lakóhellyel nem rendelkező személy, kivéve azt, akinek bejelentett lakóhelye hajléktalanszállás. A továbbiakban kimondja, hogy hajlé ktalan az, aki éjszakáit közterületen vagy nem lakás céljára szolgáló helyiségben tölti; valamint a hajléktalan személyek ügyében a szociális igazgatási eljárásra az a szociális hatást gyakorló szerv illetékes, amelynek illetékességi területén a hajléktala n tartózkodik. A mostani módosításnak pont az a lényege, hogy garanciális szabályokat tartalmaz a hajléktalanok ellátására. Ennek a változtatásnak a gyakorlatban is ki kell állnia a próbát, de remélhetőleg így jó néhány vitát el lehet majd kerülni. A másik probléma, amelyre a jelenlegi módosítás megoldást keres, a rehabilitáció kérdése. Ez nagyon komoly előrelépést jelent a régi törvényhez viszonyítva. A hajléktalanná válás folyamatának
