Országgyűlési napló - 1999. évi tavaszi ülésszak
1999. május 4 (67. szám) - A Magyar Köztársaság részvételéről az Albániának nyújtandó humanitárius segélyművelet tárgyában hozott 29/1999. (IV.14.) Ogy. határozat módosításáról szóló országgyűlési határozati javaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Áder János): - LÁNYI ZSOLT (FKGP): - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ):
2466 Az eddigiekben elhangzottakhoz azt szeretném hozzátenni, h ogy a Magyar Demokrata Fórum szempontjából ellentmondásosnak érezzük a módosító javaslat két elemét. Az első részben egyrészt értelemzavaró, hogy a lengyel erők ebben a formában nyilvánvalóan fegyveres erőt jelentenek, mert különben a fogalom nem világos. Másrészt míg az első ponthoz benyújtott módosítás még azt is megnehezíti, tulajdonképpen lehetetlenné teszi, hogy a vonuló erők váltása, utánpótlása megtörténjék, ugyanakkor a második pontban kiterjesztést javasol és ír elő az Országgyűlésnek. Ez azé rt is felesleges, hiszen a házbizottsághoz tudomásom szerint benyújtásra került már egy ilyen szöveg, amelyről gondolom, a miniszter úr pontosabb felvilágosítást is tud nyújtani a tisztelt Háznak. Köszönöm. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Áder János) : Kétperces hozzászólásra jelentkezett Lányi Zsolt képviselő úr, Független Kisgazdapárt. Megadom a szót. LÁNYI ZSOLT (FKGP) : Tisztelt Elnök Úr! Nem kétperces a hozzászólás, hanem félperces. A bizottság a módosító indítványt úgy leszavazta, hogy még egyharmadot sem kapott. Ezt teljesen felesleges most magyarázgatni, ezzel nem kell foglalkozni! Most arról van szó, hogy van itt egy benyújtott törvényjavaslat, amelyet megtárgyaltak a bizottságok. Állást foglaltak, és mind a két bizottság, a honvédel mi és a külügyi is egységesen nagy többséggel megszavazta. Kérem az elnök urat, hogy a plenárist szavaztassa meg! (Közbeszólások az MSZP padsoraiból: Ez a plenáris! - Kuncze Gábor: Ülj már le!) Nem kell most értelmezni egy olyan beadványt, amelyet teljesen leszavazott mindenki, mert akkor reggelig beszélgetünk! Parttalan az ügy! (Taps a kormányzó pártok padsoraiból. - Közbeszólás az SZDSZ padsoraiból: Bravó! - Horn Gábor: Tessék megtapsolni! Most már vitatkozni sem lehet. - Kuncze Gábor közbeszól. - Folyama tos zaj.) ELNÖK (dr. Áder János) : Képviselő úr, remélem, ez a veszély nem fenyeget, hogy reggelig fogunk erről a kérdésről beszélni. De a Házszabály szerint a megfelelő vitaszerkezetet be kell tartani, a részletes vita szakaszában vagyunk. Módot és lehetős éget kell természetesen adni arra, hogy aki hozzá kíván szólni a vita e szakaszában, az megtehesse ezt. Pető Iván képviselő úrnak adom meg a szót, Szabad Demokraták Szövetsége. DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ) : Elnök Úr! Tisztelt Ház! Lányi képviselő úr mindig minden t világosan lát, nem szereti a vitákat, csak az újságnak nyilatkozik, hogy az általa támogatott határozati javaslat másról szólt, mint amit valójában a parlament elfogadott - de ezzel tényleg nem érdemes foglalkozni. Vannak olyan ügyek, Lányi képviselő úr megnyilvánulása ide tartozik, amelyekkel a parlamentnek valóban soha nem kell foglalkoznia. Ami a dolgok érdemi részét illeti: elnézést kérek mindenkitől, valóban a "fegyveres" szó gépelési hiba miatt maradt ki, amit rutinosabb képviselők onnan is felismer hetnek, hogy ilyen típusú módosítás a szövegben nem szerepel. Ha elhagyásra javasol valaki valamit, annak megvan a technikai szerkesztési módja, tehát nyilvánvaló, hogy itt elírásról van szó. Most már tényleg az érdemi dolgokról! (Folyamatos zaj. - Az elnö k megkocogtatja a csengőt.) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Előző felszólalásomban egyértelműen jeleztem, hogy a szöveget pontatlannak érzem. A szövegért én mint parlamenti képviselő, nem szeretném a felelősséget vállalni, holott az ügyet, amelyet a határ ozati javaslat támogatni kíván, támogatom. Mert olyan