Országgyűlési napló - 1999. évi tavaszi ülésszak
1999. május 3 (66. szám) - A közúti közlekedési nyilvántartásról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - NÉMETH ZSOLT, az MDF képviselőcsoportja részéről:
2245 hozzájáruljon a közlekedés biztonságának növeléséhez. Az új jogszabály széles tömegeket érint, a javaslatban deklarált célok megvalósításának igénye a polgárok körében egyre erősebbe n, nap mint nap érezhető. A bűnözés, a lopás egyik legsajátosabb formája a gépkocsik eltulajdonítása. Az ellene való védekezés komplex, összehangolt intézkedést igényel. Az elővigyázatosabb, gondosabb tulajdonosi magatartás, a védekezés állandó technikai f ejlesztése mellett, a bűnüldöző szervek hatékonyságának növelése érdekében jelentős változtatásokra van szükség a gépjárművek nyilvántartásával kapcsolatos rendszerekben is. A pontosabb, gyorsabb adatszolgáltatást biztosító, alaposabb, sokrétűbb nyilvántar tás kialakítása során azonban tekintettel kell lenni az adatvédelemmel összefüggő alkotmányos jogokra, a szabályozásnak illeszkednie kell az adatvédelmi törvény rendelkezéseihez, kereteihez. A Magyar Demokrata Fórum véleménye szerint az adatkezelés speciál is szabályainak megállapítása során, miközben garantáljuk, hogy a polgárok személyes adatai illetéktelen személyek birtokába ne jussanak, egyetlen rendelkezéssel sem szabad megnehezítenünk, korlátoznunk egy gyors, hatékony adatszolgáltató rendszer kialakít ását. A törvényalkotó sem vonhatja ki magát az alól a közvélekedés alól, hogy az adatvédelem néha belterjes, öncélú formában jelenik meg. Talán emlékszünk még, a társadalmat nem igazán hozták lázba a személyi szám korlátlan felhasználását tiltó rendelkezés ek sem. Miközben az adatvédelemmel kapcsolatos, erkölcsi és anyagi kárt okozó sérelmeinkre nehezen találunk példát, szigorúbb szabályok híján a környezetünkben elkövetett gépkocsilopásokkal annál gyakrabban kell szembesülnünk. A törvényjavaslat a járművek tulajdonosai, üzemben tartói adatainak szabályozott nyilvántartásával azt a célt kívánja elérni, hogy a gépkocsival kapcsolatos visszaélések számát csökkenteni lehessen. Fontos annak biztosítása is, hogy a közlekedés résztvevői, a járművezetők maradé ktalanul megfeleljenek a jogszabályi követelményeknek, e feltételek teljesítése alól kibújni senki se tudjon. Biztonságunk érdekében jogosítványt csak az erre jogosultak kapjanak. Szélsőséges ellenpéldaként bizonyára többen is hallottak már írástudatlan gé pkocsivezetőkről; talán bizony az ő számukra találták ki az ikszelhető tesztlapokat is. A törvényjavaslat értelmében a belügyminiszter irányítása alatt álló központi hivatal látja el a nyilvántartás működtetését, az adatszolgáltatási tevékenység, az okmány kiállítás rendjének felügyeletét. A tényleges vagy leendő gépkocsivezetők, tulajdonosok, üzemben tartók szempontjából jóval nagyobb jelentőséggel bír az, hogy hol fogják őket ügyfélként fogadni, hol intézik ügyeiket. Az új törvény körzetközpontokba telepít ett okmányirodákra, a települési önkormányzat jegyzőjére ruházza e feladat ellátását. Külön jogszabály rendelkezik - reméljük, a nem túl távoli jövőben - a körzetközpontok kijelöléséről. A közlekedésigazgatási okmányok kiadására e települések jegyzője 2000 . január 1jétől lesz illetékes. Polgárbarát intézkedést vár a Magyar Demokrata Fórum a tekintetben, hogy a kijelölt körzetközpontok köre ne legyen szűkebb a jelenlegi rendőrkapitányságok, illetve új típusú rendőrőrsök körénél. Bízunk abban, hogy az ügyfél számára csupán abban lesz változás, hogy a közelében fekvő, már megszokott város egy másik épületében intézik ezután az ügyeit. Nem lenne elfogadható számunkra, ha a polgároknak az eddigieknél többet kellene utazniuk. Az újabb hatósági jogkört, feladatot az önkormányzatok természetesen csak akkor tudják ellátni, ha az állam biztosítja az iroda felállításához és a későbbi működtetéséhez szükséges finanszírozást. Mivel májust írunk, jó lenne már látni az erre vonatkozó előkészületeket, hiszen úgy kell megter emteni az új iroda jövő év eleji indításának személyi és tárgyi feltételeit, úgy kell adatbázist mozgatni egyik helyről a másikra, hogy az ügyintézés az adatszolgáltatás közben folyamatos maradjon. A közlekedésigazgatási okmányok kiadásával kapcsolatos jeg yzői hatósági jogkörök telepítése apropóján fontosnak érezzük megjegyezni, hogy a települési önkormányzatok szeretnék világosan látni, hogy milyen más, újabb államigazgatási hatósági feladatok ellátására számíthatnak. Az