Országgyűlési napló - 1999. évi tavaszi ülésszak
1999. február 9 (47. szám) - A munka törvénykönyvéről szóló 1992. évi XII. törvény, a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény, a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény, az igazságügyi alkalmazottak szolgálati viszonyáról szóló 1997. évi ... - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. SÜMEGHY CSABA, a Fidesz képviselőcsoportja részéről:
140 Azt is szeretném elmondani, hogy jelen pillanatban a leltárfelelősség érvényesítésére csak kollektív szerződésen keresztül van lehetőség. Államtitkár úr nagyon szemléletesen mondta el, hogy ma Magyarorszá gon alig van kollektív szerződés, a versenyszférában pedig különösen kevés. Ezért a lehetőség tulajdonképpen kicsúszott, mert a polgári jogi út igénybevétele a munkáltatók számára nagyon nehézkes. Ezért nem férhet vita a leltárfelelősség kellő jogi bástyáv al körülhatárolt rendelkezéseinek a bevezetéséhez, mint ahogy véglegesen tisztázni kellett a vezetők eltérő jogállását is, hisz a vezető másfajta felelősséggel tartozik, mint a segédmunkás, és ma a tulajdonosi jogokat is védeni kell. Nem fogok újat mondani azzal, hogy Magyarországon 1999re kialakult az a rend, amikor a munkáltatók - ezen belül is elsősorban a tőke - és a munkavállalók érdekei eltérőek, és ebbe a szituációba kell beilleszteni a menedzsment helyzetét is. Már az eddig elhangzott négy hozzászó lásból is kitűnt, hogy a legvitatottabb az üzemi tanácsok - mondhatnám azt is, hogy munkástanácsok, hisz valamikor onnan indult - helyzete. (Dr. Nagy Sándor: A kettőnek semmi köze egymáshoz!) Hölgyeim és Uraim! Mi indokolja az üzemi tanácsok kollektívszerz ődéskötési jogkörét? Először is az - amin szakszervezeti tisztségviselő barátaim nagyon jót mosolyognak , hogy 1997ben a munka törvénykönyve módosításának egyharmada a szakszervezeti tisztségviselők védelméről, a szakszervezeti jogosítványok kiterjeszté séről és általában a szakszervezetek bebástyázásáról szólt. Az embernek akkor olyan érzése volt, hogy tulajdonképpen el is felejtették a munkavállalókat, és csak a szakszervezeti jogosítványokat deklarálták. A másik ilyen kérdé s az akkor fetisizált kollektív szerződések ágazati rendszerének a kiterjesztése volt. Hozzá kell tennem, egyik sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, hisz a szakszervezeti jogok törvénybe foglalása ellenére a szakszervezetek az elmúlt időszakban sajno s nem erősödtek, hanem gyengültek, a kollektív szerződések száma pedig nemhogy nőtt volna, hanem - csakúgy, mint tartalmában - jelentősen csökkent. Ezért mindenképpen elgondolkoztató, hogy a versenyszférában elenyésző a kollektívszerződéskötések száma, és egy olyan terület jelentkezik, ahol a kollektívszerződéskötésen keresztül a dolgozói, de ugyanakkor a munkáltatói jogvédelmet is biztosítani lehetne. Engedjék meg, hogy idézzek egy megállapítást: 1997ben a kollektív szerződések száma egyharmadára csökke nt 1990hez - nem tévedés, 1990hez! - viszonyítva. Tetszik tudni, ki mondta ezt? Kiss Péter volt munkaügyi miniszter. Úgy gondolom, nincs lehetőségem és módom arra, hogy kétségbe vonjam az állítás igazát, mint ahogy Horn Gyula akkori kormányfő mondását se m, aki egy sajtóinterjúban arról polemizált, hogy a kollektív szerződések kötését kényszerré kell tenni. Számomra egyértelmű tehát, hogy a kollektívszerződéskötés fontosságát az előző kormány felismerte, csak nem volt ereje - illetve volt ereje, csak a lo bbyk nem engedték ilyen mértékben - megvalósítani. Az üzemi tanácsok kollektív szerződéshez hasonló szerződéskötési jogkörét mindenképpen meg kell engedni és helyeselni kell. Helyeselni kell, mert az elmúlt évek tapasztalatai alapján látható, hogy ezt a fe ladatot a Magyarországon működő szakszervezetek nem tudják megoldani. (10.50) Hozzáteszem azt a nagyon lényeges dolgot, hogy üzemi tanácsnak munkaszerződéskötési lehetősége csak azokon a helyeken van és engedi meg a jogszabály, ahol nincs szakszervezet. H ölgyeim és Uraim! Akkor tisztelettel kérdem: kinek a jogát sérti? Én úgy gondoltam eddig, hogy a szakszervezetek a munkavállalók érdekeit képviselik, és nem a sajátjukat. Ha ezt a tételt tagadjuk, akkor úgy gondolom, hogy a szakszervezetek azt tagadják, ho gy a munkavállalók érdekeiben léteznek, és - remélem, hogy megcáfolnak - nem önmagukért. Gyakorlatilag azt a lehetőséget nem szabad tehát figyelmen kívül hagyni, hogy szakszervezet hiányában az üzemi tanács kollektívszerződésszerű munkaszerződéseket kössö n, és senki nem mondja a szakszervezeteknek, hogy ne szervezzenek ezeken a munkahelyeken szakszervezeti bizottságot, amikor is természetszerűen az üzemi tanácsok ilyen lehetősége megszűnik.
