Országgyűlési napló - 1999. évi tavaszi ülésszak
1999. március 22 (56. szám) - Döntés napirendi ajánlás módosítására benyújtott indítványról - Az ülés napirendjének elfogadása - A katasztrófák elleni védekezés irányításáról, szervezetéről és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. BERNÁTH VARGA BALÁZS, az önkormányzati és rendészeti bizottság elnöke, a bizottság előadója: - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. KÓRÓDI MÁRIA, az önkormányzati és rendészeti bizottság alelnöke, a bizottság kisebbségi véleményének ismertetője:
1149 A részes államoknak fel kell állítani va gy ki kell jelölni egy központi szervezetet, amely nemzetközi és országos szinten egyezteti az egyezményből fakadó tevékenységeket. Ez a szervezet részt vesz a hazai és az országhatáron túlterjedő súlyos ipari balesetek megelőzésének szervezésében, hatásai nak csökkentésében, kapcsolatot tart más nemzetek hasonló szervezeteivel, és megfelelő felhatalmazás alapján a kölcsönös segítségnyújtás irányítója is. A törvénytervezet alkalmas mindezek végrehajtásának elrendelésére, sőt, jól biztosítja a nemzetközi adat szolgáltatási kötelezettség teljesíthetőségét is. Tisztelt Ház! A törvényjavaslat beterjesztésekor arra törekedtünk, hogy kihangsúlyozzuk az általunk legfontosabbnak ítélt kérdéseket, azokat, amelyeket a jövő szempontjából meghatározónak tartunk a katasztr ófák elleni védekezés irányításában, és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elkerülése érdekében. A törvényjavaslat kidolgozása és a közigazgatási egyeztetések időszakában több alkalommal elhangzott, hogy a tervezet egyetlen célja a polgári védelem megszüntetése és nagyarányú létszámcsökkentése. Ezeket a felvetéseket a törvénytervezet jól érzékelhetően cáfolja. Tisztelt Ház! A katasztrófák elleni védekezés irányítása döntő jelentőségű a védelem gyakorlati végrehajtásában. Nyitottak vagyunk m inden olyan javaslatra, amely arra irányul, hogy jobbítsa a törvényben megfogalmazottakat, a jövőben korszerűbbé és szakszerűbbé tegye ez irányú munkánkat. E cél szolgálatába kívánjuk állítani a parlamenti frakciókkal kezdeményezett politikai egyeztetéseke t is, hogy pártállásra való tekintet nélkül vessük össze elképzeléseinket és javaslatainkat. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok és az MSZP padsoraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Tisztelt Országgyűlés! Most a bizottsági vélemé nyek ismertetésére kerül sor, az elfogadott napirendi ajánlás szerint ötöt perces időkeretben. Az önkormányzati, az egészségügyi és a gazdasági bizottság ülésén kisebbségi vélemény is megfogalmazódott. Megadom a szót Bernáth Varga Balázs úrnak, az önkormá nyzati bizottság elnökének, a bizottság előadójának. DR. BERNÁTH VARGA BALÁZS , az önkormányzati és rendészeti bizottság elnöke, a bizottság előadója : Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Az önkormányzati és rendészeti bizottság az itt napi renden lévő, T/855. szám alatt beterjesztett törvényjavaslatot március 18i ülésén megtárgyalta. A tárgyalást előkészítette az önkormányzati és rendészeti bizottság albizottsága is, tehát széleskörűen lehetett e témakörben tárgyalni. Végül is kétféle állás pont alakult ki. Az egyik álláspont döntően meghatározta, hogy alkalmasnak tartja e törvényjavaslatot parlamenti vitára, így a mai ülésen ennek a javaslatnak a megtárgyalása úgymond nem ütközik akadályba. Köszönöm szépen. (Taps az FKGP és a MIÉP padsoraiba n.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : A kisebbségi véleményt a bizottság alelnöke, Kóródi Mária asszony terjeszti elő. Megadom a szót. DR. KÓRÓDI MÁRIA , az önkormányzati és rendészeti bizottság alelnöke, a bizottság kisebbségi véleményének ismertetője : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Miniszter Úr! A kisebbség a bizottsági ülésen támogatott minden olyan törekvést, amely törekvés hatékonyabbá, szervezettebbé, áttekinthetőbbé teszi a katasztrófák elleni védekezést, azok megelőzését, a károk min él nagyobb fokú enyhítését.