Országgyűlési napló - 1999. évi tavaszi ülésszak
1999. március 4 (54. szám) - A nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin):
1029 Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Talán már az ügyrendi javaslatnál kellett volna szólnom, hiszen sajátos lesz az a részletes vita, ahol a benyújtott 93 módosító indítványból a kormány mindössze hatot támogat egészében, és a kormány képviselője eltérően nyilatkozott különböző bizottságok ülésein, tehát jó szándékkal is mindössze 8 nyolc módosító indítványt kíván támogatni a kormány. Ezzel együtt itt ülnek azok a képviselőtársaink, akik mind a 93 módosító indítványukat meg kívánják vitatni. Ismerve az eddigi törvényalkotási gyakorlatot, nem nagy sikerrel végzik e tevékenységüket. Íg y én a módosító indítványokkal kapcsolatos szakaszolással sem igazán tudtam egyetérteni, hiszen elég önkényes ez a szakaszolás, racionális tartalma nincs, és többször elkövettük már azt a hibát, hogy a preambulumot hagytuk a végére, pedig a preambulum talá n az egész törvény helyett elégséges szabályozás lenne, hiszen ez az egyetlen értelmes és szándékában jól megfogható szakasza ennek a törvényjavaslatnak. De ha már így esett, akkor a fennmaradó módosító indítványokkal kapcsolatosan szeretnék néhány, az e v itaszakaszhoz kapcsolódó módosító indítványt górcső alá venni, amennyiben lehetséges. Mindenekelőtt számomra értehetetlen az, hogy Pap János képviselő úr módosító indítványát - ellenzéki képviselőként talán szokatlan ez a megnyilvánulás - miért nem lehetet t támogatni. Hiszen valójában ismerjük azt, hogy a dohányzás a világban, például az arab sivatagban milyen termékekkel folyik, és ezek klasszikusan a dohányáru fogalmát nem fedik, viszont ha valaki behozza ezeket az országba, és el kívánja egy pipában szív ni, ez esetben a dohányzás elleni törvényt nem fogja sérteni, viszont ugyanazt a tevékenységet végzi, mint bármelyik magyar dohányos, akár zárt helyiségben, akár zárt helyiségen kívül, akár 18 év alatt, 18 év felett, és akár büntetendő 14 év felett, és azt sem igazán tudom, hogy 14 és 18 év között a korlátozott cselekvőképességet miért nem veszi figyelembe maga a törvényjavaslat, mert ennek megítélése egy másik vitaszakaszra fog tartozni. Tehát igazából nem érthető, hogy egy teljesen racionális és jó módosí tó indítvány, a képviselő úr által benyújtott módosító indítvány miért nem kap legalább a saját kormányától támogatást. (15.40) Azt sem igazán értem, hogy egy teljesen racionális és logikailag is értelmes szabályt próbál módosítani Puch László, Göndör Istv án és Sáling József képviselőtársam, bár nem akarom elvenni a szót Göndör képviselőtársamtól, amikor az eszköz kifejezést és az egyéb műszaki berendezést mint kifejezést ki kívánja venni a törvényjavaslat 1. § e) pontjából; hisz a zárt légterű helyiség és az eszköz - mint fogalom - viszonya elég sajátságos etimológiai és nyelvhelyességi szempontból is. Bár el tudom képzelni azt, hogy, mondjuk, eszköz egy keszonberendezés, és abban nem illik dohányozni, illetve a miniszter úr, a kormány tiltani kívánja a doh ányzást a keszonban. Ugyanilyen eszköz a búvárharang, ugyanilyen eszköz - bár ez már nem helyiségnek, hanem öltözetnek minősül - például a búvárruha. Azt hiszem, teljesen logikus, hogy egy oda nem való kifejezést kívánnak kivenni a képviselő urak a 9. pont ban megfogalmazott módosító indítványukban. Nem igazán értelmezhető az, hogy miért ez a merev kormányzati elutasítás egy teljesen értelmes és nem oda való szó vagy szóösszefüggés kivétele tekintetében. A többi módosító indítványhoz kényszerhelyzetből nem s zólok hozzá, mert ha most kaptam volna 10 percet, akkor rövidebb idő alatt elmondtam volna az ezzel a törvényjavaslattal kapcsolatos véleményemet vagy véleményünket. A többi módosító indítványról majd a helyén szeretnék szólni. Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen. Figyelemmel a képviselő úr első megnyilatkozásaira, csak tájékoztatni szeretném, hogy a jelen lévő parlamenti képviselők nagy többsége megszavazta a né gy vitaszakaszt. Kérem, hogy a továbbiakban is erről folytassuk a vitát. Természetesen a továbbiakban is lehetőséget fogok adni a további vitaszakaszokban, hogy valamennyien kifejtsék a véleményüket, természetesen