Országgyűlési napló - 1998. évi téli rendkívüli ülésszak
1998. december 22 (44. szám) - A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító javaslatokról történő szavazás - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - KELLER LÁSZLÓ (MSZP): - ELNÖK (Gyimóthy Géza):
126 Béla gépét bekapcsolni! Bocsánat, mert megijedtünk, képviselő úr. (Derültség.) Finomabban kell ezeket elrendezni, mert megijeszt bennünket is. Tisztelt Országgyűlés! Most tehát azokról a módosító javaslatokról ha tározunk, amelyekről a Házszabály vonatkozó rendelkezése értelmében még szavazni lehet. A 2. pontban Baja Ferenc a törvényjavaslat 6. § (3) bekezdése módosítását javasolja, amelyben törvényi hivatkozással egészíti ki a normaszöveget. Kérem, most szavazzana k! (Szavazás.) Az Országgyűlés a módosító javaslatot 118 igen, 208 nem szavazattal, tartózkodás nélkül nem fogadta el. A 12. pontban Szili Katalin képviselő asszony a törvényjavaslat 8. § (9) bekezdése módosításával a kormányfelhatalmazást tartalmazó rende lkezést kívánja megváltoztatni. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés 102 igen, 203 nem szavazattal és 19 tartózkodás mellett nem fogadta el a módosító javaslatot. A 15. pontban Szalay Gábor képviselő úr a törvényjavaslat 9. §ának módosítás át kezdeményezi. Javaslatának lényege, hogy a kincstári vagyon átmeneti vagy tartós hasznosításából származó bevételekből 1,2 milliárd forint helyett 950 millió forintot lehessen fordítani vagyonhasznosítási, illetve vagyongazdálkodási feladatokra. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a módosító javaslatot 125 igen, 200 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el. A 16. pontban Kertész István a törvényjavaslat 11. § (2) bekezdése felvezető szövegének módosítását kezdeményezi, és eb ben hatálybalépésre utaló fordulattal egészíti ki a normaszöveget. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a módosító javaslatot 124 igen, 205 nem szavazattal, tartózkodás nélkül nem fogadta el. (A jegyzői székben dr. Szabó Erikát Németh Zsolt , Mádai Pétert dr. Juhászné Lévai Katalin váltja fel.) A 18. pontban Wekler Ferenc a törvényjavaslat 17. § (2) bekezdése módosítását kezdeményezi, amelyben a normatív módon elosztott központi költségvetési kapcsolatokból származó forrásokat meghatározó r endelkezést kívánja megváltoztatni. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a módosító javaslatot 124 igen, 202 nem szavazattal, tartózkodás nélkül nem fogadta el. A 24. pontban Vojnik Mária és Szabó Sándorné a törvé nyjavaslat 30. § (1) bekezdés b) pontjának kiegészítését kezdeményezi, amely a kivételek közé sorolja a Start Rehabilitációs Vállalatot is. A költségvetési és az emberi jogi bizottság támogatja. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés 147 igen , 184 nem szavazattal, 2 tartózkodás mellett a módosító javaslatot nem fogadta el. Az ajánlás 31. és 32. pontjaiban Csizmár Gábor és más képviselők, továbbá Lamperth Mónika a törvényjavaslat 31. § (2) bekezdése módosításával a személyi jövedelemadó meghatá rozott részének közcélú felhasználásával kapcsolatos szabályt a célok tekintetében kívánják megváltoztatni. Először Csizmár Gábor és más képviselők javaslatát teszem fel szavazásra. Az emberi jogi bizottság támogatja, a többi nem. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a módosító javaslatot 52 igen, 207 nem szavazattal, 74 tartózkodás mellett nem fogadta el. Most Lamperth Mónika javaslatát teszem fel szavazásra. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés 118 igen, 198 nem szavazattal , 3 tartózkodás mellett a módosító javaslatot nem fogadta el.