Országgyűlési napló - 1998. évi téli rendkívüli ülésszak
1998. december 22 (44. szám) - A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító javaslatokról történő szavazás - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - KELLER LÁSZLÓ (MSZP): - ELNÖK (Gyimóthy Géza):
127 A 37. pontban Kertész István a törvényjavaslat 44. § (1) bekezdése felvezető szövegének nyelvtani pontosítását kezdeményezi. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a módosító javas latot 125 igen, 202 nem szavazattal, 3 tartózkodás mellett nem fogadta el. A 38. és 55. pontokban az emberi jogi bizottság a 44. § (1) bekezdés c) pontjának módosítását és a 46. § új bekezdéssel történő kiegészítését kezdeményezi. Ebben az indítványában a kisebbségi önkormányzatok megalakulásával és ennek esetleges elmaradásával kapcsolatosan terjeszt elő javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a módosító javaslatot 127 igen, 202 nem szavazattal, 2 tartózkodás mellett nem fogadta el . (19.40) A 39. pontban Pető Iván úr a törvényjavaslat 44. §át új bekezdéssel kívánja kiegészíteni, amely az ezeréves államiságunk megünneplésével kapcsolatos célelőirányzat felhasználását illetően országgyűlési jogosítványokat terjeszt elő. Kérem, most s zavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a módosító javaslatot 125 igen szavazattal, 205 nem szavazattal, 2 tartózkodás mellett nem fogadta el. A 43. pontban Orosz Sándor és más képviselők a 45. § (1) bekezdés d) pontjában bővítik azt a felsorolást, amely é rtelmében a teljesülés külön szabályozott módosítása nélkül is el lehet térni az előirányzattól. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a módosító javaslatot 136 igen szavazattal, 198 nem szavazattal, tartózkodás nélkül nem fogadta el. A 44., 45. és 46. pontokban Bakonyi Tibor és más képviselők alternatív javaslatokat terjesztenek elő a törvényjavaslat 45. § (1) bekezdése s) pontjának módosítására, amely lehetőséget biztosít arra, hogy a meghatározott esetben a teljesülés külön szabályozott mó dosítása nélkül is el lehessen térni az előirányzattól. Először a 44. pontot teszem fel szavazásra. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a módosító javaslatot 105 igen szavazattal, 199 nem szavazattal, 31 tartózkodás mellett nem fogadta el. Most a 45. pontról határoz az Országgyűlés. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a módosító javaslatot 98 igen szavazattal, 202 nem szavazattal, 31 tartózkodás mellett nem fogadta el. Most a 46. pontot teszem fel szavazásra. Kérem, most szavazz anak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a módosító javaslatot 103 igen szavazattal, 195 nem szavazattal, 30 tartózkodással nem fogadta el. A 48. és az 54. pontokban Mádi László a törvényjavaslat 45. § (1) bekezdése x) alpontja elhagyását, valamint a paragrafus ú j bekezdéssel történő kiegészítését kezdeményezi. A módosító javaslat a 90 százalékos határszám 89 százalékra csökkentésével egy alpontból a 45. § új bekezdésévé emeli a rendelkezést. Ugyanakkor Szalay Gábor javaslata a 49. pontban az APEH személyi juttatá s kiemelt előirányzatát 5 milliárd 136 millió forint helyett 1 milliárd 868 millió forinttal, a munkaadókat terhelő járulékát pedig 1 milliárd 849 millió forint helyett 672,5 millió forinttal engedélyezi túllépni. Először Mádi László javaslatát teszem fel szavazásra a 48. és 54. pontok szerint, amelyet a bizottságok és az előterjesztő egyaránt támogat, de az SZDSZ képviselőcsoportja külön szavazást kért. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a módosító javaslatot 202 igen szavazattal, 127 nem szavazattal, 5 tartózkodás mellett elfogadta.