Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. szeptember 30 (15. szám) - Az ülésnap megnyitása - "A nyugdíjak és a bérek vásárlóerejének növelése", valamint "Hogyan alakul a bérek és a nyugdíjak helyzete 1999-ben?" című politikai vita - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. NAGY SÁNDOR (MSZP):
735 megjegyzése mellett, aki 3 ezer nyugdíjasról beszélt Győrben, Debrecenben, különböző helyeken, akik most kifejezik a jelenlegi kormánnyal szembeni türelmetlenségüket. (14.00) Valóban, Kósa képviselő úrral egyetértve, ne m vitézkedett igazán, amikor a nyugdíjak csökkentéséről volt szó, és ő mint a nyugdíjasok képviselője ült ebben a parlamentben. De erről ennyit. Szeretném rögzíteni, hogy a Független Kisgazdapárt a választási ígéreteit be szokta tartani, és jelen esetben i s be kívánja tartani. Mit mondtunk mi a választások során? Azt mondtuk, hogy egy jobb, emberibb életet próbálunk meg biztosítani a nyugdíjasainknak, és elképzeléseink szerint ebbe belefér az, hogy a nyugdíjakat oly mértékben emeljük, ahogy az infláció nő, ugyanakkor azonban egy plusz juttatást is kell adni a nyugdíjasrétegnek. A mai napon már többen saját ötletüknek tekintették a degresszív nyugdíjemelést. Nos, én azt gondolom, nem vitás, hogy a Független Kisgazdapárt korábbi előterjesztése is erre irányult . Mit értünk ez alatt? Azt értjük, hogy a kisnyugdíjasok, azok, akik egyrészt számban is, másrészt kiszolgáltatottságuknál fogva is, harmadrészt éppen azért, mert igen kicsi a jövedelmük, és a jövedelmüket ha nem emeljük meg, csak az inflációt követjük, ak kor gyakorlatilag nem adtunk nekik semmit, tehát ennek a rétegnek, ennek az egyébként egészen jelentős rétegnek egy nagyobb mértékű emelést tudunk támogatni. Nyilvánvaló, ahogy megy felfelé a nyugdíj értéke, a nyugdíjak összege, ezt a támogatást csökkenten i kívánjuk, egészen egy határig. Hogy mi ez a határ, ne kérdezzék. Nyilvánvalóan ez függ a költségvetéstől, függ egyéb olyan kérdéstől is, amelyek majd az ezt követő vitákban fognak kialakulni, illetve ismerjük meg ezeket a számokat. Én tehát el szeretném mondani és a tévé képernyőjén keresztül azt üzenni a nyugdíjasoknak, hogy a Független Kisgazdapárt a választási ígéreteit betartja, s ha kell, betartatja. Úgy gondolom, hogy a mi szüleinkről, nagyszüleinkről van szó. Tehát azokat az ígéreteket, amelyeket a korábbi választási kampányban tettünk, nem kampányfogásként tettük, hanem azért mondtuk, mert úgy gondoljuk. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Kétperces felszólalásra kért lehetőséget Nagy Sándor, az MSZP részéről. DR. NAGY SÁNDOR (MSZP) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársak! Mivel nekem nem voltak túlzott várakozásaim, ezért nem ért nagy csalódás. Azért, hogy néhányan hogyan emlékeznek a korábbi álláspontjukra, mikor mit képviseltek, mikor mit mondtak, miért harcoltak, kinekkinek inkább magával kellene elszámolnia, mint itt a nyilvánosság előtt. Azonban úgy gondolom, hogy van néhány elem, ami függetlenül attól, hogy végül is hogyan sikeredett ez a vitanap, amely borzasztóan rosszul v olt előkészítve, amelyet a kormánypártok kierőszakoltak, hogy minél hamarabb letudjuk, ne kaphassuk kézbe azokat a számokat, amelyeket ma a miniszterelnök úr ismertetett, ne tanulmányozhassuk ezeket a mértékeket, ne számíthassuk ki mi is, amit ő elmondott. .. - nem akarom ezt folytatni. Szóval ez a rossz előkészítés is megülte a Ház falait, de mindenesetre ezen túl is van néhány tanulság. Az egyik ilyen tanulság az a rendkívül szemforgató, álságos magatartás, ami azzal kapcsolatos, hogy hihetetlenül komoly é s bíráló szavakat mondtak a stabilizációs programról, az azzal kapcsolatos áldozatokról - és joggal: mi is tisztában vagyunk ezekkel az áldozatokkal , majd egy elegáns fordulattal, amikor a gazdaság megengedné, hogy ezeket az áldozatokat mérsékelni, korri gálni lehessen, kijelentik, hogy most nem akarják ezt tenni. Ez az egyik tanulság számomra, és azt gondolom, hogy ezzel kinekkinek magának kell elszámolnia. A másik: többen rámutattak, eddig volt egy valamilyen mértékben kiszámítható nyugdíjrendszer Magya rországon. Mostantól kezdve valóban a mindenkori kormány aktuális gondolatai fogják