Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. szeptember 30 (15. szám) - Az ülésnap megnyitása - "A nyugdíjak és a bérek vásárlóerejének növelése", valamint "Hogyan alakul a bérek és a nyugdíjak helyzete 1999-ben?" című politikai vita - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (MDF):
733 Tisztelt Ház! Szeptember 10én részt vettem a Győri Városi Televízióban egy műsorban, ahol a nézők kérdéseket tettek fel, és ott bizony már feltette nekem a ké rdést egy nyugdíjas, hogy mit szólok ehhez a 13,514 százalékos nyugdíjemeléshez. Azt gondoltam magamban, ami az örökös elvem, hogy ha már csodát tenni nem tudunk, legalább őszinték legyünk, olyan őszinték, amilyen őszinte ez a kormány, s olyan tisztessége sek, amilyen tisztességes ízlésemnek megfelelően ez a kormány. Nem szeretek visszamutogatni, bizonyára az előző kormány is ilyen szándékokkal kormányzott - hogy milyen sikerrel, az más kérdés. Tehát ebből az indíttatásból elmondtam ott, hogy a Magyar Demok rata Fórum és az én véleményem az, hogy a lehetőségekhez képest kell megoldani egy ilyen problémát, és szót ejtettem erről a differenciált nyugdíjemelésről, bár arról akkor még a nyilvánosság előtt nem volt szó, még gondoltam is, hátha a fejemre ütnek majd az erősebb kormánypártból, ha ez nem valósítható meg. Nagyon örülök annak, hogy a Magyar Demokrata Fórum javaslatán, kiderült később, a Fidesz is gondolkozik, és úgy tűnik, ma, a miniszterelnök úr bejelentése után ez egyértelműen megvalósul. Én ezért nem szégyellem magam, kedves baloldali képviselőtársaim, akik ezt a módszert igazságtalannak tartják. Azt hiszem, az igazság talán ott rejtőzik, hogy az élethelyzeteket kell megnézni. Elmondtam abban az adásban, és most is elmondom: kérem azoknak a nyugdíjasok nak a megértését, akik lehet, hogy 35 vagy 40 ezer forintból is nehezen élnek meg, mert egyedül élnek egy olyan lakásban, amelynek a rezsije 15 ezer forint, de gondoljunk bele - és ez nem demagógia, kérem , hogy tud megélni a 17 ezer, a 20 ezer forintot k apó nyugdíjas. Én tehát teljesen indokoltnak tartom, hogy a lehetőségekhez képest ezt a részt, ezt a nyugdíjasréteget jobban preferálja a nyugdíjemelés. Természetesen nagyon jó lenne, ha mindenki 25 százalékos nyugdíjemelést kaphatna, a kicsik meg 30 száza lékost. De tanuljuk meg már egyszer összeegyeztetni a vágyainkat és a lehetőségeinket! Biztos vagyok abban, hogy ha a kormány által prognosztizált és várt 5 százalékos növekedés megvalósul a jövő évben, és a költségvetés lehetővé teszi, akkor vagy szociáli s alapon egyszeri kiegészítéssel, vagy akár - meg merem reszkírozni, kockáztatni azt, a szakemberek ezt kidolgozzák és átnézik - esetleg év közben is lesz lehetőség egy nyugdíjrendszerbe beépülő kompenzációs nyugdíjemelésre azok részére, akik valóban nagyo n rászorultak. A Magyar Demokrata Fórum ezt szorgalmazni fogja. Nagyon érdekes volt hallani az ellenzék részéről azt a két szót, ami többször visszatért: nyugdíjcsökkentés, elvonás. Talán ismernek annyira a kedves képviselőtársaim, sosem szoktam kommunist ázni, az egy csúnya dolog, de amikor ezeket a szavakat visszatérően hallom, eszembe jut az, hogy "szétverték a mezőgazdaságot". Ezek propaganda ízű szavak, sugallatok, a végén még el is hisszük, hogy nyugdíjelvonásról van szó, pedig nem arról van szó, nyug díjemelésről van szó, erről beszélünk, annak a mértékéről van szó, és egészen másként hangzik, amikor valaki folyamatosan arról beszél, hogy nyugdíjcsökkentés, elvonás. Arról nem akarok most beszélni, többen szóltak róla itt, hogy elképesztő képmutatásnak tartom, hogy azok beszélnek nyugdíjcsökkenésről és nyugdíjelvonásról, akik felelősek azért, hogy valóban ilyesmi történt az elmúlt négy évben. (Közbeszólások a kormánypártok soraiból: Úgy van!) Azután elhangzott itt az is, hogy alkotmányosság, jogrend, tö rvényesség betartása, Bauer képviselő úr, Koleszár képviselő úr és legutóbb Szabóné képviselőtársam is beszélt arról, azt hiszem, Bauer képviselő úr mondta, hogy a miniszterelnök úr tegnapi és mai felszólalása ellentétben áll egymással. (Bauer Tamás: Így v an!) Szeretném, ha egyszer közösen tanulmányoznánk majd a jegyzőkönyvet, szeretném majd megmutatni a képviselő úrnak, hogy ma arról beszéltünk - lehet, hogy rosszul emlékszem és rossz a memóriám : éppen hogy alkotmányos alapon is lehetősége van egy kormán ynak a saját programját végrehajtani, és ha a saját programja végrehajtásához törvényi korrekcióra van szükség, akkor alkotmányos joga, hogy azt a törvényi korrekciót megtegye, amikor annak az ideje eljön, amikor az szükséges lesz - ez bizonyára alkotmányo s alapon fog megtörténni.