Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. szeptember 29 (14. szám) - A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat; a Magyar Köztársaság ügyészségéről szóló 1972. évi V. törvény és ezzel összefüggésben egyes más törvények módosításáról szóló törvényjavaslat, valamint... - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. POKOL BÉLA, az FKGP
539 A hatalom egység én nyugvó angol és európai parlamentarizmussal szemben az Egyesült Államok egy teljesen eltérő alkotmányjogi intézményrendszerben biztosította a demokráciát, és kiiktatva a parlamentnek felelős kormány konstrukcióját, két külön választással hozzák létre a törvényhozást és tőle elkülönítve az Egyesült Államok elnöke alatti végrehajtó hatalmat. Ebben a megoldásban tehát a hatalmi ágak megosztása és egymás mellé rendelése jelenti az alkotmányjogi intézményrendszer lényegét. Az európai országokban annyi elmozdu lás történt az elmúlt évtizedekben a hatalom egységén nyugvó parlamentarizmus modelljéhez képest - a hatalom bizonyos fokú megosztása felé, a kormányhatalom ellensúlyaként , hogy néhány helyen alkotmánybíróságot hoztak létre, amely a parlamenti kormánytöb bség törvényeit is meg tudja semmisíteni, illetve ezen kívül az államfő - amely ebben a kormányban fő szabályként csak szimbolikus szerepet tölt be - egykét tényleges hatalmi jogosítványt is kapott néhány országban. Nem vitás az sem - mivel az angol parla mentarizmuson nyugvó európai alkotmányjogi berendezkedés radikális változtatásokat is lehetővé tesz , amennyiben egy olyan kormánypárt szerez többséget, amely mélyebb társadalmi változtatásokra is kész, hogy az elmúlt évtizedekben, a második világháborút követő évektől lábra kaptak olyan értelmezések is néhány európai alkotmányjogásznál és jogpolitikus csoportokban, amelyek erősebben hangsúlyozzák ebben a modellben is a hatalommegosztás szükségességét. Ez azonban inkább csak a hatáskörök megosztásának sürg etését jelenti, óvatos ellensúlyokat a mindenható parlamenttel szemben és nem a hatalmi ágak megosztását. Összegezve tehát ezeket a fejtegetéseket, látni kell, hogy az európai parlamentarizmus a hatalom egységén épül fel, és csak az amerikai modell sajátja volt a hatalmi ágak megosztása. Kivételként kell itt leírni az 1830as évekbeli francia törekvéseket, amikor a francia király hatalmával szemben a feltörekvő polgáriipari körök a hatalommegosztás elvének beépítésével próbáltak meg az államhatalomból bizo nyos részesedést szerezni. Mint tudjuk, ennek volt a teoretikusa Constant Benjamin, akit sűrűn idéztek az elmúlt nyolc évben bizonyos politikai körök és alkotmányjogászok Magyarországon. Ha tehát az alkotmánytörténeti elemzések a hatalmi ágak megosztását é s az európai parlamentarizmust egymástól idegennek mutatják, akkor magyarázatra szorul, hogy 1989 után Magyarországon miért vált mindenütt elsöprővé a hatalommegosztás és a demokrácia azonosítása. (11.20) Négy érvet szeretnék ennek megértésére felhozni. El őször is a korábbi állampárti rendszer hatalomkoncentrációja miatt, mintegy elméleti visszacsapásként, sokan a demokráciát automatikusan azonosították a hatalommegosztással, nem gondolva arra, ha ezután már a leválthatóvá vált kormánytól is elvesszük a kor mányhatalom nagy részét, akkor éppen a leválthatatlan oligarchiák hatalmát növeljük meg ezzel. Másodszor: a hatalom megosztása és a parlamenti kormánytöbbségen nyugvó kormányhatalom gyengítése felé hatott az a félelem is a '89es váltáskor, az átfogó alkot mánymódosítás idején, amit az alig meggyökeresedett új pártok éreztek a korábbi egy párttal szemben. Tudniillik bevett nézet volt, hogy a korábbi egy párt, az állampárt még fölényesen megnyeri az első országgyűlési választást az új pártokkal szemben, és az Ellenzéki Kerekasztal pártjait a korábbi állampárt kormánytöbbsége révén könnyedén el tudja majd nyomni az új Országgyűlésben is. Ezért minden megoldást, ami a parlamenti kormánytöbbség hatalmát gyengítette, belevettek a módosított alkotmányba. Ennek érde kében a világ legszélesebb hatáskörű alkotmánybíróságát hoztuk létre, vagy ugyanígy az összes fontos tárgykört kétharmados többséghez kötöttük, lényegében arra kényszerítve a kormányt, hogy csak az ellenzékkel együtt tudjon majd kormányozni. Nem lehet emlí tés nélkül hagyni azt az elméleti paradoxont, hogy miközben nagy komolyan arról vitáztunk '89 után, hogy akkor most forradalom, vértelen forradalom zajlott le nálunk, és általában a radikális átalakulás euforikus légköre volt jellemző; párhuzamosan a közjo gi vitákban a többségi
