Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. szeptember 29 (14. szám) - A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat; a Magyar Köztársaság ügyészségéről szóló 1972. évi V. törvény és ezzel összefüggésben egyes más törvények módosításáról szóló törvényjavaslat, valamint... - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. ISÉPY TAMÁS, a Fidesz
530 ügyészség közjogi alkotmányos helyzete: kormány, országgyűlés vagy korlátlan függetlenség; a másik: a kormány alá hel yezés esetén az igazságügyminiszter utasítási jogának a terjedelme és az utasítási jog törvényi garanciái. A művelet elvégzéséhez egy kicsit vissza kell menni a múltba, ne ijedjen meg senki, nem egészen a római jogig, csak a múlt század második feléig, a Magyar Királyi Ügyészség megalakulásáig. A királyi ügyészségről szóló, 1871. évi XXIII. törvénycikket 1871. június 10én hirdették ki az Országgyűlés két házában, és a királyi ügyészség 1872. január 1jén kezdte meg a működését. A törvény szerves része vol t a kiegyezést követő reformtörekvéseknek, amelyek olyan jogállam kialakítását kívánták, amit Horvát Boldizsár, az akkori igazságügyminiszter így fogalmazott meg: "A törvény uralmának legfőbb biztosítékai az államhatalom igazságos megosztása, a jól szerve zett, józan ellenzék, a nyilvánosság, az erőteljes, a törvények megtartása fölött féltékenyen őrködő közvélemény, a bírói függetlenség és a felelősség." Az igazságügyminiszter nem ok nélkül utalt a józan ellenzékre és a felelősségre, mert a reformtörekvés ek kísérteties hasonlósággal már akkor is az ellenzék ellenállásába ütköztek, és a legádázabb csata a törvényjavaslat nevezetes 5. §a körül zajlott, amely szerint az ügyészség a bíróságtól független, és közvetlenül az igazságügyi miniszternek van alárende lve. A miniszter tekintetében a közvetlen alárendelés azt jelentette, hogy annak utasításait teljesíteni köteles, sőt, a miniszter a megbízatást egyik vagy másik ügyésztől vissza is vonhatja. Az indoklás rögzíti, hogy az állam érdekeinek védelméről elsősor ban a miniszter köteles gondoskodni. A törvényjavaslat parlamenti vitája a mai képviselők számára is izgalmas és érdekes olvasmány, mert felvonultak a nagy- és kiságyúk, a torkolattüzek fénye messzire világított, és dübörgött a gyalogság is. Elhangzott, ho gy a királyi ügyész nem a kormányt képviseli, hanem az államot. A kormány időről időre, körülmények, pártok alakulása szerint változik, az állam pedig állandóan megmarad. A rút kormánnyal szemben a polgároknak a zaklatás ellen más biztosítékuk alig lehet, mint a miniszteri felelősség, ez pedig, tisztelt Ház, mondta akkor az egyik képviselő, "nagyon gyenge biztosíték" - már akkor is. Felvonult a jogtudomány is: Finkey Ferenc, a neves jogtudós a tankönyvében nehezményezi az ügyészség igazságügyminiszternek v aló alárendelését, mivel az - idézem - "kárára van az igazságszolgáltatásnak, mert lehetővé teszi a politikai befolyás, a pártszempontok érvényesülését a büntető igazságszolgáltatásban". Végül mégis győzött a józan ész, és ez a törvény ténylegesen 1949ig, jogilag pedig 1953 közepéig - tehát elég tisztes időszakot megélve - zavartalanul működött, sőt, Finkey Ferenc - szilárd álláspontja változatlan fenntartásával - elfogadta a koronaügyészi beiktatást. Bátorkodom megkérdezni, hogy 1872től 1949ig, vagyis 7 7 esztendő alatt vajon melyik ügyészt kergette őrületbe, vagy taszította lelkiismereti válságba valamelyik meggondolatlan igazságügyminiszteri utasítás. S mondja már meg valaki, hogy repülőrajttal hány ügyészt állított fel a helyéről az igazságügyminiszt er!? (Francz Rezső közbeszól.) Visinszkijnek és a szovjet alkotmánynak kellett jönnie ahhoz, hogy a jól működő rendszer megváltozzék. A híresnevezetes új alkotmány megteremtette a kormánytól független, közvetlenül a parlamentnek alárendelt ügyészség lé trehozásának alkotmányos lehetőségeit, és az 1953. évi 13. törvényerejű rendelettel felállított új típusú ügyészségnek a kormánytól, illetve az igazságügyminisztertől független, a parlamentnek alárendelt szervezetként kellett volna működnie. (10.30) Az üg yészség parlamenti alárendeltsége azonban ténylegesen csupán formális jellegű volt. Az egyetlen kapcsolatot a ritkán ülésező parlament előtt néhány éves időközönként elhangzó legfőbb ügyészi beszámolók jelentették. A valóságban az ügyészségnek annyi köze v olt a parlamenthez, hogy a jelenlegi Képviselői Irodaházból irányították ugyan, de ez már csak azért sem jelenthetett igazi országgyűlési kapcsolatot, mert abban az időszakban nem a képviselők tanyáztak a fehér házban, hanem a Központi Bizottság és a Polit ikai Bizottság. Az idézőjelbe tett "független ügyészség" az igazságügyminiszter helyett nagyhatalmú politikai testületeket kapott felügyelőként,
